A történet úgy kezdődik, mint egy rossz ponyva. Lord C. elutazott Írországba, hogy meglátogassa Nemkülönben Lordot; az utazás valódi célja homályban marad, mintha ez nem érdekelne senkit. Pedig, pedig, nem lehet csekélység az, amiért egy Lord átutazik Angliából a zöld szigetre, amikor kényelmesen találkozhatnának a londoni klubjukban is.
Annak idején még a lordoknak is meg kellett elégedniük a vitorlás hajókkal, lovas hintókkal és egyéb csigajárművekkel, cserébe sokáig gyönyörködhettek a tájban, az utolsó kerek toronyig és leprechaunig. Bár ahogyan mi ismerjük Lord C.-t, utazás közben inkább csak aludt vagy bosszankodott, amiért Lord Nemkülönben kastélya olyan messze van; ami egyáltalán nem igaz, mert nincs az az Isten háta mögötti falu, ami például a szomszéd faluhoz ne lenne közel.
Lord Nemkülönben egy régesrégi kastélyban lakott, amelyet az évszázadok során többször átépítettek; maga a Lord se tudta, hogy eredetileg milyen volt, reneszánsz, gótikus vagy barokk. Annyit el kell ismerni, hogy a jelenlegi állapotában nagyon festői volt, tornyok, loggiák és lizénák páratlan kombinációja, ami különösen a műkedvelő pamacsolók ambícióit borzolja fel. Most is ott ült egy ilyen nagyhajú a parkban, és lelkesen másolta a lizénákat. Lord Nemkülönben jóságos ember volt, aki egyetlen ostoba kérést sem tudott elutasítani. Ha egy falusinak vagy átutazó vendégnek az aranyhalas tóban támadt volna kedve fürdeni, még azt is megtehette volna. Szerencsére a falusiak azon a véleményen voltak, hogy csak a réce fürdik; az átutazó vendégek pedig mit sem tudtak a pocsolyáról, vagy még az is lehet, hogy több eszük volt.
Őlordságaik elköltötték az őzpecsenyéből, tűzdelt fogolyból, fácánraguból és szarvasgombából álló szerény vacsorájukat, és annyit ittak hozzá, amennyit jónak láttak – sokat láttak jónak. Illetlenség lett volna mindjárt az első estén rátérni a dolog üzleti, vagy mondjuk inkább így, diplomáciai részére; nem is alkalmas erre az este, hiszen ott vannak a háziak, Lady Nemkülönben teljes életnagyságban, a lányai, Follicula, Pellicula és Rucola, nagynénik, udvarlók és az egész udvartartás további appendázsai. A Lord egy régi és történelmi hálószobát szánt a vendégének, egy kívülről többszörösen megcsavart és belülről tekervényes szobát, ahol a családi legenda szerint egykor a Vasfejű lovag aludt. Ez kétségkívül nagy megtiszteltetés volt, mivel nem alhat akárki abban az ágyban, amelyben egykor a Vasfejű, egy szokatlanul bőséges lakoma és egy még meggondolatlanabb ivászat után, az 54 éves kulcsárnéval, és még az ágyfüggönyöket is elfelejtették összehúzni.
A baldachinos ágy igazán pompás volt, tele faragványokkal, kárpitokkal és medvebőrökkel. Lord C. ellágyultan nézegette az ágyat, ahol a Vasfejű lovag… Szerencsére volt a szobában egy egészen egyszerű dívány, és a Lord úgy döntött, hogy ott fogja eltölteni az éjszakát, medvebőrmentesen. Mindössze egy párnát és egy takarót költöztetett át a trónusszerű alkotmányról a díványra, lefeküdt, és várta a jótékony álmot.
A régimódi olajmécses fényében nem lehetett sokat látni a berendezésből. A dívánnyal szemközti falat szinte teljesen elfoglalta a nagy kandalló, amelynek a párkánya roskadásig meg volt rakva kuriózumokkal. Volt ott minden, a vadászkutyák csoportjának maszkírozott órától az indiánkoponyáig. Lord C. figyelmét nem kötötték le a koponyák és egyéb hátborzongató dísztárgyak, de az igenis megfordult a fejében, hogy valaki gond nélkül elrejtőzhet a kandallóban, amikor éppen nem fűtenek; most pedig nyár lévén, minek fűtöttek volna? Már látta a falon élesen kirajzolódó, nagyhajú árnyékot, de csak egy pillanatra.
Föltápászkodott a díványról, és az olajmécsessel bevilágított a kandallóba, ahol persze nem volt senki.
Lord C. eloltotta a lámpást, és egészen határozottan úgy érezte, mindjárt elalszik, amikor még nagyobb világosság lett a teremnek is beillő szobában. Fölnézett a takaró alól. Egy fiatalember állt az íróasztal mellett. Ez a fiatalember világította meg a helyiséget, mint eleven lámpás. Az egész testét nagyon világos fény vette körül, mint egy túlméretezett glória.
A Lord nem ijedt meg sem árnyéktól, sem fénytől, és akkorát káromkodott, hogy még a Vasfejűnek is tetszett volna. Ki a… szórakozik velem? – kérdezte sztentori hangon, és elindult, hogy nyakon csípje a betolakodót. A ragyogó jelenség hátrálni kezdett, nekiment egy ládának, és közben több koppanás hallatszott, mintha kísértettől meglehetősen váratlan módon elejtett volna egy-két apróbb tárgyat. Aztán tovább hátrált, egészen be a kandallóba, ahol végleg eltűnt a lordi szemek elől.
Mindjárt az elején nem tetszett nekem ez a kandalló, mondta a Lord, némely szitokszavak kíséretében. Nagy nehezen meggyújtotta az olajmécsest, és ismét bevilágított vele a kandallóba. Nem volt ott senki. Ha csak a kéménykürtőn át nem menekült el, ami elég valószínűtlen.
A Lord csak röviden számolt be az eseményről a reggelinél. Nincs ebben semmi rendkívüli, a régi kastélyokhoz hozzátartozik egy-két kísértet. Lord Nemkülönben elégedetten hallgatta a beszámolót. Szerette, ha elismerik a kastély különlegességeit. Mindjárt el is mondta a családi legendát a világító fiúról. Lord C. szórakozottan hallgatta a történetet; e pillanatban kevéssé érdekelték a 300 évvel ezelőtt élt earl-ök és dámák családi viszonyai. Egyszer csak benyúlt a zsebébe, elővett néhány kisebb tárgyat, és lerakta szép sorjában a fehér damaszt abroszra.
Ezeket a menekülő kísértet vesztette el, mondta mintegy bocsánatkérően, amiért a bemutató céljaira a fehér abroszt használta fel.
Néhány ecset volt az, amelyekbe már egészen beleszáradt a festék.
2 hozzászólás
Szia!
Jó a történet is, és különösen jól sikerültek a "mellékes" megjegyzések! Köszönöm!
Ági
köszönöm, Ági, örülök, hogy tetszett