Ülök a szobában nagy magányomban…

Ülök a sarokban. Térdeim felhúzva, karjaimmal összefogva, s fejem a térdkalácsomon… Csak nézek magam elé, de nem látok… Szemem előtt megszűnt az élet, csak a porcicák táncát látom a szőnyegen. Mintha aranyosan játszanának házimacskák módjára…
Oly csönd van… A némaság szinte végigfut a testemen, s kiráz tőle a hideg. Vagy ez csak a nyitott ablak miatt van?… A hideg fuvallat azon keresztül hatol be a szobába, majd megragad a sarokba, s rajtam fut végig. Dermesztő… A szőrszálak egyesével állnak fel a kezemen, mint ahogy a dominók dőlnek, csak épp visszafele…
A hideg s a csönd… Olyan rémisztő! FÉLEK! Egyedül vagyok… Egyedül s magányosan…
A szoba, mi tegnap még szenvedélytől "égett", most a magánytól kideresedett…
Minden oly sötét és ködös… Reszketek… Sehol egy lélek, s én itt ülök a hideg szobában nagy magányomban. Nem érzem magam biztonságban… Úgy érzem, ki vagyok téve a természetnek, s mindenfajta érzésnek, mi felemészthet…
SEGÍTS! Gyere vissza kérlek, légy örökké a támaszom! Légy örökké a biztonságom! Légy örökké velem!… Légy örökké a Kedvesem…
Elmentél, s itt hagytál… Fáj… Szeretlek… Légy velem… Félek a szobában… Félek a nagy magányban…