A nyakamban folyik le a rideg szúrás.
Feszül, szárad, horzsol az ideg.
Mélyebbre húz, mint ahonnan árad;
Én leszek az utolsó mentsvárad.
Te vagy az utolsó mentsváram,
Mielőtt végletbe tép ez az áram.
Hitetlenséged mögé bújva várok,
És ölöm a kényszert ölelő árok
Kérges falának dörgölőző férget.
Füst ömleng szememből s éget
A karmolás zaja fájó velőmben.
Nézz rám s menekülj előlem!
4 hozzászólás
szia!
Nem értem és nem érzem versed abszurditását! Viszont ha a benne rejlő csikicsuki lélekölő állapotot nézem, akkor mégis…
üdv
leslie
Már én sem tudok semmit. Végső tudatlanságomról és a lehetséges torzulásról szól. De lehet hogy kitisztul lelkem és minden jó lesz. Köszönöm hogy olvastál.
Üdv
Hali Ngaboru.
Sokszor felteszem magamban azt a kérdést,hogy"mitől abszurd egy vers"?
De azthiszem mostmár kezdem kapizsgállni.Nem menekülök,inkább véleményezlek.Egész jó.Bár eleinte nem nagyon jutott el.A második versszak végéről,mintha hiányozna egy-egy vessző.Üdv.Nikolett
Köszi szépen. Nem hiányzik vessző, mert a mondat folytatódik a következő versszakban. Egyébként ez nem is annyira abszurd. Azért köszi hogy olvastál.
Üdv