Néha torz képbe vált az idő
Csak villogástól kattan a zár
Csak szikráidtól fátyolos a szád
S mégis valami más…
Néma suttogás…
Néha vak sötétbe is látsz csodát
Nem csak a csupasz, szegény testet
Nem csak a gyűrődő, öregedő kezet
Mely többé már nem remeg…
S magától elenged…
Néha még gondolok akkor is Rád
Mikor Te már túl hegyen völgyön jársz
Mikor Te már múltadat talán
Elfeledett régi téli szán…
Azon húzod hosszú táv…
Néha nem tudom titkolni sem
Sohase voltál s nem leszel idegen
Sohase fog az idő se szívemen
Búcsúzom tőled szerelem…
De nem válik el tőlem ez az elemem..
1 hozzászólás
Számomra ez egy gyönyörű dalszöveg…
Az utolsó soron csiszolnék egy kicsit 🙂
Üdv: barackvirág