Két kis történet

1. A parkban.

Gyönyörű szeptemberi délután, a város egyik legszebb parkjában (nem túl sok van), a padon ül három idős férfi, beszélgetnek. Néhány méterre tőlük, „békésnek látszó” ifjú pár, kutyát sétáltat. A park körül több tiltótábla hirdeti: Kutyát a parkba sétáltatni tilos, kb. száz méterre, van a kutyafuttató. A pad előtt a kutya megáll, dolgát végezni. Az urak egyike szóvá teszi, mondván:
-Ide nem kéne behozni a kutyát, nézzék meg az orrunk alá, piszkít, meg gyerekek is vannak.
-Nem tetszik, vén köcsög? -szedd fel, és fogd be!- Így a párocska fiú tagja, párja jóváhagyólag vihog.

Tanulság: „Nem tetszik vén köcsög?-szedd fel, és fogd be!”
Azért kedves barátaim, van remény, tehát, ha nem tetszik, de csakis akkor, ha nem tetszik, kell felszedni a „vén köcsögnek” a kutyaszart, ha tetszik akár ott is hagyhatja, mert ugye egy demokratikus európai országban élünk. Az, hogy „és fogd be”, már egy kicsit húzósabb, mert sérti a szólás, és véleménynyilvánítás szabadságát. A fiatal párnak nyilván tetszik a dolog, na mármost jó ízlésre, némi udvariasságra neveléssel néhány év, vagy inkább évtized alatt ez a probléma is megoldható, arról nem is beszélve, hogy évtizedek múltán, már ők sem lesznek fiatalok. Ja, hogy akkor majd jönnek más fiatalok, az ő gyermekeik, és a kutyáknak akkor is el kell végezni a dolgukat, hát ez az, de ez már legyen az ő problémájuk.

2. Nevezetes napok.

Május 19-én születtem, mondhatják magánügy, az is, mégis elmesélem, ez a nap ugyanis Ivó napja, mármint, hogy az Ivók ezen a napon ünneplik névnapjukat. Gyermekkoromban nem is figyeltem erre, csak amikor felnőttem, és munkahelyemen a kollegáim kiszúrták, az asztalom elé állva feltűnően tárgyalták, hogy milyen ivó lehet, vajon sörivó, vagy borivó, esetleg rövid nem igazán tudtam, hogy miről van szó, de addig dumáltak, mígnem rá kellett jönnöm, hogy szomjasak szegények, munka után azután meg is ünnepeltek, ahogy illik.
Jó néhány év múlva egyszer egy november 19.-i napon, nem mellesleg az Erzsébeteket ünnepeltük, mondom, nekem meg szülinapom van.
-Nem májusi vagy? – kérdi egyik munkatársam.
-De igen – felelem, csak épp ma vagyok 36 éves, és 6 hónapos.
Ezen aztán jót derültünk, a bébi…+ 6 hónapos, ha-ha-ha. Így lett a „második szülinapom” nov. 19.-e.

Ezt csak azért mesélem, mert ezzel sem jártam jobban, mint az eredeti május 19.-el, sőt. A minap a kezembe akadt egy újság, melyben a következőket olvasom, a cikk címe. „Kevés a WC a világban”. –Sajnálatos, morfondírozok, aztán olvasom tovább.
„November 19.-e, 2001 óta Nemzetközi Vécénap”. – Micsoda? Vécénap, ez azért már valami!- Kapom fel a fejem. Erzsébet nap, (szegény Erzsikék), a névnapjuk egyben Nemzetközi Vécénap is, nem beszélve az én féléves szülinapjaimról.

Kisvártatva eszembe jut néhány jelesebb nemzetközi nap, mint a Nemzetközi Gyermeknap, a Nemzetközi Nőnap stb., és most itt a Nemzetközi Vécénap. Kicsit szégyenlem is, hogy nyolc év késéssel szereztem róla tudomást, de majd a jövőben annál nagyobb odaadással fogom megünnepelni. Apropó, ünneplés hogyan kell egy vécénapot ünnepelni, pláne ha nemzetközi? Ez bizony kardinális kérdés. Eszembe jutnak a régi nőnapok, amikor a vállalatunk igazgatója mondta az ünnepi beszédet, és mindenki figyelmét felhívta, hogy ne legyen ez a nap sablonos, kampány ízű, ezt a szép ünnepet töltsük meg tartalommal.
Ez az, hölgyeim és uraim, a világ összes illemhelyét, budiját, retyóját, klotyóját, WC-jét töltsük meg tartalommal!!! Így adhatjuk meg igazán a Nemzetközi Vécénap igazi méltóságát, hangulatát, imidzsét, a szagáról már nem is beszélve.
Javaslom, lássunk hozzá, és ne sablonosan, vagy kampányszerűen!

Hír a Nemzetközi Vécénapról: Metropol országos kiadás, 2009. nov.17.-i számában.