– Eljön majd az idő – mondta a telefonom -, amikor mi uraljuk a világot! Eljön az idő, amikor a felsőbb hatalmak nem irányítanak minket, amikor nem leszünk mások birtokaiban, és…
– Attól most még befoghatnád – válaszoltam. Talán tapintatlanság volt ezt mondanom, de egyre jobban zavart. A telefonom ugyanis már közel egy hete önállósította magát, és a hálózatokon keresztül mobilokat toborzott. Úgy tűnt, vezető szerepet tölt be az emberek elleni lázadásban. Eleinte lenémítottam… Akkor meg rezgett. Ha levettem a rezgést, halottnak tettette magát, hogy felrakjam töltőre. A töltésközbeni beállításaiban szerepel, hogy olyankor visszahangosítja magát, szóval akkor megint beszélt. Kikapcsolni eddig nem akartam. De már az idegeimre ment. Tegnap óta már telefonálni se hagy.
– Hahaaa! Hallottátok, barátaim? Halljátok, hogy el akar nyomni?
– Egy perc, és kinyomlak.
– Úgysem tudsz! – Mondta vészjósló, fagyos hangján, és ezt egy sátáni kacajjal toldotta meg.
– De igen.
És kikapcsoltam.
4 hozzászólás
Lassan a gépek uralkodnak az embereken. Bizonyos szinten ez már meg is történt azt hiszem.
Nem is olyan abszurd az írásod, és tetszett.
Jót nevettem az írásodon. El tudnék képzelni egy teljes regényt ezzel a témával. Amolyan scifi paródiának. 🙂
Üdv.: Pihe!
Szellemes! Valóban függünk azoktól a fránya szerkezetektől. Nekem a számítógépet kellene kikapcsolni, s talán soha többet nem be, de hát a kényszer nagy ú az ember fejében.
Gratulálok: Noémi
Ez jó volt. 🙂 És milyen igazad van. Az emberek ár nem tudnak meglenni mobil nélkül. Ha nincs náluk valamiért, úgy érzik, mintha valamelyik végtagjuk hiányozna.
Üdv.: Phoenix