Zsoltár

sokáig kerestelek…

kamaszként durván részegen
emberként csalódva félszegen
és már magam sem hittem
hogy létezel

a nyomodba jártam üldöztelek…

valaki mondta hogy látott
s megtaláltam a vékony kabátod
amit réges-rég elhagytál
egy hűvös nyáron

akár egy kopó a vérszagot
követtem rég kihűlt illatod

mire én félve a színpadra léptem
csak nevetésed visszhangzott a térben
sajgó nem-léted vezetett
s lépteid ösvényén éltem

de most itt vagy!
s oly' hatalmas vagy!

átkarolhatatlan óriás
felfoghatatlan entitás
hát végül rám találtál