Csapás

l. Beteljesülés

Könnyű volt,
könnyűnek látszott,
mikor az elszántság romba döntött
egy hatalmas világot.
Oly’ sok fény
Szemvillanás alatt,
eltűnt, s a dicsőségből hirtelen
csak képemlék maradt…
…egyedül.
Azóta színeket váltott
a képzelet,
s ijedten tekinti folyton
a kék eget.

Ahol az élet eltűnni kényszerül
vérével itatva az anyaföldet,
gyászének hangja készteti most
sírásra a megdermedt csöndet.

Most ne szólj,
s ne okítsd az elmét
igékkel,
s a nyomort
hazugsággal itatni, csakhogy
higgyék el…
…azt, amit
már kiradírozni többé
nem lehet,
nincs erre
semmilyen gyógyír, csoda
vagy rendelet.

ll. Vak hit, s tűz szemében

Szilánkként hasít
a megtépett lelkekbe
felzabálva a reményt,
s úgy tünteti el,
hogy a célpontnak nem hagy
a túléléshez esélyt.

Aki menekülni próbál alant és fent
már tudja, hogy a vég számára mit jelent.

Mikor az eső mossa el
az ember romjait,
s tisztává teszi a fájdalom
terepét,
felidézi a megfordíthatatlant,
s próbálja megértetni
egy harcnak az
üzenetét.
Érteni kell az elszántság nyelvén
remegő gyomorral, megszakadt szívvel
ahol az életet veszik, a halált adják
üres tekintetű, hideg szenvedéllyel.

Minden élet önmagán belül
egy másfajta világot épít.
Mind eközben, akár tudat alatt,
de mégis egy hitre térít.

S megdöntsön falakat
ami számára nem feladat,
csak remény a nyugodt véghez.
Az utolsó percben
csukott szemei előtt
lebeg a cél, s egy kis idézet:

„Leszel majdan egy igaz paradicsom
fenséges kapuja előtt állva,
ott vagyon hely hű lelkednek,
s hitedért minden bűnöd megbocsátva.”

Van, akinek nem kell semmi
felhalmozott, drága, földi kincs,
elég a legbelsőbb hang
s az ösztön, ’mitől hatalmasabb nincs.

lll. Kétség és félelem

Folyton érő gyűlölet lángja
két véglet között,
épített hatalom óriása
tűzzel ütközött,
’kinek felizzott szemei mögött
öngyilkos élvezet
gyötörte lehetetlenbe az imára
szorító sok kezet.

Tévedtél, vagy álmodtál
mikor remegő hangot hallottál
egy pillanatra?
Tévedtél, vagy álmodtál
mikor mit sem sejtve ébredtél
egy újabb napra?

lV. Megtisztulás

Engedd el könnyeid
amihez nem találod a szavakat,
s nem is gondoltad,
hogy egyszer így láthatod magadat.

Most már minden könnyű,
de szegényen jutsz a fénybe
elvesztetted a múltat,
s így jutottál a kapuhoz érve.
Lett volna célod
’mi kettétört e földön,
bár most szabad vagy
nem ölel már börtön.
Nem fáj, nem fáj
ami eddig kínozott,
ami annyi halandónak
gyötrelmet okozott.

Mikor követő és követett
új fények közt lel egymásra,
más szemmel tekint már
e zsarnoki, rideg világra.

Nincs megértő, nincs megértett,
Nincs aki győzött, s nincs aki veszített.

Biztos a bizonytalanban,
hogy egyek vagyunk
de eddig nem fogtuk fel,
egy a mindenható,
csak mindenki
másként képzeli el.