csendes árnyék
árnyas utcán
utánad lépked
lépted kopog
kopott úton
úttalan téren
sápadt napok
sötét éjek
elkísér a vágyad
haza nem vár
hideg nagyon
szépen vetett ágyad
térj be hozzám
hozd el Napom
Holdat adok néked
néked adom
a holnapom
holnap vissza kérem
kérned sem kell
kellesz nekem
ne várjak hiába
miért veszne
minden álom
emlékek honába
ha nem lépek
nem is megyek
oda sosem érek
nem tudhatom
mi lett volna
ha többet is kérek
vér robog át
fáradt testen
éled már a bánat
tudja lelkem
tovább mész és
űr marad utánad
4 hozzászólás
A jó versnél elősszőr a tartama, az abbó való tovább gondolás (aszociáció?) lehetősége, ami megragadja az embert.
Mindeközben versdinamikával lehet sodródni az egymásra vetett gondolati szálak képein.
Aztán másodszorra elcsodálkozom, hogyan fészkelte be magát e szerkezetbe a hűvős ész matematikája, s válhatott szerkesztetten szabályozottá…
Azthiszem ez a vers pont ilyen.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Molnár Zsolt!
Vannak esetek, amikor megszületik egy-egy szó és valami ritmus kapcsolódik hozzá… azután a ritmus és a szerkezet által meghatározott módon jön elő a gondolat és lesz belőle egy mondóka szerű írás… néha több van az ilyen játékos versben, mint a nagyon komolynak hatóban…
Köszönöm! 🙂
Üdv: koma
Szervusz Kedves koma4
andalító ritmusa verednek szinte rabull ejzi az olvasót és ccsak a versel együtt létezik. Teljes kikapcsolódás.
Szeretettel gratulálok marica.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Marica!
Egy-egy gondolat elandalít, elringat… és álmokat hoz…
Köszönöm!
Üdvözlettel: koma