És te a túloldalon maradtál.
Hiába áltatod magad…
Ennek a barátságnak annyi.
Ezt sem én csesztem el,
Ezt sose feledd el!
Gyerekes vagy és az is maradsz!
Hiába jön a nagy szerelem
Te mindig a padlón leszel.
Sírni fogsz és Istenhez könyörögni,
Mások pedig rajtad nevetni.
Ez nem éppen egy szívatás
Hanem egy kihívás.
Nyújtanád a karod, hogy segítség kell,
Én meg eltolom és a képedbe nevetek.
Lehet kegyetlenül szókimondó voltam
Ami fáj is neked,
De legalább őszinte voltam veled.
Nem kerteltem,
Megmondtam, amit gondolok…
Megbocsájtani meg nem fogok!
Nem látom esélyét annak,
Hogy helyrehozzuk a dolgokat.
Sok idő telt el
És a haragom sem múlt el.
Fogadd el, és felejts el!
2 hozzászólás
Szia!
Jó témát választottál, kár hogy a nyelvezet és a stílus nem ütik meg a kívánt mércét.
Ennél sokkal mélyebben kell gondolni és kidolgozni a sorokat, ha verseket írsz.
Közepes.
Üdv.:Tamás
Szia!
Ez már elég régi versem, szóval nem rég találtam meg. Gondoltam felteszem..bevallom nekem sem nyerte el a tetszésemet utólag. Köszönöm,hogy hozzászóltál!
Eddie