Vajon…

…kell-e félni még, vagy most a rossz,
van, mi megmaradt, hogy újra ossz,
vagy elveszel belőle. Kincs a nincs,
csak karod hagyod, hogy visszaints,

míg magam se ismerem, addig senki más,
egyéb még nem vagyok: bolyongó entitás,
nem is kell semmi, hisz táplál ott a nap,
a házam ennyi: égboltból kalap.

Mellém szegődött néhány vándorút,
megéltem olykor egy-két háborút,
testemen nem fogott golyó, sem sörét,
s megittam egyszer Jóapám sörét,

pofont is kaptam. Csattant arcomon,
erők lefogták vékony alkarom,
s nem tört a csontom. Tart a büszkeség
erőre fűzött láncszem csücske még.

Nem alkuszom. Már nincs, mit elvehetsz,
letépheted, de újabb tőre metsz
lián karokkal minden új tavasz:
magyar vagyok. S ez bennem úgy falaz

betonszigetre épült sejteket,
amelyeket nem ismersz. Nem lehet,
hiszen, ha tudnád tényleg, mit jelent,
nem ütlegelnéd népünk fent, se lent!

…hagysz helyet nekünk? A börtönünk
pislogó tüzén mi őrködünk,
s a hegyre, hogyha kell, veled jutunk,
csak most tekints le ránk, mi Krisztusunk!