Lili és a tündérek – 4. Kertek és titkok

A fák a feje fölé tornyosultak, és hűs árnyat adtak neki. Lili kezében Dairyvel a keleti kerítés felé indult. Még nem akart Tommal találkozni. Szerette volna előbb beszívni a nyár édes illatát. Végig ment a nagy úton, aztán jobbra fordult és egy ágyás árvácska mellett ment el. A piciny virágocskákat nem olyan régen locsolhatták meg, mert lilás szirmuk szélén még ott csillogtak ezernyi színben a vízcseppecskék.
– Innen csak sétálunk – mondta Lili a cicának, és letette, aki pajkosan szaladt előre. Lili már látta a félkör alakú kőfalat, előtte a kőpaddal. Valami mégis hiányzott neki. Amikor belépett a kis térségbe, meglátta a hiány okát. A kőfallal szemben tujafák zárták le a térséget, és a közepén egy apró szökőkút állt. Kicsiny medence, benne egy kő fiúcska és egy kő leányka állt, és együtt öntötték a vizet, egy kőkorsóból. Már ha volt víz. Lilinek a csobogás hiányzott. Nem folyt a víz. A kislány elszontyolodott egy kicsit. De csak pillanatra, mert látta, hogy a virágágyások tele vannak különféle virágokkal.

Dairy egyből feltelepedett a kőpadra, Lili pedig a falhoz lépett. Kíváncsi volt valamire, és nagyon remélte, hogy ebben a dologban nem fog csalatkozni. Leguggolt hát a fal tövében, és elmozdított egy követ. Mögötte egy kis üreg volt található, és benne ott pislogott egy süncsalád. A mama és két kis süni.
– Hát, akkor megint ide fialtál? – örvendezett a kislány – ugye Dairy, te is szereted a süniket?
Szerintem szúrós egy népség, de a Te kedvedért majd megkedvelem őket – hízelkedett a cica. Lili gondosan visszatette a követ, aztán leült ő is a padra.
– Szerinted, miért nincs itt víz? – kérdezte. A cica a napra húzódott, és gondterhelten válaszolt.
– Nem tudom, de rosszat sejtek.
– Majd megkérdezzük Tomot, gyere, menjünk tovább!
Most délnek indultak. A nagy kőfalat mindenütt bevonta a borostyán. Lili le-lehajolt, hogy megnézzen egy, egy vakondtúrást, vagy bogarat. Dairy is mindent megszagolgatott, megvizsgált, aztán rendszeresen kijelentette a dologról, hogy büdös. Lili már a végén csak mulatott a dolgon. A cicát egy dolog érdekelte, de az nagyon. A legyek. Bámulatos gyorsasággal eredt utánuk, és ha tudta el is kapta őket, majd a pocakjában végezték.
– Hogy tudod ezeket megenni? – kérdezte undorral.
– Én meg a rizspudingot utálom, ízlések és pofonok – közölte a cica és már is tekergetni kezdte a nyakát a következő után.

Nemsokára odaértek a következő ligethez. Itt egy kis zenepavilon volt. Körülötte nagy kővázákból mindenféle futónövény ágaskodott ki, végükön piros, kék és lila virágokkal.
– Itt ment férjhez a Nagymama. Székeket hoztak ki a gyepre, és a Nagymama, meg a Nagypapa ott álltak fent a pappal.
– Szép lehetett, nyújtózott nagyot a macska.
– Büfé is volt. Nagymama nagyon fiatal volt, és hosszú fátylat viselt.
– Ezeket honnan tudod? Hisz akkor még meg sem születtél.
– Nem bizony – nevetett Lili – akkor még Apukám sem született meg, nem, hogy én. A fényképekről, meg amiket a Nagyi mesélt.
– Értem. Nem láttál az egyik képen pici furcsa alakokat?
– Nem, bár ahogy mondod, az egyik képen, apró fénycsóvák voltak láthatók. A Nagyi azt mondta, hogy tündérek, de én nem hittem. Anyu azt mondta nekem, hogy nincsenek tündérek.
– Nem hibáztatom, kevesen láttak már tündért.
Közben tovább haladtak, és egy sövénnyel körülölelt beugróhoz értek. Hatalmas ecetfa állt a kerítés mellett, és ágai behajoltak a kör alakú ágyások közé. Itt nyíltak Nagymama liliomai. Illatuk szinte megrészegítette őket.
– Így is milyen szépek! -mondta Dairy.
– Mi az, hogy így is?
– Anélkül, hogy a tündérpor lenne rajtuk.
– Miért, az olyan nagy csodát művel a virágokkal?
– Majd meglátod, hogyha beviszlek a tündérkertbe. Hanna egyszer beszélgetett Tommal, hogy mielőtt a Nagyapád meghalt volna, olyan szépek voltak a virágok, hogy ebből élt a család.
– Igen, tudom.
– De, most alig vesznek, már kölcsönt is kellett felvenni a házra.
– Jaj, ugye nem kell eladni majd? – rémüldözött a kislány.
– Sajnos, ha nem töri meg valaki a tündérekre rótt átkot, akkor egy pár év múlva igen.
– Milyen átkot?
– Majd megtudod! – szaladt előre Dairy. Szemben velük az úton Tom közeledett. Kék kertésznadrágban volt (miben, másban lehet egy kertész, karján virágkosárral, a fején pedig szalmakalappal. Lili kitárt karokkal repült felé, a férfi pedig leguggolt, úgy várta kis barátnőjét. Miután Lili össze vissza puszilgatta a férfit, az felállt és öblös mély hangján mondta kedvesen, a bajusza alól dörmögve:
– Nekem is hiányzott ám a kisasszony! -azzal egy tálka ringlót szedett elő a kosarából.
Lili azonnal majszolni kezdte az érett gyümölcsöt, és teli szájjal mondta:
– Azt üzeni a Nagymama, hogy vigyen fel virágot a halba, meg hogy mutassa meg nekem a liliomait, de azt már láttam.
– Szépek, ugye?
– És milyen illatosak! Tom, miért nem megy a tujakertben a szökőkút?
– Vízhiány van. Alig bírom a kútból ellátni a növényeket. Valami, vagy valaki eltömhette a forrás nagy részét. Be kéne menni a barlangjáratokba, de én egyedül nem merek.
– Miért nem hívatnak szakembert?
– Hú, de nagyosan mondta ezt a kisasszony – kuncogott Tom a maga dörmögő módján – kész felnőtt tetszik már lenni.

Ám a kérdésére nem kapott választ Lili. Egyre jobban érezte, hogy baj van a bírtok körül.
– Hát, ha a liliomokat látta már, Lili kisasszony, akkor menjünk át az üvegházakhoz, és szedjünk arra az asztalra virágokat! – mondta Tom, és megindultak abba az irányba, ahonnan Tom érkezett.