A piros recepciós

Recepciósunk a szálloda előterében ül, a pult mögött. Természetesen nem piros, hanem

szürke öltönyében, mint egy oktató figyeli az épp betanuló leány tevékenységének

legfontosabb részét.

Azt, ahogyan a lakkozott falapra helyezi a… mellét. Kedves olvasó ne gondolj semmi pajzán dologra, csupán azért próbálja szemével, mintegy pányvával visszatartani a tekintélyes emlőket, mert attól tart, súlyuk alatt behorpad a lap.

Bezzeg az ifjú hölgy nem fél ettől.
Pár perce, még szinte verejtékezett, mikor a sorra kerülő pajkos szemű, charme-os, fekete-hajú, bronz-barna fiatalember… igen, igen az, akinek nincs jegyűrűje, de arany karórát hord… lapp nyelven szólalt meg.

Az dobogón álló kislány, kiválóra vizsgázott angolból, németből, olaszból, oroszból, szlovákból, horvátból, románból, ukránból, szerbből és az afrikai bantu törzs déli tájszólásából, de lappul nem tud.

Miután végig próbálta az imént felsorolt nyelveket… majd utána hangosabban is, hátha nagyot hall az előtéren áthaladva még oly nyugodt kedves vendég, rájött, hogy az ősi női módszer nélkül soha nem fogja tudni lecsillapítani.

Így hát, az ikreket mintegy tálcára helyezve előredőlt a pultra, majd a váratlanul elnémuló kedves vendég görcsös ujjait lefejti a szinte cakkosra rágott útlevélről, és kitölti ő maga a bejelentőt.

Recepciósunk végig nézte ezt a jelenetet, és igencsak bosszúsan állapítja meg, hogy… az előrehajoló lánynak hátul nem elég, rövid a szoknyája. Ám ebben a pillanatban egy selymes nő hang űzi el a felhőt sokat megélt homlokáról.

– Ma éjszakára szeretnék szobát, egyágyast.

Szürke öltönyös emberünk tinédzserként pattan fel trónjáról, hogy megcsodálhassa a hang tulajdonosát. A hölgy valóban csinos, ám mögötte egy férfi áll egyszerű pólóban, és a vak is látja, együtt vannak. Öltönyös emberünk megkérdezi:

– Mit mondott hölgyem?

– Ma éjszakára szeretnék szobát, egyágyast.

– Egy ágyast?

A hölgy egy kicsit elbizonytalanodik, hiszen elég hangosan beszélt, és biztos nem alkalmaz a szálloda ebbe a munkakörbe hallássérültet.

Hátra pillant a fiatalemberre majd újra előre.
– Egy ágyast!

A hangja a korábbi magabiztosról megváltozott.

Most Pierre Richardéra emlékeztet, az övé vált ilyen bizonytalanná, miután harmadszorra kért a gatyót a férfiruházati bolt női kiszolgálóitól a Félénk vagyok, de hódítani akarok című filmben.

Recepciósunk végigméri őt, majd a mögötte lévő férfit is.

No igen… látott már ilyen esetet, amikor ketten egyágyas szobát kérnek…

Így hát, mindent tudóan tolja a nő elé a bejelentőlapot, és míg a rendkívül elegáns kosztümben lévő hölgy ír, megcsodálja, a… dekoltázsát. Aztán rápillant a kitöltött bejelentőlapra, majd elvigyorodik, no igen, jól sejtette. Vidéki férjes asszony, és míg a férje otthon van…

Emberünk hátat fordít, leemeli kétszázötös kulcsát, és átnyújtja. Közben mindet tudó mosollyal, valamint elég hangosan ahhoz, hogy minden közelben lévő hallja az alábbi szavakat ejti ki a száján.

– Parancsoljanak! Kellemes éjszakát!

A hölgy megfordul, elbúcsúzik az őt kísérő férfitől, majd az elképedt recepcióst otthagyva távozik a szobájába.

Útközben még hallja, amikor a pult mögötti leány elmondja a nagy tudású szürke öltönyösnek, hogy van egyágyas is üresen, de már nem látja a szürke öltönyös bosszús arcát.
Másnap reggel leadja a kulcsot, majd felhívja a férjét, és elújságolja:

– Képzeld, kétágyas szobában aludtam, de csak egyágyast kellett fizetnem, végre átlóghatott a lábam a másik ágyra.

Hogy mondod kedves olvasó? Én piros recepcióst ígértem, ez pedig nem volt piros?

Ó dehogynem, Szentem! Piros volt az, amikor a szobák árának a különbözetét levonták a béréből.