Nem tud létrán lejönni

Már harmadik napja esett. Marci bánatosan állt az ablak előtt. Orrát a hideg üveghez nyomta, miközben a homokozóban keletkezett óriási pocsolyát figyelte. Rettenetesen szeretett volna a játszótérre menni, hogy újra találkozhasson a barátaival. Egy új játékot találtak ki, méghozzá olyat, ami végre senkit sem untatott. Befejezni azonban nem tudták, mert az alkony mint ősellenség közbeszólt. Három nappal ezelőtt szakították meg a csatát, éppen akkor, amikor Marci emberei már csak hajszálnyira álltak a győzelemtől. Szüleik szigorú vacsorára hívó szavának azonban engedelmeskedniük kellett. Izgalomtól kipirult arccal szedegették össze playmobiljaikat, azzal a tudattal, hogy másnap iskola után folytatják. Az időjárás azonban közbeszólt, hatalmas esőcseppek zúdultak alá a szürke égből, romhalmazzá téve a gondosan megépített erődítményüket. Marci keserűen vette tudomásul, hogy játékuknak azon a délutánon lőttek. A következő napon aggódva kémlelte az eget, de csak sötét felhők gyülekeztek mindenütt, mintha valaki fentről véget nem érő bánatában hullatná óriáskönnyeit. A kép az azt követő napon sem változott, pedig szombat lévén még iskolába sem kellett mennie. Az elkeseredett kisfiú nem mozdult az ablak mellől. Még kedvenc számítógépes játéka sem érdekelte.
– Miért esik az eső? – kérdezte az íróasztalnál körmölő apjától.
Az apa levetette aranykeretes szemüvegét, majd jelentőségteljesen a fiára nézett:
– Hát nem tanultátok az iskolában? Az eső a víz körforgásának az eredménye. A Nap felmelegíti az óceánok és a tengerek vizét…
– Apa, ezt én is tudom – vágott közbe Marci türelmetlenül. – Engem az érdekel, hogy miért pont most esik?
Az apa töprengőn vakarta meg félig kopasz feje búbját.
– Minden bizonnyal a légköri viszonyok és az időjárási frontok okozzák.
– Engem nem érdekelnek az időjárási frontok, csatázni szeretnék a homokozóban a többiekkel!
– Hát, ahogy elnézem, erre még várnod kell – tette vissza szemüvegét az apa. – Most pedig folytatni szeretném a munkámat.
Szőke hajú, kedves arcú fiatalasszony nyitott be hozzájuk.
– Mi a baj kisfiam? – kérdezte.
Marci aggódva tekintett apja felé, hátha megharagszik, amiért még mindig az eső témán lovagol, de aztán összeszedte bátorságát:
– Mondd anya, miért esik?
– Hát ez nagyon egyszerű, azért esik, mert nem tud létrán lejönni.
– Jaj, ne bolondítsd már azt a gyereket! – pillantott fel újból az apa halaszthatatlan munkájából.

Marci azonban tökéletesen elégedett volt a válasszal. Hát persze, minden világos, azért esik az eső, mert nem tud min lejönni, ezért csak esni tud. Ezek a felnőttek kitalálnak mindenféle elméleteket a víz körforgásáról, meg légköri viszonyokról, mikor roppant egyszerű az egész. De vajon miért nem tudnak az esőcseppek lejönni a létrán? Túl picik lennének hozzá? Vagy nem tudnak a fokokra ráugrani? Igen, a létrafokok túl messze vannak egymástól, az apró cseppek pedig képtelenek akkora távolságot megtenni. Olyasmi kéne nekik, amin simán legördülnek. A partvis rúdja! Nem, az túl rövid. Talán…, talán apa horgászbotja megteszi.

Marci piros esőkabátban állt az elhagyott játszótéren. Sikerült apa horgászbotját kicsempésznie. Üggyel-bajjal a homokba szúrta, nagy sokára elérte, hogy ne dőljön el. Közben kapucnija lecsúszott a fejéről, haja ázottan hullott a szemébe. Mikor elkészült, kíváncsian várta, vajon használják-e az esőcseppek. Egy darabig semmi sem történt, majd egy jókora csepp csúszott végig a bot sima felületén. Ezt egy másik követte, majd még egy, és hamarosan vastag sugárban folyt a víz az öreg pecaboton. Ekkor az ég alja világosodni kezdett, és lágy sugarával megjelent a nap.