Mintha csókoltalak volna már

Mintha csókoltalak volna már,
s minden bizonnyal fogtad a kezem…
Szemedben a tűz, az ősvad érzelem,
– mit minden halandó látni vár -,

hogy lelke, mint szökő – tengerár
lánc nélkül zúduljon hirtelen,
magának is újként, mint csillag terem,
csillagköd homályát nem bírva már.

Édes illatod is éreztem én,
meleg, szikrázó nyáréjeken,
ha dalok és álmok szállnak velem

és szerelmes szívekből a remény
világol át messziről szívemen,
a gyötrő vágy, hogy megfogd a kezem.