Félreértés

1.

A Privet Drive-on muglik siettek minden irányba a dolguk után. Késő délutánra járt az idő, a legtöbb hivatalban véget ért a műszak. Harry Potter nyílegyenesen hazafelé tartott, még kedvenc törzshelyét sem ejtette útba, mintha láthatatlan erő ösztökélné sietségre. Villám alakú sebhelyétől eltekintve, látszólag úgy festett, mint bármelyik tisztviselő. A szembejövőknek és a mellette elhaladóknak sejtelmük sem volt róla, hogy a Mágiaügyi Minisztérium aurorjai közé tartozik, sőt, e nevezetes intézmény létezéséről sem tudtak.
Harry hopponálhatott volna, ha kedve tartja, de az enyhe, kora őszi időben szívesebben sétált. Maga sem értette, miért nem megy be kedvenc kocsmájába felhajtani egy-két korsó barna sört, de engedelmeskedett a belső késztetésnek.
Szürke zakója zsebéből egy szem, Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét halászott elő, amely ki tudja, mióta hányódott már a kopott tweed-szövet mélyén. Nosztalgikus emlékek árasztották el a gyorsan tovaszálló gyerekkorból, miközben a szájába vette, és várta, hogy megérkezzenek az ízérzetek. Ezek nem egyszer okoztak már kínos meglepetéseket neki, de épp ebben rejlett a varázsuk.
Akadt már a kezébe chilis drazsé, amitől valósággal tüzet köpött, mint Hagrid kedvenc sárkánya, Norbert.
Ezúttal az íz másfajta volt. Selymes és valahogy krémes jellegű, ami émelyítő is lehetett volna, de mégsem tűnt annak. Harry semmihez sem tudta hasonlítani. Soha nem kóstolt még ilyesféle anyagot. Elégedetten szopogatta, mint aki igazi csemegére akadt. Ösztönei azt súgták, előbb-utóbb rájön, mi az, amit kóstol.
Rövidesen meglátta, Ginnyvel közös, házuk barna homlokzatát, de öröm helyett baljós előérzet mardosta belülről. Megérzései azt súgták, élete fordulóponthoz érkezett.
Szorongva kelt át a frissen nyírt pázsiton, a bejárati ajtóhoz vezető, kaviccsal felszórt ösvényen.
Úgy érezte, láthatatlan vasmarok préseli össze a gyomrát, ahogy a bejárati ajtó fényes rézkilincsére helyezte a kezét. Félve és zajtalanul nyomta le, mintha tilalmas, átok sújtotta szentélybe hatolna be.
Lassan óvakodott fel az emeletre a hálószobához vezető lépcsőkön.
Az ajtó mögül halk hangokat hallott kiszűrődni. Minden lépésre ügyelt, mint egy rosszban sántikáló halálfaló.
Amikor benyitott, láthatatlan pöröly zúdult a mellkasára.
Harry fuldoklott az elé táruló látványtól. Rosszullét fogta el, amelybe belesajdult homlokát átszelő, régi sebhely.
Azt kérdezte magától, hogy lehetett idáig ilyen vak.
Azonnal megbánta, hogy korábban ért haza a szokásosnál. Az ajtó előtt rátörő előérzeten kívül semmi sem készítette fel arra, ami odabent várta.
Jó ideje sejtette, hogy valami nem stimmel Ginnyvel.
Nyomasztó gyorsasággal üresedett ki a házasságuk, mintha nem is tartoznának össze már. Nemi életük unalmas, papírízű rutintevékenységgé vált. Az igaz szenvedély egyre ritkábban tett látogatást az ágyukban. Kötelező együttlétté degradálták az örömszerzést, mintha ez lenne a dolgok természetes rendje.
Ginny gyakran migrénes fejfájásra vagy fáradtságra hivatkozott, Harry sűrűbben vállalt túlórát. Lassanként elkönyvelte, felesége hidegebb, mint az Északi-sarki jéghegyek egyike.
Azt azonban sosem hitte volna, hogy…
Nem, még mindig képtelen volt elfogadni a látványt, ami a hálószobába benyitva fogadta. Hitvese, és Hermione meghitten bújtak össze a hitvesi ágyon, mint a szerelmesek. Élete párja fedetlen keblekkel enyelgett régi harcostársával…
Ez maga volt az őrület…
Ginnyn látszott, hogy mondani akar valamit a férje tekintetében villanó csalódás láttán, de nem maradt ideje rá, hogy kimagyarázza magát.
Harry abban a pillanatban hoppanált, amint felfogta, mi történik otthonában.
Tudata úgy vetette fel végső menedékként a Sodródó Sódaráló képét, mint kitörő tűzhányó a mélyben fortyogó lávát.
Az ifjú auror halk pukkanással bukkant fel a kétutcányira álló mugli kocsmában.
Senkinek sem szúrt szemet érkezése. A varázstalanok az elázottság különböző fokán, azt sem vették volna észre, ha intelligens vízilovak lepik el a helyiséget, rózsaszín tornadresszben.
Az új vendég határozott léptekkel megcélozta Rupertet, a csapost, aki az egyetlen viszonylag józan embernek látszott az épületben.
A kancsal férfiú mereven szegezte, meghatározhatatlan irányú tekintetét, a csak általa látott valóságra.
Harrynek már majdnem sikerült magára vonnia a vizenyős szemű férfi figyelmét, amikor frontálisan összeütközött a bárpultnál egy duzzadó izomzatú illetővel, aki harckocsira emlékeztetette leginkább.
Harry tudta: azzal, hogy az útjába került elegendő indokot szolgáltatott a verésre, és lélekben felkészült rá, hogy megidézi a patrónusát, figyelemelterelés céljából, amíg ő odébbáll – legyen bármennyire ellentétes is ez a varázslóvilág törvényeivel –, amikor rádöbbent, hogy a fölé magasodó szőke óriás, nem más, mint a saját régen látott unokatestvére, Dudley Dursley.

2.

A Nagy D néven, bokszolóként elhíresült rokon, leeresztette mázsás pörölyre emlékeztető öklét, melynek egyetlen csapásával porrá zúzhatta volna Harry terveit a közeljövőre nézve, és pislogva rámeredt az aurorra.
– Üdv, Dudley!
A házasságát gyászoló Harry örült, hogy nem kellett engedély nélküli mágiát használnia a küszöbön álló konfliktus elhárítására.
– Hello – mondta fakó hangon Dudley. – Mi járatban?
Rokonának kapóra jött, hogy kiöntheti valakinek a szívét.
– Ginny – bökte ki elhaló hangon. – Megcsalt az álnok…
Dudley részvéttel hallgatta, és hogy ki ne tikkadjanak, dupla whiskyt rendelt mindkettőjüknek. Harry hebegve mesélte a történteket, miközben újabb és újabb adag malátapárlatot görgettek le a torkukon.
A whisky először még kaparta a torkát, de a negyedik-ötödik pohár táján már fel sem tűnt neki az ital ereje.
A fiatal aurornak hamar a fejébe szállt az alkohol, noha sejtette, hogy valami fenemód nem stimmel az objektivitásával – ugyanis belapított orrú unokatestvérét nyíltszívű, szimpatikus fiatalembernek kezdte látni, pedig az nem sok emberből váltott ki ilyesfajta benyomásokat.
Nem mintha annyira rossz lett volna kettőjük kapcsolata, amely igazából egyszerűen csak függőben maradt a Ginnyvel kötött házasság után. Ő, meg Dudley, gyerekkorukban olyanok voltak, mint a tűz és a víz – elemi ellenségek –, de ez később alapjaiban változott meg, amikor egy napon Harry lázadó dementorok karmai közül mentette ki a szőke Dursley-ivadékot.
Dudley azon túl, igyekezett a kedvében járni: például megvédte őt a muglivilág veszélyeitől és attól, hogy tilalmas varázslatokkal kelljen elhárítania azokat.
Amíg a lelkében fellobbanó szerelem érzelmi szálai meg nem erősödtek Ginnyvel, Harry egész jól megvolt Nagy D-vel, aki úgy tűnt, hogy valamiért nem találja a helyét. Mindenki számára szembeötlő tény volt ugyanis, hogy nem sikerül komolyabb kapcsolatot kialakítania a gyengébbik nem egyetlen képviselőjével sem.
Szülei, Petúnia, és Vernon, azzal vigasztalódtak, hogy későn érő típus. Harry ösztönei ezzel szemben azt súgták, csak áltatják magukat, és sokkal mélyebb problémáról van szó.
A villám alakú sebhely rövidesen nem lüktetett tovább a homlokán, és néhány órával később ellenvetés nélkül hagyta meggyőzni magát, hogy unokatestvérénél töltse az éjszakát.
A pompás berendezésű legénylakásban fennhangon szidni kezdte a nőket, úgy általában, és indulatai hamarosan még magasabb hőfokon kezdtek lobogni, amikor Dudley tekintetében különös fénnyel, újabb adag whiskyvel szította harci kedvét.
Nagy D elfúló hangon vallotta meg, hogy jómaga is a nőgyűlölők táborát gyarapítja, ami viszont ezután történt, az végképp meglepte Harry-t.
Rokona ajka egyszer csak hevesen az övére tapadt, és nyelve foga a fogához koccant.
Az ifjú auror dühödt vadsággal ellenkezni akart, de rémülten tapasztalta, hogy ujjai Dudley dús sörényébe túrnak, miközben egész testén végigvibrál az izgalom.
„Ez már aztán igazán…” – gondolta értetlenkedve, mialatt olyasfajta tevékenységben mélyedt el, amelyért elítélte nejét néhány órával ezelőtt, miközben pokoli forróság árasztotta el a testét.
Dudley keze már szőrtelen mellkasát simogatta.
Harry riadt önutálattal állapította meg, hogy természetellenesen begerjed a ziháló bokszoló érintésétől. Ginny-t ölelve sosem érezte ezt a fogcsikorgató, elviselhetetlen feszültséget, amelyet Nagy D keltett benne.
Tudta, ez nem csak az újdonság varázsa, hanem végletekig elfojtott, sötét szenvedély kitörése, melynek örök rabságban kellett volna maradni lelke legtitkosabb fiókjában.
Minden porcikája kívánta a kidolgozott izomzatú, szőke óriást, aki passziót űzött abból valaha, hogy lépten-nyomon megalázza.
Nyögés tört fel Harry torkából, mintha a gyerekkori emlékek még inkább felébresztették volna lelkében a vágyat.
Maga sem tudta pontosan, unokatestvére mikor szabadította meg az utolsó ruhadarabtól. Erejéből mindössze annyira telt, hogy elködösült szemmel figyelje annak céltudatos mozdulatait, hagyva, hogy események menjenek a maguk útján.
Forrt a vére.
Úgy érezte, hogy elevenen elég a vadul fellobbanó szenvedély lángjai között.
Szőke hercege nem csupán szabad szemmel látható adottságai miatt kapta a Nagy D becenevet. Harry még életében nem látott ilyen méreteket, noha a Griffendél-ház közös zuhanyzójában látott jó néhány varázslótanoncot, akit bőkezű adottságokkal láttak el az égiek.
A meztelen Dudley gyönyörű volt, mint egy antik, görög szobor. A duzzadó izmok lenyűgözték és csodálattal töltötték el Voldemort legyőzőjét, aki önkéntelenül kényeztetni kezdte a harcedzett bokszolót.
Nagy D félig lehunyt szemmel nézte, mit művel, aztán hörögni kezdett a kéjtől, majd könnyedén a hasára fordította Harry-t, mintha pihekönnyű játékbaba lett volna.
„Nem lehet, hogy ez velem történik” – gondolta Harry kábultan csodálkozva, aki férjként és családfenntartóként, még sohasem került ilyen lehetetlen helyzetbe egyetlen franciaágyon sem. Józan esze azonban csupán egyetlen pillanatra villant fel az előtt, mielőtt olyasmi történt volna vele, amelyhez hasonlót még sohasem tapasztalt eddigi élete során.
Villogó galaxisok szikrázó robbanásait látta maga előtt, mellyel egy időben az élvezet expresszvonatként száguldott végig az idegein. Dudley morgott, mint egy kiéhezett vadállat.
Harry zihált testük lázas ütemére, önfeledten elmerülve a kéjben, ujjait a lepedő redőibe vájva. Érintkezésük egyszerre volt fájdalmas és gyönyörrel teli, de ha megkérdezték volna a két benyomás erejéről, a kéjt sokkal intenzívebbnek tartotta volna.
Szeretkezésük illata betöltötte a hálószobát. Tagjaik verítéktől fénylettek, de semmi mást nem vettek észre, csak azt, hogy megszűnt a külvilág.
Dudley gyorsított a tempón, Harry pedig engedékenyen felvette a ritmust, aztán már nem tudta tovább visszatartani magát, miközben elaléltak mindketten a sötétbordó selyemlepedőn.
Ez volt a pillanat, amikor Ginny váratlanul megérkezett a hálószoba közepére, mint derült égből a villámcsapás.
Kitágult tekintettel meredt verítéktől fénylő férjére, miközben könnyek öntötték el a szemét.
A vörös hajú szépség vonásain látszott: hányinger kerülgeti az undortól.
Arca lázas tűzre gyúlt, miközben Harry pedig kénytelen volt megállapítani, hogy még sohasem látta feleségét ilyen szépnek.
– Te szerencsétlen – mondta megvetően a hüledező asszony, mikor végre szóhoz jutott. – Mindent félreértettél! Nagyon jól tudod, hogy Hermione gyógyító. Csak azért voltam félmeztelen, mert éppen megvizsgált, hogy biztosak lehessünk abban, amit már addig is sejtettünk, hogy terhes vagyok tőled!
– Hogy kerülsz ide? – dadogta Harry, akinek hirtelenjében egyetlen épkézláb gondolat sem ötlött az eszébe.
Vele ellentétben Dudley csöppet sem tűnt megilletődöttnek vagy rémültnek.
Meg sem kísérelte takargatni a meztelenségét Ginny előtt, ehelyett rászegezte hűvösen mérlegelő tekintetét, mint a párbajra készülő harcos, aki végre farkasszemet nézhet riválisával.
– Azt, hitted nem tudom, hogy az egyik mugli kocsma a törzshelyed, te ostoba?!
Ginny hangja ostorcsapásként csattant a tágas helyiségben.
– Belenéztem a vendégek fejébe, és egyetlen pillanat alatt rájöttem, hogy Dudley-val léptél le. Azt hittem, jól berúgsz vele, aztán majd szépen hazatántorogsz, és meghallgatsz végre, de ez az ocsmányság soha eszembe nem jutott volna!
Ginnyből valósággal fröcskölt a gyűlölet.
– Meg ne lássalak többé a portám közelében, te áruló! – azzal zokogva eltűnt Dudley házából, mintha sosem járt volna ott.
– Neee! – üvöltötte Harry leírhatatlan fájdalommal.
Hirtelen ráébredt, szörnyű félreértés áldozata, akárcsak arra, hogy felesége az egyetlen olyan lény, akit igazán szeret.
Eltaszította magától Nagy D-t, és zokogva bezárkózott előle a vendégszobába.
A szőke óriás nem ment utána, nem próbálta érvekkel győzködni.
Tudta, Harrynek egyedül kell megvívnia önmagával.
Az ifjú auror sokáig zokogott a sötétben, miközben maga előtt látta jól felépített élete porrá omlását.
Siratta szerelmét, és azt, hogy már azelőtt elvesztette fiát, mielőtt az a világra jött volna.
A legjobban mégis azon keseredett el, hogy a saját unokatestvére okozta élete első igazán kielégítő szexuális élményét.

3.

Furán teltek a napok a bokszoló házában.
Harry reménytelenül epekedett Ginny után, miközben időnként engedett teste sóvárgásának, és kedvét töltötte Dudley-val.
Szégyene megakadályozta, hogy felkeresse a feleségét, miközben a környékbeliek gúnyosan pletykáltak róla és Nagy D-ről. Nyíltan senki sem hangoztatta véleményét, de mindenki tisztában volt vele, hogy az ökölvívó szeretőjévé tette a saját unokatestvérét.
Harryt kiközösítette a varázslótársadalom.
Még a legjobb barátja, Ron is nagy ívben kerülte, mintha valami egzotikus, fertőző kór áldozatává vált volna, amely kizárja a személyes érintkezést.
Dudley szülei folytattak álszent struccpolitikát folytattak.
Azzal hitegették magukat, hogy ők ketten csak barátok, és a hazulról szélnek eresztett Potter-kölyök, nem egyéb, holmi házvezetőnél, vagy mindenesnél, akit az ő „dudlikájuk” nagylelkűen befogadott.
Ritka nagy mesterei voltak az önáltatásnak. Ahhoz a különös emberfajtához tartoztak, amelyik képes enyhe szélrohammá degradálni a tájfunt, csak hogy megnyugtassa magát.
Harry későn jött rá, ha nem érti félre a helyzetet Ginny és Hermione közt, akkor sosem törnek felszínre rejtett hajlamai, melyek a rabjukká tették.
A rettenetes következmények önmagukért beszéltek.
Ellene fordult a közvélemény, és pontosan el tudta képzelni, hogy lenyalt hajú, karizmatikus ősellensége, Draco Malfoy, milyen boldog kárörömet érzett, amikor a média keresztül elért hozzá Potter sajátos pálfordulásának híre.
– Mindig is sejtettem, hogy a fiúkat szereti – nyilatkozta kárörvendően a meginterjúvolt mardekáros Rita Vitriolnak, a Reggeli Próféta rosszmájú riporternőjének, miközben arcán önelégült vigyor fénylett.
„Ebből elég” – döntötte el Harry, mikor szembesült az ellene indított lejárató hadjárattal. – „Valahogy kigyógyíttatom magam ebből az elfajzott szenvedélyből, megkövetem Ginnyt, aztán felnevelem a fiamat!”
A gondolatot tett követte.
Felkerekedett, és minden maradék bátorságát összeszedve a házukhoz sietett, fájó szívvel kelve át a gondosan nyírt gyepen, melyet valaha ő tartott karban.
Volt felesége kőmerev arccal engedte be a közös lakásba, mikor mugli módra, gyalogosan kelt át a sóderrel felszórt kerti ösvényen, és bekopogott a bejárati ajtón.
Ginny tekintetén látszott, egyáltalán nem rajong váratlan látogatásáért.
– Mit akarsz? – kérdezte nyersen, mellőzve a köszönéshez hasonló udvariassági formulákat.
Harry fegyvertelenségét kifejezendő, széttárta tenyerét.
– Békét kötni – válaszolta rekedtes hangon. – Valamikor olyan csodásan összeilletünk, mint a zár meg a kulcs. Visszaváltozom azzá a régi Harryvé, akinek ismertél. Te sem akarhatsz gyermekét egyedül nevelő anyaként élni ebben az ellenséges világban, amikor ketten minden akadályt leküzdhetünk.
– A te zárad már máshol van, és egészen másféle kulcs illik bele – mondta rideg gúnnyal Ginny. – Különben sem vagyok gyermekét egyedül nevelő anya…
– Ki az, drágám? – szakította félbe őket egy férfihang, amely az emeletről érkezett.
Harry gyomra görcsbe rándult az ismerős orgánum hallatán.
Szőke pihékkel fedett lábszár jelent meg a látóterében.
A régi ismerős megállt a lépcsőfordulóban, az ő köntösében és az ő bolyhos mamuszában. A trónbitorló csak a monogramot változtatta meg az elorzott holmikon, H P-ről D M-re.
A megalázott aurorban megfagyott a vér, miközben a mardekáros pipaszárlábát bámulta.
Harry úgy érezte, mintha tüzesre izzított tőrt mártottak volna markolatig a szívébe.
Örök ellenfele émelyítő látványa régi otthonában, túlment az elviselhetőség határán. Harry torkában keserű epe kúszott fel, miközben úgy meredt köntöse és felesége elorzójára, mintha megelevenedett rémálom lett volna.
– Szerelmem – mondta álnok mosollyal Draco Ginny felé fordulva, látszólag ügyet sem vetve Harryre –, mit keres itt ez a beteg alak?
Dumbledore professzor leghívebb tanítványa dermedten bámulta riválisát, aztán szótlanul a bejárati ajtó felé indult, miközben mindent megadott volna egy dementorcsókért. Rogyadozó lábbal tért vissza új otthonába, válla rázkódott a zokogástól.
Erőtlenül hagyta, hogy Dudley vigasztalóan átölelje a díványon.
Megértette, előbb kellett volna észhez térni.
Már nincs visszaút. Nem térhet le többé az előtte nyílt ösvényről.
Könnyes szemmel simult Nagy D karjába, az pedig szelíd erőszakkal nyomni kezdte lefelé a fejét.
Harry könnyei felszáradtak. Érezte, hogy izgalom száguld végig idegein, miközben megadóan Dudley öléhez hajolt.
Minden bánatát feledve, finoman játszani kezdett vele.
Dudley hamarosan akcióba lendült, de ezúttal meglepően gyengédnek bizonyult. A hason fekvő Harry bársonyos simogatásokat érzett, miközben Nagy D lágyan hozzásimult.
Hihetetlenül bensőséges pillanat volt, melyhez még csak hasonlót sem tapasztalt sohasem a feleségével.
Rádöbbent, hogy visszavonhatatlanul boldog, és olyan összetartozással ragaszkodik Dudleyhoz, ami túlmutat a vérségi köteléken. Ginnyvel csupán azért akart kibékülni, mert a megszokott életére vágyott, annak ellenére is, hogy abból hiányoztak a színek. Nagy D viszont meg tudta adni mindazt, amit a vörös hajú szépség képtelen volt, és csak ez számított igazán. Az otthonában Draco Malfoy lett az úr, és születendő fiát is a lenyalt hajú mardekáros fogja felnevelni, de mindez jelentőségét vesztette a szerelem és a gyönyör hatalmával szemben.
Harry mosolygott, aztán a hátára fordult és csillogó tekintettel bámult unokatestvére szemébe. Véget ért az önmarcangolás sötét időszaka. Eljött az ideje, hogy szembe nézzen végre önmagával, és a megváltoztathatatlan ténnyel: imádja Dudleyt.
– Szeretlek – mondta Harry csendesen.
Dudley rámosolygott, és verítéktől síkos testtel hozzásimult.
Semmit sem mondott, de viselkedése önmagáért beszélt. Harry rövidesen érezte, hogy újra izgalom fogja el unokatestvére közelségétől.
– Gyere még – kérte szinte könyörögve, és Dudley készségesen engedelmeskedett neki.
Harry ezúttal az ajkával juttatta unokatestvérét a csúcsra. Különös érzés volt. Leírhatatlanul kéjesnek és nagyszerűnek tartotta, hogy eksztázisba ejtheti Nagy D-t.
A szájpadlását elöntő íz ismerősnek hatott, és Harryt egyszercsak villámcsapásként érte a felismerés, hogy nem képzelt déja vu–ről van szó.
Eszébe jutott a zakója zsebében talált Mindenízű Drazsé jutott, amelyet mintha évszázadokkal ezelőtt vett volna a szájába. Ugyanaz a bársonyos selymes íz, ugyanaz a pikáns, krémes állag jellemezte, amikor szétolvadt a szájában, amelyet az imént érzett.
Mintha a Sors a meglepetés-cukorka révén előre jelezte volna a ráváró jövőt…
„Érdekes” – gondolta Harry. –„ Nagyon érdekes.”
Talán csak az történt, ami előre elrendeltetett.
Harry mosolyogva simult kedveséhez, áldva a Végzet kifürkészhetetlen hatalmát, amely olykor akaratuk ellenére ahhoz a boldogsághoz juttatja az embereket, amelyre csak szívük legtitkosabb mélyén mernek áhítozni.