Egy életre szóló barátság (részlet)

Történt egyszer nagyon régen, a 80-as évek végén megszületett két kisgyermek. Először a fiú januárban, majd a lány májusban. Szüleik még ekkor nem ismerték egymást csak miután megszületett a kisasszony. Egyszer egy délután a lány anyukája éppen tologatta a babakocsiban a kis jövevényt, mikor szembe jött éppen vele egy másik édesanya a fiával. Csodájára jártak egymás gyerekének, nézegették és dicsérték a másik csemetéjét. A kislánynak sűrű sötétbarna haja meg zöld szemei és világos bőre, a kisfiúnak viszont sötét kreol bőre és sötét göndör gesztenyebarna hajkoronája volt. Az édesanyák elkezdtek egymással beszélgetni, leültek egy padra és naphosszat beszélgettek kinek milyen a saját gyermeke és a többi kis poronty odahaza. Végül hosszas kommunikálás után elköszöntek egymástól majd megbeszélték, hogy mindig együtt viszik a gyerekeket sétálni majd. Így is volt. A kis csöppségek csak egyre jobban nőttek és igazi barátokká váltak. Már az óvodában is, ha valamelyiket gúnyolta valami törpe hirtelen ott termett a másik és megvédte. A kislány babáját előszeretettel elvette egy fiú ikerpár és a kiscsaj sírt emiatt, de ekkor jött a híres lovag mindig és visszaszerezte neki. A dadusok is csak ámultak, hogy lehet egy félvér srác és egy fehér bőrű lány ilyen jó barátságban. A kislány sosem volt rossz, hogy a sarokban kössön ki, de a srác igen. Ő előszeretettel kereste a bajt és ezt a kisasszony sosem értette, mire jó az, ha a sarokban tölti a nap hátralevő részét.
Történt egyszer aztán, hogy a lánynak elege lett és kiprovokálta volna az óvó néniktől, hogy a sarokba tegyék, de ez sajna nem jött össze. Helyette csupán egy hatalmas leszidást kapott, hogy meghúzta a csoporttársa haját és lelökte a csúszdáról. Az óvónő így szólt:
-Ejnye Erika, hogy nem szégyelled magad ráadásul lány létedre, hogy verekszel? – mondta mérgesen az óvónénike. Mire a kis csöppség csak a vállát vonogatta és a sarkot szuggerálta. Ekkor az óvó néni még erélyesebben rászólt a kislányra – Erika, ne a válladat vonogasd, hanem a választ add meg! – A kis Erika csak nézett bambán maga elé és elképzelte Mátét, ahogy hősiesen megint kiáll mellette, de sajna, akkor ő hiányzott az óvodából. Ekkor már odament az óvónő a kiscsaj mellé és ott kérdezte meg utoljára tőle, hogy miért bántotta a másik gyereket. – Erika, utoljára kérdezem tőled, hogy mivel érdemelte ki a Lilla, hogy a haját tépjed és ráadásul lelökted a csúszdáról? – Mire Erika végül kibökte – Óvó néni tetszik tudni, én fel akartam menni a csúszdára, de Lilla elállta az utamat és rászóltam, hogy menjen arrébb. Lilla meg fogta és visszalökött a csúszdán és leestem. Majd végül úgy döntöttem visszaadom neki, ami jár. Felmásztam a csúszdára és elkaptam a haját és lerántottam. Már csak arra emlékszem, hogy Lilla elment az óvó néninek árulkodni, hogy milyen gonosz voltam vele, pedig én csak visszaadtam neki, amit tőle kaptam. – Erre az egyik dadus csak így szólt – Na, mi az kis tündérke, a barátod nyomdokaiba lépsz? Már te is verekszel? – A kisasszony csak vigyorgott bájosan a dadusra, erre az meg bepöccent és így felelt – Még vigyorogni támad kedved ezek után? Mars a sarokba, de azonnal! – Erika odatipegett az egyik sarokba és még mindig mosolygott a dadusra, az meg már nem tudta mitévő legyen. Közben megérkezett az anyukája a kislánynak és beköszönt – Jó napot kívánok, Erikáért jöttem! – Az óvó néni felnézett és így szólt – Na, kedves anyuka, ma a kisasszony kitett magáért és megverte egyik csoporttársát és ott megtalálja a sarokban bájosan álldogálva. – Erika édesanyjának elkerekedtek a szemei és belépett a terembe, majd a sarokba szegezte a tekintetét és felnevetett, majd így szólt. – Erika, te kis huncut! Ha Máté nincsen, akkor már te is rosszalkodsz? Micsoda meglepetés részedről. – Erre az óvónő így reagált. – Na de anyuka, maga ezt ilyen viccesnek találja? Hangsúlyozom, hogy a lánya rossz volt! – A kislány édesanyját nem igazán érdekelte az óvónő véleménye, miszerint bűnt követett volna el a lánya. – Ugyan kérem hölgyem, Erika csak kipróbálta, hogy milyen a sarokban. Talán maga sosem volt rossz ilyen idős korában? – Szó szót követett, végül anyuka fogta a kis csöppséget és hazavitte.
Időközben teltek múltak az évek. A két kis gyerekből iskolás lett, ahol egyre jobban kibontakozott az egymáshoz való ragaszkodásuk. Egy padba ültették direkt őket, nehogy megártson a barátságuknak, magaviseletüknek a másik hiánya. Erika átlagos tanuló volt, jó magaviselettel. Máté viszont igen kiemelkedő volt tanulás szempontjából, de a viselkedése maga volt a katasztrófa. Több volt az intő az ellenőrzőjében, mint a dicséret. Néha még az igazgatói irodáig is eljutott, ott elbeszélgetett vele az igazgatóasszony majd visszaengedte órára, de előtte megígértette Mátéval, hogy többé ez nem fordul elő. Azt hiszitek betartotta a szavát? Naná, hogy nem! Mindig csak a bajt tartotta elsőszámú hobbijának. Utána jött a sorban, kedves kolleginája Erika, aki próbált rá jó hatással lenni, de néha eredménytelenül toporgott a sráccal szemben. A kis csávó sosem hallgatott senkire, néha még a legjobb barátjára sem. Olyan volt akár egy kos, ha úgy találta fejjel rohant a falnak. A fal meg mérges volt rá, hogy miért épen ő a bűnös a tetteiért, amit nem is ő követett el. Mikor eljött a felső tagozat, kissé eltávolodtak egymástól. Hatodik osztályban történt meg az, hogy Máté már kissé tehernek érezte Erikát, de a leányzó csak segíteni próbált neki mindenben, de a srác nem kért belőle. A kisasszony új barátok után nézett. Meg is találta, Szimonetta személyében. Itt megkopott kicsit a barátságuk, de ennek ellenére matek órán jól szórakoztak, egymás mellett a padban. De olyan sűrűn, mint régen, már nem jártak össze. Ha csak összefutottak is, pár percet beszélgettek egymással. Eljött a ballagás, utolsó nap az iskolában. Ünnepélyesen felöltöztek a diákok, a tarisznyát a vállukra tették, majd elindultak az iskolában énekelve. Mire végig értek volna az úton, az osztály már nem énekelt, hanem csak beszélgetett, és az akkori slágerekből kornyikált fennhangon. Így hangzott – Valami véget ér, valami fáj. – Igen, végig futott a kis csaj agyán, hogy valóban véget ért egy barátság már két éve lassan, illetve kopottabb lett, mint az anyukája ülőgarnitúrája, ami lassan harminc éves elmúlt. Vicces volt az egész, hiszen miután vége lett az ünnepségnek, Máté odament Erikához miután elköszönt mindenkitől az osztályból. Majd elindultak haza fele. Erika a családjával, Máté viszont hozzájuk csatlakozott, de egyedül. Beszélgettek egész úton, mire a srác lépcsőházához értek, elbúcsúztak egymástól. – Szia Erika, vigyázz magadra! De még majd úgyis találkozunk, de addig is légy rossz! – mondta a már tizenöt esztendős elmúlt fiatalember. A nagy lánynak csak ennyi volt a reakciója – Szia Máté, igyekszem majd figyelni magamra. Te viszont jó légy, kerüld a sok balhét, ha kérhetem! – majd a srác elővette a zsebéből a kulcsát és bement a kapun, a csaj viszont még megtette azt a pár lépést rokonaival a saját otthonáig. Ezzel elbúcsúztak és egész nyáron nem találkoztak. Eljött a szeptember a középiskola első napja. Reggel megpillantották egymást a buszmegállóban, de pont ellentétes irányba mentek suliba. Csak integettek egymásnak. Valamilyen szinten hiányoztak egymásnak, legalább is azt gondolom.