Életem regénye 2-3

Erdélyben c. fejezet második részlete:

Besorozták apámat

1942. június 28. vasárnap. – Úgy látszik, a politika hamar beleszól az életünkbe. Egyre több ismerős férfit hívnak be katonának; a mi családunk sem maradhat ki ebből. Naplómban rögzítettem ezt a nevezetes napot.
Korán mentem piacra, hamar sorra kerültem! Érdemes korán indulni, mert út közben találkoztam Valakivel! Egy nagy csapat kisgyereket vezetett. Megtudtam, hogy a Burger-kerti táborban vállalt nyári állást. Bizony jól jönne nekem is a zsebpénz, ha találnék nyári elfoglaltságot.
Anyukám délután érkezett haza Szászrégenből, Apukát látogatta meg, mivel tartalékos tisztként ott állomásoznak. Az első világháborúban 7 évig katonáskodott, s most is igénybe veszik? Sokat gondolok rá, mi van vele, mi lesz vele? Egyik vasárnap már én is jártam nála. Egy fákkal körülvett tó mellett állomásoznak. Sok fénykép készült a tó mellett.

Kép: Szászrégen, a tó mellett

Csónakáztunk a tavon, engem felültettek egy szelíd „vén lóra”, mivel féltem a többi, ficánkoló lótól. Sok fénykép maradt meg ebből az időből, megörökítve ezt a napot. Mivel apám egy műszaki századot vezet, sok idősebb férfit osztottak be hozzá, köztük három izraelita munkaszolgálatos embert (románokból és néhány zsidóemberből állt össze a százada). Anyukámat már otthon fölkeresték a feleségek, és szinte áradoztak apámról, milyen emberségesen bánik velük. (Abban az időben ilyen kulturált, máskor természetes viselkedés nekik szokatlan volt.)
Abban biztos vagyok, hogy ő mindenkivel szemben emberségesen bánik. Az asszonyok elmondták anyukámnak azt is, hogy az egyik elhízott ember nem bírta hosszú gyaloglást, ekkor apám a kocsira ültette, ugyanakkor ő gyalogolt az embereivel.

Este Jucival mentem moziba, a „Szabotázs” c. filmet vetítették. Nem mindennapi témát dolgozott fel az írója, tetszett mindkettőnknek. Hazaérkezve, kicsit később a Bulewardra mentünk, a cukrászdában krémest és fagylaltot rendeltünk. Utána még sokáig sétáltunk. Juci Jenőt illetően megnyugtatott, hogy nem akar tőle engem elszakítani, – ezért kicsit békésebb hangulatban tértem haza.

1942. Június 29. hétfő. – Péter-Pál napján Jucival a kilences misére mentem, ott láttam „Őt” is. Aztán Ferike tanárnőt (osztályfőnököm), elkísértük az iskolába, s megbeszéltük vele a délutáni kirándulás részleteit.
Vonattal mentünk Marosszentgyörgyre, azonban Ferike tanárnőt az állomáson hiába kerestük, ezért fölszálltunk a szerelvényre. Végül futva érkezett, és az utolsó pillanatokban kapaszkodott föl a vonatra. A falusi vendéglőben sört ittunk. A fürdő nagyon szép. Elhatároztuk, hogy máskor is eljövünk ide. Képeslapot küldtünk Székely Klárinak, én pedig Apukának. Hazaérve, vacsora után még sétáltunk egyet.

Kedd délelőtt ismét az iskolába mentünk, majd délután Jucit kísértem el az orvoshoz. Hazafelé Jenővel találkoztunk az utcán, vele együtt kisétáltunk a Maros-partra, ahol sokáig olvastunk és beszélgettünk a szabadban. Amikor Juci meglátta Lacit, szó nélkül otthagyott minket, és együtt ment vele sétálni. Mi nemsokára felkerekedtünk és hazaindultunk. A fiúk hívtak egy esti sétára, de nem mentem el; otthon hajmosáshoz készültem.

Szerdán én intéztem a bevásárlást a piacon, utána a kirándulásra készülődtem. Anyukámmal Körtvélyfájára mentünk vonattal, Apuka kolléganőjét, a tanítónőt meglátogatni; nála ebédeltünk, aki finom ragulevessel és csirkepaprikással vendégelt meg minket. Utána meglátogattuk Margitot, a kertjében, egyenesen a fáról-bokorról szedve, ribizlit és meggyet ettünk. Kedvesen fogadtak mindenütt. Meg kellett még látogatnunk Apu egy másik kollégáját is, ahol uzsonnával vártak minket. Aranyos kisfiuk van, sokáig játszottam vele. Margit és a tanítónő kísért ki az állomásra, ahol még hosszú ideig kellett várakozni a vonat érkezésére. Kissé fáradtan érkeztünk haza, mégis jól telt a napunk.

A csütörtök ugyancsak mozgalmasnak bizonyult: reggel piacon vásárlás, otthon különféle házi tevékenység várt; ebéd után helyesírási gyakorlatok következtek, Bandi diktált nekem, később sétálni indultunk a Marosra. Este héttől Anyukával és két bátyámmal moziba mentem. „Mária nővér” c. darabot néztük meg. Tetszett a film, – ez aztán a szép élet! – Arra gondoltam utána, hogy az én életem majd hogy fog alakulni?

Pénteken meg Ildikó jött hozzám, vevőt szerzett a múlt évi iskolai könyveimre. Hatot sikerült eladnom, tíz pengőt kaptam érte. Még a gyorsírás könyvem maradt meg, – azt is szeretném továbbadni. Juciék jöttek értem, kicsalogattak a Marosra. Csónakáztunk a holtágon, utána megfürödtünk. Hazaérve, még tekézni is hívtak, de nem éreztem kedvet elmenni otthonról, mert a ruháimat kell megigazítani, ezen túl még vasalnom is kellett. Később levelet írtam Apámnak, meg Klárinak. Délután keresett egy német lány. Vasárnap pihenni fogunk, nem megyünk Szászrégenbe.

Szombat délután megint a Maros felé sétáltunk, de a víz hideg volt, fújt a szél is, csak megmártóztunk a vízben. Nekem sietnem kellett, elindultam, és húsz perc alatt, – rekordidőben – értem haza!
Találkoztam Jucival, Zolti, a bátyja is vele volt, aki félrehívott, és nagyon kedves volt hozzám. Eszembe jutott, hogy télen még milyen barátságos kapcsolatban álltunk egymással, most meg már szinte teljesen közömbös nekem. Azt hiszem, ő volt az első szerelmem!

Ha kicsit visszatekintek, eszembe jut, hogy 1941. november-decemberben még szerelmesek voltunk egymásba, január 24-én kaptam tőle az első csókot – miközben a földrajz házi feladatát készítettem – náluk és Juci pár percre magunkra hagyott. Aztán január 25. még egy boldog találkozás Juciéknál. Aztán már február 27. és 28-án, majd március 15-én szomorú napok követték barátságunkat. Április 5-6-án talán még pislákolt a szerelmünk, de 19-ikén már borús hangulatban találkoztunk. Május utolsó napján egy végső fellángolás, egy társasjáték, amikor kimentünk a kertbe és egymás mellett bámultuk a csillagos eget. És aztán? Egyszerűen vége lett! Kész! Szép volt, de el kell felejteni! Illetve azt, ami szép, sosem szabad elfelejteni! Azokat a meghitt perceket, amikor simogatta az arcomat, ahogy egymásra tekintettünk, ezeket meg kell őriznünk örök emlékezetünkben.

Akkor lett igazán vége, amikor június 14-én megismertem Jenőt, az utolsó bálon. Ez az esemény végleg eldöntötte halódó szerelmünk sorsát. Azután, június 26-ától kezdtem az eseményeket rögzíteni a naplómba. Holnap ismét vasárnap, megint látom Jenőt! Egy lapot kaptam tőle. Szeretném tudni, vajon Jucinak írt-e?

Nyári táborban

Az egész vakációt nem akartam csak pihenéssel tölteni, ezért – mivel kilátásom nyílt rá – iskolás gyerekek mellé jelentkeztem, felügyelőnek. A tábor élményeit és eseményeit naplómból idézem:

1942. július 5. vasárnap. – A kilences mise előtt értem ki a táborba. Jenőt már ott találtam a gyerekekkel. Amíg várnunk kellett, mód nyílt a beszélgetésre. Meghívott a korábbi csoport Burger-kerti záró ünnepélyére. Pityu bátyám nem akart velem jönni, végül Anyukám vállalkozott rá, hogy elkísér. Kedves ünnepséget rendeztek, aranyosak a gyerekek. Időnként Jenő rámnézett, és tekintetét rajtam felejtette…
Ebéd közben megemlítettem, milyen jó volna nekem is itt dolgozni. Vilmos bácsi, a tábor vezetője beszélt az igazgatóval, azt mondta, lehet szó róla. Ha holnap reggel feljövök a Burger-kertbe, megtudhatom az eredményt. Szeretném, ha sikerülne.
Hazafelé Anyukával a cukrászdában fagylaltot és krémest ettünk. Elhatároztam, hogy – ha lehet, – Pityut is fölvétetem, kellemesebb lenne együtt feljárni a Somostetőre.

Hétfő. Felvettek a Burgerbe! Csodálatos! Már szerdán nyolc órakor kezdhetem a munkát! – Örömmel újságoltam el otthon a jó hírt. Anyuval vásárolni mentünk délután, aztán írtunk Apunak egy lapot és feladtuk a postán.

Kedden reggel kihasználtam az alkalmat, napoztam és lustálkodtam. Holnap már nem lesz rá alkalmam, minden nap korán kell majd felkelnem. Vásároltam egy fényképalbumot. Délután a Maroshoz mentünk, az úszást gyakorolni, mivel eddig ilyen nagy folyóban nem volt alkalmam rá, utána sokáig napoztam a parton.

Már korábban is sokszor jártunk fürödni, úszni is tudtam, úgy-ahogy, de mély folyóvízben eddig még nem nyílt rá alkalmam. Kicsit féltem egyedül eltávolodni a társaságtól. Most is többen voltunk kint, Bandi, Pityu és osztálytársa: Lajos, Juciék, meg Kántor Bandi. Nagy bátorság költözött belém. Mindenáron meg akartam mutatni, hogy nem félek a nagy víztől.

A társaság a parton beszélgetett, bemerészkedtem a vízbe egyedül, és elkezdtem úszni a folyó közepe felé. Az volt a baj, hogy eddig még sohasem fordultam meg a vízben, csak egyenesen, előre haladtam, de azt sem egyedül, mindig többen indultunk egyszerre! (Majdnem úgy jártam itt, mint kiskoromban a biciklizéssel, amikor Lucfalváig elkerekeztem, mert nem akadt senki, aki lesegítene a gépről.) Most is, amikor elég messzire beúsztam, gondoltam, jó lenne visszafordulni. Próbálkoztam vele, de kevés sikerrel. Mivel arra mindig vigyáztam, hogy a fejem nehogy belemerüljön a vízbe (nos, én csak magamtól tanultam meg úszni), nehezen ment a fordulás, és bizony nyeltem néhány kortyot a Maros zavaros vizéből. Megijedtem, de a parttól olyan messzire voltam még, hiába kiabáltam, senki nem figyelt rám. Nagyon megijedtem, már megbántam, hogy egyedül ilyen nagy távolságra merészkedtem. Nagy nehezen azért sikerült egyenesbe jönnöm, és kiúsztam a partra. Kalandomat titokban tartottam, mert szégyelltem bevallani a többieknek!

Július 8. szerda. – Reggel nyolckor érkeztem a táborba, a többi felügyelő csak utánam jött. Első dolgunk naponta a gyerekek reggeliztetése. Már kilencre járt, mire elkészültünk. Csoportokba osztottuk őket, én az elsőbe kerültem. Velem van még Lujza és egy új tanítónő. Amikor mi a reggelit fogyasztottuk, Jenő hozzám jött és megsúgta, hogy próbáljunk együtt maradni, egy csoportban, – de sajnos nem sikerült. Hozzánk 46 gyerek tartozik. Eleven kis krampuszok, alig bírok velük, nem fogadnak szót. Azt hiszem, ez kicsit sok lesz nekem. Észrevettem, hogy se Cicának, se Jenőnek nincs türelme a gyerekekhez (igaz, elég rakoncátlanok).

Az ebéd késett, ezért csak fél négykor került ránk sor. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fárasztó lesz a gyerekekkel. Ha a felügyelők együtt maradhatnának, könnyebb volna. Úgy vettem észre, hogy Cica és Jenő haragban vannak egymással, mert kerülik a találkozást. Én viszont mindkettővel jó kapcsolatot tartok. Amikor lehet, együtt vagyok Cicával, de ilyenkor Jenő marad távol tőlünk, és fordítva.

A csütörtöki nap nagyon unalmasan telt. Bözsivel be kellett mennünk a városba, a népkonyhára. Már elkezdődött az ebédeltetés, mire visszaértünk. Húslevest, utána főtt húst kaptunk, kapormártással, vacsorára pedig tejet, kenyérrel, szalámival.

Péntek. – Már a harmadik napot töltöm a táborban. Az otthon elkészített névsort szétosztottam. Mindenkinek tetszett, – ezért úgy éreztem, érdemes volt éjfélig dolgozni vele. Délután iratokat kellett rendezni, majd elkészítettem a szokásos kimutatást. Csöpi arra kért, hogy az övére is írjam rá a címet díszítőírással. Ebédre bablevest és tejbegrízt kaptunk, három nap alatt már másodszor! Változatos étrend, mondhatom!
A fiúk ebédelés közben mindig megnevettetnek bennünket, alig tudunk enni. Ebéd után lepihentünk egy kis időre. A csoportbeosztáson változtattak. Vacsora után Attila meg Jenő valósággal könyörögtek nekem, hogy nekik is készítsem el a névsort. Megígértem, hogy este otthon összeállítom. Még arra is jutott időm, hogy kifessem nekik.

Július 11. szombat. – Három percet késtem, és éppen ma kellett jönnie az ellenőrnek! Csak Ila, és Böske érkezett előttem, a többi utánam, akik szintén elkéstek. Be kellett írnunk a késést a „nagy könyvbe!” Délután az irodában rajzolnom kellett volna, de elmaradt, mert jött az orvos.

Ebéd alatt egymás mellett ültem Bözsivel, velünk szemben foglalt helyet Jenő és Attila. Megint egész idő alatt nevettünk. Jó kompánia verődött össze. Délután meséltem a gyerekeknek. Néhányan rosszalkodtak, ezért büntetésül sarokba állítottam őket.
Jenő fogott egy zöld hernyót és a cigarettatárcájába tette. Ezzel ijesztgetett engem, meg a gyerekeket is, amíg én meséltem nekik. Vacsora közben előjött a zöld hernyó témája, sokat nevettünk rajta, mert kitalálták, hogy ez lesz ma a desszert.

Estefelé otthon, az ablakon kitekintve, nézegettem a csendes utca forgalmát, amikor ismerős nevetésre figyeltem fel. Jenőt és Attilát láttam, persze, ők azok! Megálltak velem beszélgetni; Kántor Banditól jöttek errefelé a házunk elé. Beköszöntek az ablaknál, megkérdezték: miért nem figyeltem rájuk?, mert már harmadszor sétálnak erre, hogy végre láthassanak!
Késő estére járt az idő, amikor a levelet megírtam Apukámnak és Bartha Arankának, osztálytársamnak, akit Kicsinek becézünk. Ő Borszékről jár az iskolába.

Július 12. vasárnap. – Ennél a munkánál nincs megállás. Vasárnap templomba kísértük a gyerekeket, én a kislányokat, de Csöpi a testvérével angolosan meglógott. Ezért visszafelé a kislányok csapatával magamra maradtam. Jenő és Attila a fiúkat terelgette hazafelé. Mi Jenővel csak visszaérkezésünk után reggeliztünk meg, mert áldoztunk a templomban.
A reformátusoknak a táborban tartottak prédikációt. Később sétálni vittük a gyerekeket, akik tanító néninek szólítanak minket is. A járókelők – ezt hallva – csodálkozva suttogják: milyen fiatal tanítónők! Csak délután négyre értem haza. Anyukával este megnéztük a „Bob harceget.” Hazaérve ott találtuk Pityut két osztálytársával. Helyes fiúk. Vendégeink lesznek néhány napig.

Július 13. hétfő. – Ma a főnök nem jött a táborba, így mi is szabadabbak vagyunk. Ebédre hazamentem, Jenő savanyú képet vágott hozzá. A vendég-diákokkal ebédeltem otthon, visszafelé elkísértek egy darabig.
Amikor megérkeztem a Burgerbe, Ila harmonikán játszott, én Cicával táncoltam a muzsika dallamaira. Az egyenetlen talajon tánc közben elvágódtunk, mire csupa zöld lett a hófehér ruhám, de a kedélyünket ez sem zavarta. Nem tudom miért, de mi mindenen tudunk nevetni. Még vacsoránál is tartott a jókedvünk. Azt viszont nem értettük meg, hogy Cica mindent, a kedélyünket is félreértette.

A tanítónő megint meglépett, csak vacsorára érkezett vissza. Bejelentette, hogy holnap sem jön, orvoshoz készül. Nekünk is kell az álláshoz orvosi igazolás, ma kaptuk kézhez írásban a napközis megbízatásunkat.
Juci délután meglátogatott a táborban. Általános „mérekezést” rendeztünk. Híztam egy kilót! Ha így haladok, Anyukám elégedett lesz velem (neki ugyanis az a mániája, hogy a kosztján mindenki meghízzon).

Kedden borús időre ébredtünk, eleredt az eső. Be kellett szorulnunk a táborbori barakkba. Ott is jó volt a hangulat, énekeltünk. Cica tercelt, Jenő mélyen, én magas hangon énekeltem. Jenővel gyakran egymásra néztünk, tekintetünk mindig összefonódott. Ebédre gulyáslevest kaptunk. Vacsora után indultunk haza. A Fő téren még nyitva volt az üzlet, vásároltam magamnak fürdőruha anyagot, elvittem Ilához, megvarratni. Este otthon elkészítettem a kimutatásokat, szépen kidíszítettem. Alaposan kifáradva kerültem ágyba.

Július 15. szerda. – Megint beborult az ég, szomorú az időjárás, de nekem jól kezdődött a napom. Virággal vártak a napköziben. Valakinek Remeteszegre kellene menni, ezért sorsot húztunk. Ila és Attila lett az áldozat. Előtte – hogy jó hangulatban indulhassanak – táncoltunk egy kicsit. Délutánra kiderült az idő, jól szórakoztunk.
Pityuval este a kilences mozielőadásra váltottunk jegyet. Valamiért nagyon későn kezdték el a vetítést. Ezért már éjfél is elmúlt, mire vége lett a darabnak. Álomszép film volt, de a címére nem emlékszem, nem jegyeztem föl; minden volt benne: dráma, vígjáték, kémfilm együtt. Már másnap volt, mire ágyba kerültünk.

Csütörtökön jókedvvel ébredtem, talán azért, mert a Nap kellemesen sütött be az ablakon. A táborban megint virággal fogadtak. Megkaptuk az iratokat, be kell mennünk az orvoshoz. Nagyon sokan várakoztak a rendelőben, ezért visszafordultunk. Attiláék a Városházáig elkísértek. Közösen megittunk egy egész üveg sört. Visszafelé betértünk hozzánk, megebédeltünk. Finom borjúsültet készített Anyukám, uborkával, rizzsel. A kedvenc ételem! Három órára értünk vissza a táborba. Amíg távol voltam, Böske hatalmába kerítette Jenőt. Úgy tettem, mintha nem érdekelne. Most már haragszom Jenőre. Többször kértem, írja le a kedvenc dalaim szövegét, de nem tette meg. Elfelejtette volna, vagy nem akarja?

„Öreg” a két tanítónővel elment a cukrászdába, nekünk is hoztak feketekávét és süteményt. Jenő és Mária nem kért belőle, pedig hívtuk őket. Csöpi észrevette, hogy feszült viszony alakult ki közöttünk, Böske is faggatott. Miért? Szomorú vagyok. Este sétáltunk Anyukámmal, a fejemből kiszellőztettem a bánatomat.

Július 17. péntek. – Mozgalmas nap elé néztünk. Ismét be kellett menni az orvoshoz, megint nem találtuk ott, ezért Kovács írta alá az igazolványunkat. Jártunk a Városházán, meg a Kultúrpalotában is. Benéztem haza, majd a ruhapróba is megtörtént. Délután a tüdőgondozóban röntgenre jelentkeztünk, ahol sokáig kellett várakoznunk. Az „Öreg” kedvesen fogadott, amikor visszaérkeztünk a táborba. Elpróbáltuk a színdarabot. Jenővel még mindig feszült a viszonyunk.
Este Pityu bátyámmal moziba mentünk; a „Dunaparti randevú” ment.

1942. július 18. szombat. – (Az iskolai szünidőben nagyon vidáman töltöttük az időt, munka közben, a táborban is, esténként sétáltunk, moziba jártunk. Nem figyeltünk arra, mi történik a világban. Csak később eszméltünk rá, felnőtt korunkban, hogy ezen a napon készült el a lengyelországi Auschwitz haláltáborban – az ördögi agyakban megszületett – két Krematórium, amiért Hitler a láger vezetőjét előléptette.)

Végre elkészült a fürdőruhám, magammal vittem a Burgerbe. Közös tornagyakorlatokat próbáltunk, már egész jól megy. Valószínű, hogy Ősz már holnap visszajön. Bár így lenne, – megszabadulnánk Cicától! Ebéd után fürödtünk egyet, én az új fürdőruhámban feszítettem. Fényképek is készültek, természetesen a „háziállatok”: Kandúr és Macska nélkül (két fiú beceneve).
Korán vacsoráztunk, utána még a lépcsőkön ülve is sok fénykép készült. Az „Öreg” nagyon kért, menjünk vele cirkuszba, de egyikünk sem érzett hozzá kedvet.

Bátyámmal kisétáltunk a Fő-térre, közbe megpihentem a Ferencrendi barátok templomban. Az utcán összefutottunk az „Öreggel”, – nem találták meg a cirkuszt. Találkoztunk Jucival és Kántorral, ők is a Fő-térre tartottak. Megígérték, hogy utána benéznek hozzánk.

Vasárnap álmomban egy kisfiút láttam. Nem vagyok babonás, de az álmokat előérzetnek, megérzésnek tartom. Az én álmom pedig valami jót jelent nekem. Hamarosan be is vált, mivel egész heti borús viszony után, végre kibékültem Jenővel. Bár a templomban nem láttam, de utána sokáig együtt lehettem vele a táborban. Nevetgéltünk, még cigiztünk is!
Estefelé Anyukámmal a Maros-partra sétáltunk, velünk tartott Kántor, Zolti és Lajos. Visszatérve megvacsoráztunk, utána ismét a mozit vettük célba. A kiírt darabnak „Hölgyek előnyben” a címe, amire már nem kaptunk jegyet, így a másik moziban az „Édes ellenfél”-t néztük meg. Mozi után még végigsétáltunk a korzón, ahol több ismerőssel találkoztunk. Otthon azon törtem a fejem: Jenőnek sikerül-e hazamennie? Szegény gyerek, már rég’ nem volt otthon (Erdély elszakított területén lakik, csak Marosvásárhelyen jár iskolába).

Kedden szinte semmi említésre méltó dolog nem történt azon kívül, hogy végre jegyet kaptunk a „Hölgyek előnyben” című darabra.

Szerdán engem bízott meg az Öreg; arra kért: készítsem el a tábor kimutatását. Nekifogtam, már délelőtt befejeztem. Utána hintáztam a gyerekekkel, közben Jenővel kiértékeltünk egy problémát. Jót mulattunk azon, ahogy olyan jól, és mulatságosan tudja utánozni Szilassy Lászlót, a népszerű színészt.
Találkoztunk a tanító bácsi unokaöccsével, akivel együtt körbejártuk a hatalmas Burger-kertet. Otthon meglátogatott Laci; én pedig meghívtam őt a bankettre. Elfogadta. Később sétára indultunk, a Bulewardon betértünk a kerthelyiség cukrászdájába, ahol fagylaltot rendeltünk. Tizenegyre járt az idő, amikor jól kifáradva értem haza. A sok sétától hamar álomra hajtottam a fejem.

Július 23. csütörtök. – Este Jenővel találkoztam, andalogva jöttünk hazafelé a hegyről. Figyelmeztettem: „addig zsonglőrködsz a bicikliden, amíg egyszer megjárod!” Alig mondtam ki, még a kapuhoz se értem, amikor mögöttem zajt hallok. Amikor odanéztem, csak azt láttam, hogy egy ember fekszik a földön, mellette kerékpár, és Jenő áll mögötte ijedt ábrázattal! Ő ütötte el. Gyorsan mellettem termett, arca teljesen elsápadt. Szerencsére az ijedtségnél nem történt nagyobb baja, ha csak azt nem vesszük számításba, hogy a bicikli kereke szép nyolcasra görbült. – Én inkább azért vagyok borús hangulatban, mert pár nap múlva el kell utaznom.

A péntek reggeli borús idő után a szomorú hangulatom hamar elillant. Kiderült az ég és az ebédnél már újra sokat nevettünk a táborban. Délután kártyát vetett nekem az „Öreg”. Azzal kezdte: – Egy idősebb szőke nőtől sok pénzt kap Katika, és két barna fiú sokat gondol magácskára.
Magamban azon tanakodtam, hogy talán Zolti és Jenő lehet? Majd így folytatta a jóslatát: – Levelet kap jó hírrel.

Szombaton délután Juci látogatott meg Leventével. A táborban nagy a készülődés és a felfordulás. Ma tartjuk az utolsó próbát, mindnyájan izgulunk!

Vasárnap reggel szokás szerint a templomba kísértük a gyerekeket. Utána azon vitáztunk, ki menjen Remeteszegre? Az Öreg tett pontot a vita végére, mondván: – Én megyek „Németh kollegával”, maguk meg a gyerekekkel maradnak.
– „Vén kandúr” – súgtam a lányoknak csendesen. Nemsokára visszajöttek, addig mi a díszletekkel foglalkoztunk, mindent előkészítettünk. Aztán megtartottuk a főpróbát, nagyon jól sikerült.

Este nem jött el a bankettre Laci, Anyukám bosszankodott miatta. Csöpi azt állította, hogy az Öregék már benn vannak az étteremben, így mi is betértünk. Attila mellé kerültem, később átültem Csöpiékhez. Ő sugdosta el nekem, hogy az egyik hadapródnak – én – nagyon megtetszettem. Azért nem jöhetett be, mert egyikük nem vette fel az extrát. Többen átültek az asztalunkhoz. Vacsorára flekkent rendeltünk. Utána táncoltunk, az ismerősök mind felkértek, de én csak Jenőre gondoltam. Nem tudom, miért nem jött? Éjjel fél kettőig tartott a mulatság.

Másnap csak tizenegyre mentem a táborba. A többiek már reggel nyolckor ott voltak, csak Csöpi érkezett később. Arról beszélgettünk, hogy már nem tart sokáig a táborozás. Észrevettem, hogy Jenő folyton engem figyel, keresi a tekintetemet. De hát akkor miért látom azt, hogy Bözsivel is jól érzi magát? Nekem ez fáj. Miért van az, hogy csak három hónap boldogság jut osztályrészemül? Talán nem érdemelnék többet?
Délután a Fő-téren Bözsivel és Jucival futottam össze, Attila is csatlakozott hozzánk, kikísért az állomásra. Anyukámat vártam, aki Apukát látogatta meg Szászrégenben, és most ékezett a vonattal.

Július 28. szerda. – Már nem kell a Burger-kertbe menni, vége a táborozásnak, ezért nem kell korán kelni, és sokáig pihenem az ágyban. Később vásárolni indultam, összefutottam Bözsivel. Vele együtt mégis felmentünk a táborba. A gyerekek nagy ovációval fogadtak bennünket, hozzánk futottak és csókolgattak, némelyikük még sírva is fakadt. Azt kérdezték, miért nem vagyunk már ott? Már későre járt az idő, de a gyerekek még nem kaptak reggelit sem. Kati és Éva sem akar már ott maradni. Később odajött Jenő, elhozta a jegyeket, meg a fényképeket. Törökmézet kaptunk tőle, beszélgettünk még egy darabig.

Csütörtökön későn keltem, nem kell már naponta korán ébredni. Rendbe hoztam a ruháimat. Ebédre Anyukám finom töltött-paprikát főzött, nagyon ízlett nekem. Kerestem Jucit, – nem találtam otthon, így egyedül sétáltam fel a Burgerbe. A gyerekek közé leültem, olyan aranyosak. Hintáztam velük. Bözsit ott találtuk, megjelent Jenő is, megint törökmézzel kínált, sok nevetés közben fogyasztottuk el. Sorban felállunk a mérlegre: már negyvenhét kiló vagyok! Amikor indulni készültem, Jenő velem tartott, – ő moziba ment. Este Jucival sokáig sétáltunk, Laci és Kántor kíséretével.

**