Ó te drága menzaleves,
Bárcsak lennél tökéletes,
Bárcsak sűrű krémed lágyan
Folyhatna szét sóvár számban!
Mikor a falon a doboz kicsönget,
S diákok hada a menzára csörtet,
Bárcsak minket ottan várna
Minden ember leve-álma!
Mert így szólt a holló: soha már!,
Miközben a kilenc á sorban áll,
De hiába várunk mindig rendesen,
Hiába mosolyog a séfnéni kedvesen,
Levesünk része a tálcára loccsan,
A kanál kezünkből az asztalon koppan,
Mert már mindegy üres szódogás lapunk,
Miközben a levesben hús után kutatunk,
De hiába: a várva várt csoda
Úgy tűnik, nem lesz már soha,
S így szólt hozzád eme vers,
Ó te sárga menzaleves!
6 hozzászólás
Szia!
Ismerős sorok, emlékek a menzáról, legyen az leves, vagy bármi!:-)) Sokat rosszalkodtunk, mert inkább azt tettük mint ettünk. Amit szerettem, a meggyszósz darált hússal pirított darával.
Szeretettel:Selanne
Kedves, játékos a mondanivaló szívesen olvastam, de a versszerűségén még volna javítanivaló
I.
AÍttól, hogy rímel, azért még nem vers.
Biztosan tudod, hogy a szótagszámnak is meg kell egyezni,
bár nem tudom hány éves vagy…
A vidám , tréfás mondanivaló megvan, ám ügyelj a részletekre is…
Szeretettel: Lyza
Kedves humorral megírt vers! Tetszett!
Barátsággal Panka!
Köszönöm 🙂
Tudom hogy kéne figyelni a szótagokra, és azt is tudom, hogy nem figyeltem rájuk, mert nem is egy tökéletes verset szerettem volna írni… (és egyébként se tudnék) ráadásul palacsintasütés közben lefirkálni egy cetlire, miközben odaég a palacsinta… nem volt egyszerű 🙂 De azért köszönöm szépen az összes kritikát 🙂 És egyébként tizenöt éves vagyok.
Clair de Lune
Aranyos. Én is írtam ilyeneket "annak idején," ódát a suli kukájához meg hasonlók. Tök jó, hogy Poe hollós versére utalsz benne.