Vajon merre…

Tavaszi lágy nap fénye
simítja éj csillag fekete ráncát.
Párnámra gyűrt álmaim
halk sóhajos vágyát.

Kövirózsaként kiülnék e fényre,
de bénít a csendes magány.
Míg halk sűrű pozsgás sóhaj
követ, feléd mély színű álom jár.

Így csak határát súrolom létnek,
s kiülök barackfám alá,
Belenézve vakító aranyfénybe,
mert csak vak szemekkel láthatom,

Vajon, merre jársz?!….