Ballag az este és hallgat a fény,
csobban a halk szavú bárka.
Libben a fénye a víz tetején,
fürdik a Hold a Tiszába’.
Barna uszály mondja: mára elég,
loccsan a horgonynak ága.
Folyónak partja már a menedék,
reggelig tarthat az álma.
Lebben a szellő a part fövenyén,
halk zene csendül a bárban.
Pirkad a hajnal az ég peremén,
surran a szürke homályban.
6 hozzászólás
Annyira szép és ritmusos, hogy amikor az ember -gyakorlatilag- dalolja magában, még a ragrím alapvetően zavaró mivoltja se bontja meg a dallamot és a szépséget, mert beleilleszthető ebbe a nagyszerű versbe.
Köszönöm kedves Andrea!
Kedves Zoltán!
Olyan jó ritmusa van a versnek, ezért elolvastam végig kétszer is, hogy élvezzem a zenéjét. Szépek a természeti képek is benne, amiket lefestettél.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy tetszett Zoltán írása.
Szeretettel üdvözöl: Laci
Szép hangulatrajz.
Köszönöm Irén!