Könnyeim a földre hullanak,
S megáll örökké a pillanat
Lelkembe vésődik, élni nem hagy
Érzem, de minden érzésem megfagy.
Egy mezőnek közepén állok,
Szaladnak mellettem az álmok,
S most, hogy nincsenek itt emberek,
Felkiáltok: Hát elmegyek!
Könnyeim a földre hullanak,
S megáll örökké a pillanat
Lelkembe vésődik, élni nem hagy
Érzem, de minden érzésem megfagy.
Egy mezőnek közepén állok,
Szaladnak mellettem az álmok,
S most, hogy nincsenek itt emberek,
Felkiáltok: Hát elmegyek!
3 hozzászólás
Ne menj sehova! Mi itt vagyunk!
Inkább bánatodat száműzzed messzire!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Szia!
Tetszik a versed, én meg azt kiáltom, – maradj.
Szeretettel üdv:hova
Szomoru….de neha mindenkiben meg van ez az erzes, hogy csak suhannak az almok, emberek es baratok pedig sehol….vagy csak nem latjuk öket….szep vers, megerintett, örülök hogy olvastalak.
H.