Már csak halovány a múlt,
már csak pislákoló a vágy.
Most már nem fáj a magány,
most ébredek talán.
Kell a felismerés, hova tűnt a nyár,
kell a kijózanodás, elmegyek tovább.
Oda hol nem várnak már csodák,
hol az életem, csak pislákoló holdvilág.
Élni kell, józanul s bolondul,
élni kell, hogy hagyjuk a borút.
Nézni előre, forduljunk bátran,
nézni a holnapba, hagyjunk mindent hátra.
S egyszer majd, tudom nem fáj a tegnap,
s egyszer majd, örülök a megváltó nyárnak.
Addig is, megyek lassan,
addig is, várlak minden pillanatban