Csepp

Csepeg a plafonról a víz.
Ismét beázott minden.
Ingathatatlan felhők csatáját
Csak álmos szemeddel
Nem láttad, de minden
Érzéked tudta már,
Hogy a ma újra fáj,
A ma sem jobb, mint más,
A tegnap tegnapja szürke,
Álmos szellem csupán.
Ma is csak megrázod
Jégvirágos hajad, szemedből
Kitörlőd a könnycseppet,
Mely kifogyhatatlan,
A ma sem jobb, mint más.
Ma is egy gonosz kísértet
Kísérti éjjeled –
Már ő sem tud élni nélküled.
Kötetlen sorok sokaságát mindennél jobban megveted,
De ha a mumus rád kiált,
És torkodnak szegezi baltáját,
Nem érdekel semmi, csak, hogy még
Egy napot szeretnél élni.
Az utolsó napod zavart arcát
Szeretnéd még látni, nem pedig
Egy papírlap fölé görnyedni!
Utálod magad, mert megint beáztatott
Az őserő, az idők óta meglévő eső fájdalom.
Nyitott szádba csepegtetnéd mindened,
Marja a torkod, mint égető sav.
Keserűöklendezésednek nyoma
Sehol nem marad.
Már csak utálod magad!!

Szemedből csepeg az eső,
Már a szél is befúj,
Fekete felhő száll az ég felé lassan,
És Te már sehol sem vagy.