elvarázsol ezer színével.
Sajátomnak érzem, de nem az,
nem jut nekem, csak tövis és gaz.
Letépném én, de nem merem,
mégis ő az, ki mindenem!
Miért érzem, hiába él szívem?
Mért fáj az élet, miért kell félnem?
Miért, hogyha tudom, ő kell nekem?
Mért versz meg engem, mondd, istenem?
Senki sem érdekel, csak ő,
nem kell nekem többé más nő…
Senkiben sem láttam e bájat,
szívem elemészti a bánat,
tudom, hogy már szeret, és ez fáj,
lelkem kiszáradt, elhalttá vált.
A végzetes nyíl eltalált…
Nincs tovább!
2 hozzászólás
Kedves Joxemi!
Látom versed már régebbi…
Azóta ki is derülhetetett,
Az a nyíl valóban végzetes lett?
Tetszett a versed!
Jó kis vers volt! De már túlléptél rajta…vagy nem…