Erzsike, az emeleti hallban terített meg, mert innen be lehetett látni az egész környéket. A táj körös-körül, szakadatlan hullámzott, akár a végtelen óceán. Mindenütt dombok és völgyek, távolabb pedig a messzeségbe vesző halványkék hegyek vonulata volt látható. Erdők, és üde zöld rétek váltogatták egymást. A kert fáin, különös színes madarak énekeltek. A mókusok pedig nem törődve az emberekkel, magvak, és gyümölcsök után kutattak. Még az ablakpárkányra is felugrottak, reménykedve, hátha egy nyitva felejtett ablakon keresztül, a konyhába is szétnézhetnek. Már régen rájöttek ugyan is, ha be tudnak jutni a lakásokba, ott mindig akad valami ingyen ebéd, amit el lehet csenniük. Az itt lakók azonban nem puskákat ragadtak, mint ahogyan ezt sok helyen tették volna, hanem vagy zárva tartották az ablakokat, vagy mókus biztos rácsokat szereltek rájuk. Így békében éltek a természettel, még akkor is, ha az néha közvetlenül a kertjeiket is magában foglalta. A bejárat mellett például, a lépcső alatt, két éven át költött, egy vadkacsa pár, nem törődve, a nap mint nap mellette elhaladó emberekkel.
– Ide nézzetek drágáim,- törte meg a csendet Erzsike kedves hangja. Hatalmas tálat helyezett az asztalra, melyen minden féle finom sültek illatoztak. Mellette különleges mártások, és a juharszirup, amit már előre beharangoztak.
– Kit vártatok ti, talán az Angol királynőt?- Nevetett Zoltán, miközben elégedetten szimatolta a finom illatokat.
– Egy igazi jó barát, mindig is fejedelmi vendégnek számít. – Mosolygott vissza András, majd hozzátette,- szedjetek bátran, ne csak az illatát szagolgassátok, mert végül is ezt nem parfümnek hoztuk be. – Ezen aztán mindenki jót derült, és lassan neki kezdtek a falatozásnak.
Hétfőn reggel, nem sokkal kilenc óra előtt, Zoltán és András, beléptek az Utility Billing Service Center visszafogottan elegáns épületébe. Mr. David Sparks teátrális mozdulattal, hellyel kínálta őket. A fiókból elővett, egy összekészített dossziét, és Zoltán kezébe adta.
– Nos, Mr. Zoltán, íme a munkaszerződése, melyet a barátja közvetítésével már összeállítottunk. Olvassa át, és ha megfelel, már csak alá kell írnia.
– Zoltán pontról pontra végigolvasta az iratot. Nem kis megelégedéssel töltötték el, az évi 70.000 dolláros fizetésről szóló sorok. Aláírta, majd szinte hibátlan angolsággal megszólalt.
– Köszönöm a lehetőséget Mr. Sparks. Mikor kezdhetem a munkát?
– Szerdán reggel 7.30h. kor tartunk egy munkaértekezletet, szeretném, ha azon már részt venne, hogy pontosan megismerje a feladatokat.
– András, te tényleg mindent elintéztél. El sem tudom hinni. Minden olyan gyorsan ment, mintha kimondottan engem vártak volna.
– Az az igazság, beszereztem némi referenciát rólad, néhány közös külföldi partnerünktől, és ezek nagyon elnyerték Mr. David Sparks tetszését. Az Angol tudásodon pedig láttam mennyire meglepődött. Nem ilyenre számított. Ha nem tudná, hogy te Magyarországról jöttél, egy percig sem kételkedett volna kanadai származásodban.
Hazafelé megnézték azt a „kis”lakást, melyet András a telefonban említett. Kellemes szolid, háromszobás családi ház, nem messze, a 612. sugárúttól, tágas nappalival, és az emeleten két tetőtéri szobával. A kertben örökzöldek, egynyári virágok, és egy fiatal juharfa.
– A garázs az alaksorban van a kazánnal együtt. Magyarázta András.
– Ez gyönyörű, törtek fel Zoltánból önkéntelenül a szavak. Mintha csak egy mesekönyvből ollózta volna ki valaki. Eszter, csak ámulni fog, ha meglátja. Ma este már itt alhatunk?
– Természetesen. Ahogy azt a telefonban már elmondtam, kibéreltem nektek.
Zoltán könnyen megbirkózott a feladattal, hiszen ennél sokkal összetettebb, és nehezebb munkához szokott. Tudásával hamar elnyerte felettesei bizalmát. Rengeteg kapcsolatra tett szert, a tartomány különböző városaiban. Egyik ilyen üzleti útja során, Calgary egy előkelő belvárosi éttermében, véletlenül együtt ebédelt, Mr. Frenk Lawrence -vel, aki Észak-Kanada közismert hídépítő vállalatánál dolgozott. Beszélgetés közben kiderült, mindketten hídmérnökök. Mr. Lawrence nem értette, Zoltán vajon miért nem a saját szakmájában tevékenykedik, hiszen azzal, jóval többet kereshetne. Ráadásul, az ő cégüknek, éppen szüksége lenne, egy jó hídmérnökre, mert az utóbbi időben, több pályázatot is elnyertek, amitől nagyon megszaporodott a munka. Zoltánnak tetszett az ötlet, de még délután haza kellett indulnia, így nem maradt idő, a részletek megbeszélésére. Abban állapodtak meg, hogy Mr. Lawrence felhívja őt telefonon, és megbeszélnek egy találkozót.
Másnap, vacsora közben Eszternek egyszer csak eszébe jutott, hogy valaki kereste Zoltánt telefonon.
– Kedvesem, majdnem elfelejtettem, valamilyen Mr. Lawrence keresett délután. Mondtam, hogy még dolgozol, de nem értettem pontosan mit is akart. Bár, sokat haladtam a nyelvtanulásban, de azért még akad némi hiányosság, amit be kell hoznom. – Eközben huncut mosollyal párjára sandított.
– Nagyon is szépen haladsz kicsim. Ha így folytatod, nemsokára többet tudsz mint én.
– Azért az még messze van. Már annak is örülök, hogy be tudok vásárolni, és az egyszerűbb ügyeket is elintézem.
A telefon ismét megszólalt.
– Halló Mr. Zoltán?
– Igen, kivel beszélek?
– Frenk Lawrence vagyok. Emlékszik? Az éteremben találkoztunk. Sajnos az ügy nem tűr halasztást, mert időközben befutott még néhány megrendelés, ezért az osztályomra sürgősen kell egy jó szakember. Felhívtam néhány közös ismerősünket, és kitűnő referenciákat kaptam önről. Ezért már el is készítettem az ajánlatot. Mit szólna hozzá, ha holnap találkoznánk?
– Semmi kifogásom ellene.
– Tudja hol van a Best Western hotel?
– Természetesen, hiszen az a törzshelyem.
– Oda tudna jönni holnap délután 14. órára?
– Rendben van Mr. Lawrence, holnap ott leszek.
Az autó halk csikorgással befordult, a narancssárga-fehér homlokzatú, patinás Best Western hotel bejárata elé. A királykék alapú, aranyszínű betűkkel írt koronás címer, jól kiemelte a szálloda amúgy is karakteres megjelenését. Zoltán gyakran megfordult itt, Születés, vagy névnapokat, egyéb fontos eseményeket, mindig itt tartotta, ennek a szolidan finom szállodának valamelyik termében. Attól függ, hány vendégre számított, vagy az emeleti kistermet, vagy a földszinti több mint 200 főt befogadni képes éttermet bérelte ki. A londiner elésietett a lépcsőkön.
– Jöjjön Mr. Kepesi, Mr. Lawrence, már várja önt. Kérem, kövessen, oda vezetem.
A megbeszélés több mint két órán át tartott, de sikerült. Mindent elért, amit szeretett volna. Vivaldi lágyan ringó, halk zenéje töltötte be az utasteret, amint közeledett hazafelé, a zsúfolt 612. sugárúton.
-Eszter, gyere kicsim, képzeld csak sikerült. 120000 dollárt fogok keresni, érted 120000 dollárt. Most már mindent megvehetünk, bármit, amit csak akarsz. – Az emeletről karcsú, törékeny hosszú szőke hajú fiatal nő libegett alá a lépcsőn. Zoltán boldogan felkapta, majd körbetáncolt vele a nappaliban. -Újra tervezhetek. Már alig vártam, hogy eljöjjön ez a pillanat. Szeretem a szakmámat. Nagyszerű érzés alkotni. Először csak belülről látod a merészen ívelő híd kecses körvonalait, majd a rajzasztalon lassan alakot öltenek a kusza vonalak, és végül, egyszer csak a valóságban is testet ölt. Ott áll előtted, teljes pompájában, és tudod, hogy benned fogant, te hoztad a világra.
Eszter halvány mosollyal szemlélte párja túláradó szavait. Már Budapesten is ilyennek ismerte meg.
Kicsit messzebb kell majd járnom dolgozni, de ennyiért azt hiszem, megéri.
– Hol lesz az új munkahelyed?
– Calgaryban.
– De hiszen ez nagyszerű.
– Ezt hogy érted? – Kérdezte Zoltán.
– A múlt héten itt járt az az újságíró, aki azt a cikket írta rólad a nyáron. Elhozta egyik kollégáját is, aki egy magazinnál dolgozik. Képzeld, munkát ajánlottak egy modell ügynökségen. Valamilyen krémet kellene reklámoznom. Azt mondták, pontosan ilyen arcra lenne szükségük. Ha jól sikerülnek a képek, és meghozzák a várt eredményt, akkor hosszabb távon is foglalkoztatnának. Végre én is kimozdulhatok itthonról, és hasznosnak érezhetem magam. A nyelvtanulásban is sokat segítene, hiszen nap, mint nap angolul kellene beszélnem. Ráadásul ez az ügynökség Calgaryban van, így együtt járhatnánk dolgozni.
– Erről miért nem szóltál nekem?
– Mert még nem döntöttem, hogy elfogadjam e, de, hogy te is ott kaptál új állást, úgy gondoltam igent mondok. Feltéve, ha nincs ellenedre.
– Nem olyan pucér képekről van szó ugye?
– Nem. Ezt én is megkérdeztem már, és azt mondták, kifejezetten az arcom, a hajam, és a tekintetem, ami „harmonizál” a termékkel.
– Nem bánom, ha úgy gondolod, szeretnéd kipróbálni, akkor ám legyen. – Eszter gyengéden átölelte párját, és halkan a fülébe súgta – nagyon szeretlek kedvesem. Örülök, hogy én is dolgozni fogok, és ráadásul, ugyan abban a városban, amelyikben te.
Tudtam, hogy előbb, utóbb el fog hagyni bennünket. Mondta Mr. David Sparks. Maga nagyszerű munkaerő Mr.Kepesi. Őszintén sajnálom, hogy elmegy, de tudom, mennyire szereti a szakmáját, nálunk pedig egészen más feladatokat kellett elvégeznie. Ezért aztán megértem a döntését. Ha mégsem válna be az új munkahely, tudnia kell, hogy mi mindig szívesen visszavárjuk.
– Köszönöm Mr. Sparks. Igazán jólesett, amit mondott. Örülök, hogy ilyen nagyszerű csapatban dolgozhattam.
Zoltán új munkahelyén, már az első napon, a „mélyvízben” találta magát.
– Elnézést Mr. Kepesi, de nem sok időnk maradt a formaságokra. Mondta Mr. Lawrence. Rengeteg munka zúdult a nyakunkba. Persze, ennek nagyon örülünk – tette hozzá – hiszen ha a cégnek jól megy, akkor nekünk is. Szeretném, ha ennek a hídnak a pironjait ön tervezné. Azzal elé tette, a projektről szóló dokumentumokat.
Az Eszterről készült képek, teljesen lenyűgözték az iroda vezetőjét. Mr. Huber egyenként alaposan átnézte a fotókat.
– Ez a lány kell nekünk. Van valami fantasztikus kisugárzása, ami a képeken is átjön. – Felhívta a márka képviselőjét, és hosszasan ecsetelte a lány karakterét, majd az interneten átküldött néhány képet.
– Az önök helyében, az egész termékcsalád arcának tenném meg ezt a kislányt. Biztos vagyok benne, hogy fel fogja lendíteni az eladást. – Ezt őszintén így gondolta. Persze, az így befolyó, jóval nagyobb közvetítői jutalék is lelkesítette, de hát erről szól az üzlet.
– Csakugyan figyelemre méltó arc. – Hangzott a vonal másik végéről. – Meggyőzött Mr. Huber. Mindjárt át is megyek, és megkötjük a megállapodást.
Késő délután volt, amikor Eszter kisétált az ügynökség ajtaján, arcán boldog mosollyal, és kezében egy három évre szóló szerződéssel. Ez sokkal több volt annál, amit el tudott volna képzelni. Mr. Huber hatalmas összeget alkudott ki a számára. Ez több volt, mint Zoltán fizetése. Egyszerűen nem akarta elhinni. Még ha leveszi az ügynökséget megillető 20%-ot, ez akkor is nagyon sok pénz. – Vajon mit szól majd ehhez Zoltán? – Kissé elbizonytalanodott. – Lehet, hogy zavarni fogja, hogy ő, aki a nyelvet sem tudja igazán, és még csak diplomája sincs, többet keres nála. – De hát miért ne használhatnám ki a lehetőséget, hiszen semmi rossz sincs ebben. – Ránézett az órájára. Már elmúlt öt. – Vajon Zoli még dolgozik? – Elővette a mobilját, és felhívta. – Mikor végzel, én már befejeztem mára, hol találkozzunk?
– Nekem még rengeteg munkám van kicsim. Jobban jársz, ha vonattal, vagy busszal indulsz haza. Azt hiszem, venni kellene számodra is egy kocsit, mert elég bizonytalan, hogy egyszerre végezzünk.
– Ez jó ötlet kedvesem. Van egy meglepetésem a számodra, majd otthon elmesélem.
– Rendben van kicsim, de én csak késő éjjel érek haza. Addig is csókollak, majd otthon találkozunk.
– Maga még itt van kedves Eszter? Hol áll a kocsija? – Mr. Huber volt az. Éppen most lépett ki az irodaház ajtaján.
– Nem, nincs még autóm, Zoltánnal érkeztünk, de ő még sokáig dolgozik, úgy hogy nekem sajnos vonattal kell haza mennem.
– Én csak néhány kilométerre lakom Red Deer-től, szívesen haza viszem, ha nincs ellenére. – Nagyon köszönöm Mr. Huber, ön igazán kedves.
– Ugyan, hiszen úgy is arra mennék. – Persze, ez csak részben volt igaz, hiszen majdnem 40 kilométerrel lakott közelebb, de ezt már nem említette meg. Örült, hogy a lány társaságát élvezheti még egy darabig.
– Önök házasok kisasszony?
– Tessék? Elnézést, de még nem értek jól angolul. Mit kérdezett?
– Mr. Zoltán az ön férje?
– Nem, még nem volt esküvőnk, jövőre terveztük, amikor hazalátogatunk Magyarországra.
– De szeretik egymást ugye?
– Igen, nagyon szeretjük egymást.
– Vajon mit szól majd a párja, ha meglátja az ön szerződését? Nem fogja sérteni, a férfiúi hiúságát az ön jövedelme?
– Attól félek, zavarni fogja Mr. Huber. De, szerintem meg fogja érteni. Nekem is jogom van élni a lehetőséggel, és miért ne tenném, ha egyszer így, elém hozta a sors?
– Teljesen igaza van kisasszony. Ezt be kell látnia, ha igazán szereti magát.
Az autó közben áthajtott a Red Deer River jól ismert hídján, és ráfordult a 612. sugárútra.
– Köszönöm, hogy haza hozott Mr. Huber.
– Ugyan már kedves Eszter, említettem, hogy úgy is erre jöttem volna, de kérem, szólítson inkább Edemsnek. A Huber túl hivatalosan hangzik, mi pedig már kollégák vagyunk, nem igaz.
– Igen, valóban, mától kollégák vagyunk. – Mosolyodott el a lány. – Viszlát Mr. Edems. – Elköszönt, és besietett a házba.
Zoltán csak késő éjszak ért haza. Eszter már aludt. Nem akarta felébreszteni, hiszen reggel ismét korán kellett indulniuk. Út közben Eszter kezdte a beszélgetést. Elmesélte részletesen a tegnap történteket. Arcán a kétkedés, és az öröm vonásai váltogatták egymást. Az öröm, mert nagyon elégedett volt azzal, amit elért, és a kétkedés, vajon hogyan fogadja majd mindezt Zoltán. Amikor a lány, a végére ért a beszámolónak, a férfi el sem titkolhatta volna, az arcára kiülő döbbenetet. Hirtelen meg sem tudott szólalni. Érezni lehetett a feszültséget, mint egy kitörni készülő vulkán lábánál, amikor a lávafolyamot, a föld enyhe remegése előzi meg. Zoltán nem bírta tovább magában tartani az indulatot.
– Mi a fenét műveltél? Mond meg őszintén, hogy mit csináltál? – Ordította magából kikelve. – Nem hiszem el, hogy a két szép szemedért fizetnek ilyen rengeteget. Ez egyszerűen hazugság. Ezt akarod nekem bemesélni? Nekem diplomám van. Érted? És perfekt beszélem a nyelvet. Te jószerivel, alig tudsz megszólalni, és csak egy koszos érettségid van, meg egy semmitmondó szakmád. Nekem akarod bemesélni, hogy ezért többet fizetnek, mint az én diplomámért? Mondd, te teljesen hülyének nézel engem? – Zoltán szinte remegett a dühtől. Alig tudta az úton tartani a kocsit. Egyik durva szót, a másik után vágta a lány fejéhez. Mélyen megalázva érezte magát. Férfiúi hiúságán hatalmas csorba esett. Egy nő, többet keresett mint ő, és ezt nem volt képes lenyelni. Eszter szemei lassan tele lettek csillogó könnycseppekkel. Csak nézte azt a férfit, akiért néhány perce, még tűzbe ment volna, akivel olyan csodálatos éveket töltött együtt. Csak nézte, és most ébredt rá, hogy eddig nem is ismerte igazán. Ez lenne az az ember, akinek a kedvéért elhagyta a hazáját?
– Elég! – Kiáltott fel hirtelen. – Most jöttem rá, hogy eddig kivel éltem együtt. Te egy egoista őrült vagy! Tegnap még semmi bajod nem volt a munkámmal, most azonban, hogy kiderült én is érek annyit mint te, teljesen kivetkőztél önmagadból. Nem szeretni, hanem egyszerűen birtokolni akarsz engem. A másik embert csak egy tárgynak tekinted, melyet ha tetszik, megszerzel magadnak, hogy vitrinbe tarthasd, és kedvedre nézegethesd, akár egy festményt. Egyáltalán nem vagy tisztában azzal, mit is jelentenek az érzelmek. Én egy emberi lény vagyok, aki önállóan gondolkodik, és saját akarata, elképzelése van. Érted? Nem pedig egy kép, vagy egy ékszer. Nem vagyok sem a tulajdonod, sem a kedvenc játékod, ezt vedd tudomásul. Estére pedig ne várj, mert nem jövök veled haza. Elköltözöm, és soha többé nem akarlak látni. Soha többé. Érted?
Az autóban hirtelen néma csend lett. Zoltán agyában vadul kavarogtak a gondolatok.
– Érzések, emberi érzések. – Ismételgette magában. – Mindig ezt vágták a fejemhez, hogy nincsenek érzéseim. Hogy túlságosan önző vagyok. Mi lehet a baj velem? Hiszen Esztert annyira szeretem, és mégis, ugyan azt tettem vele, mint Zsuzsával, és még ki tudja kivel. Talán a kislányommal is, hiszen az elmúlt évek alatt csak kétszer láttam. – Nem volt képes sírni, de mélységes fájdalmat érzett, és keserűséget. Gyűlölte önmagát. Úgy érezte, mintha egész eddigi életét szétszórta volna a szélben. Rádöbbent, hogy nincsenek gyökerei. Itt-ott megkapaszkodik egy-egy pillanatra, aztán sietve tovább áll, akár a vándorkóró, melyet folyton görget a szél. Tudta, hogy Eszternek igaza van, de nem mondta ki. – Már késő. – Hirtelen szembesült saját becsvágyó énjével, és egy pillanat alatt mindent megértett. Megértette, és átérezte Eszter őszinte döbbenetét, és fájdalmát. Égető tűzként hasított belé a gondolat, hogy élete során, mennyi fájdalmat okozott azoknak, akik szerették őt. Eszébe jutottak édesanyja sokszor ismételt szavai. -Csak magadra számíthatsz, a saját érdekeidet nézd, semmi más nem fontos, egyedül, a te karriered a legfontosabb. Helyetted senki sem fogja felépíteni. – Ezt látta otthon is. Az érzelmeknek nem sok helye volt a családban. Soha nem szenvedett hiányt semmiben. Ám még is, mintha valami állandó, fagyos fuvallat lengte volna körül az egész gyermekkorát. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy mit is ért ez alatt. Olyasmi érzés volt ez, mint amikor hideg téli éjszakán, egy elhamvadt tűz, kihűlt, szürke hamujánál szeretnénk felmelegedni. – Régen elfeledettnek hitt emlékei, most sorra előbukkantak, és a lepel, mely mint valami homályos köd, eddig meggátolta abban, hogy megértse őket, most hirtelen oszlani kezdett. – Szegény édesanyám. Csak most értettem meg, micsoda hamis illúziókat kergetett. Az ember nem sodródhat, mint a rohanó áradat. Gyökeret kell vernie, hogy meg tudja érlelni saját gyümölcsét. A pénz fontos dolog, ám, ha ezt hajszoljuk, hogy egyre többet, és többet merítsünk belőle, rothadást hoz, akár az éltető víz a vetésben, melyet túl gyakran öntöznek. – Kislányára gondolt, aki úgy szerette őt, meg Zsuzsára. – Cserben hagytam, amikor nagy szüksége lett volna rám, pusztán csak azért, mert beteg lett. Most pedig az imént, Eszterrel tettem ugyan ezt. Feltétel nélkül bízott bennem. Nap, mint nap, jólesően körbevett, a belőle áradó szeretet, én pedig szó szerint átgázoltam rajta. Akár egy dübörgő mozdony. Mintha csak én is, egy érzéketlen vastömeg lennék, mely nem törődik azzal, mekkora sebeket ejt.
Az út hátralevő részében egyetlen szót sem szóltak.
– Véget kell vetnem ennek a kapcsolatnak, hiszen egy ilyen ember soha sem lesz képes megváltozni. Pedig, még mindig nagyon szeretem. – Eszter gondolatban végigfutott az eltöltött éveken. – Nem tudom elhinni, hogy mindez csak hazugság volt. Pedig már az első pillanatban észre kellett volna vennem, hiszen mindig csak magáról beszélt, a munkájáról, a karrierjéről. Persze velem is kedves volt, de nem voltam neki egyéb, mint egy kedvenc játékszer, mely az övé.
A Mercedes nesztelen begördült az ügynökség elé, és megállt a bejáratnál.
– Ne haragudj rám Eszter. Semmi okom sem volt, hogy így beszéljek veled. Útközben minden végigfutott bennem, az egész életem. Hidd el, ez alatt a rövid idő alatt, hirtelen minden világos lett előttem. Megváltozom. Nem élhetek így tovább. Csak most értettem meg, milyen ember lett belőlem, és ettől nagyon megijedtem.
– Nem tudom Zoltán. Nem tudom mit gondoljak. Mindent leromboltál bennem, ami összekötött veled. Meghívást kaptam egy fotózásra Bali szigetére. Tegnap nem adtam rá választ, de ma igent fogok mondani. Három hétig tart majd. Lesz időm gondolkodni kettőnk dolgán. Ez persze rád is vonatkozik. Három hét alatt te is el tudod dönteni, mit akarsz kezdeni az életeddel. – Kezét, egy pillanatra Zoltán kezére tette, majd szótlanul kiszállt a kocsiból.
Jó napot Mr. Edems. – Köszönt be Eszter, Huber irodájának nyitott ajtaján.
– Kisasszony, kérem legyen szíves egy pillanatra.
– Parancsoljon uram. Szeretném tudni miként döntött, a Bali szigeti az ajánlatomról.
– Elfogadom Mr. Edems.
– Ennek igazán örülök. Hívja fel Mr. Zoltánt, gondolom vele is megbeszélte a döntését, és mondja meg neki, hogy még ma elindulnánk, ha nincs ellene kifogása.
– Nem szükséges Mr. Edems. Valószínűleg végleg szakítottunk. Szeretném megkérni, hogy segítsen keresni valamilyen lakást a számomra, Ha majd visszajövök, legyen hova mennem.
– Természetesen kedves Eszter. A lakásra ne legyen gondja, amíg távol leszünk, a munkatársaim keresnek egyet önnek. Az első félévet a cég fogja fizetni. Vegye ezt üzleti ajándéknak.
– Köszönöm Mr. Edems, most nagyon jól esik, hogy számíthatok önre.
– Lenne nekem is egy kérésem kedves Eszter, kérem, az Edems előtt, hagyja ki a Mr. Megszólítást. Ez olyan hűvösnek, és hivatalosnak tűnik, mi pedig egy három éves hosszú távú megállapodást kötöttünk, és biztos vagyok benne, hogy jó barátok leszünk. Remélem egyetért velem?
– Ha ön is így látja Mr.—illetve bocsánat Edems. Köszönöm, hogy megtisztel a bizalmával.
Edems Huber, a negyvenes éveiben járó, sportos testalkatú, jó megjelenésű férfi volt, aki után gyakran megfordultak a hölgyek a városban. Cégének alapjait még húsz éves korában fektette le. Az édesapjától kapott hozzá némi készpénzt, az induláshoz. Jó üzleti érzéke révén, rövid időn belül, az övé lett a legközismertebb modell ügynökség itt Észak-Kanadában. Különös, de még mindig nőtlen volt, pedig választékban soha nem szenvedett hiányt. Esztert, már az első pillanatban nagyon vonzónak találta, de semmiképpen sem akart tolakodó lenni. Ez soha nem volt szokása. Tiszteletben tartotta mások párkapcsolatát, különösen azokét, akik házasságban éltek. Most azonban úgy látta, felcsillant előtte a lehetőség, bár mélyen átérezte a lány fájdalmát, mely messziről az arcára volt írva. Ezért úgy döntött, egy időre, tapintatosan a háttérbe vonul. – Talán, már így is túl sokat engedtem meg magamnak? Olyan sérülékenynek látszik szegény kislány. Vigyáznom kell, nehogy megbántsam.
– Parancsol még valamit Edems?
Gondolataiból Eszter hangja zökkentette vissza a valóságba.
– Igen, szeretném bemutatni önnek a titkárnőmet, aki egyben az unokahúgom is. – Felemelte a telefont. – Ketrin kedvesem, légy szíves gyere be az irodámba. Az ajtó már is kinyílt, és egy barna, göndör hajú fiatal lány lépett be rajta.
– Itt vagyok bácsikám.
– Ismerkedjetek meg. – Azzal a hölgyeket bemutatta egymásnak. – Eszter a legújabb felfedezettünk. Alig hogy ide csöppent, máris több divatcég érdeklődését felkeltette. Sőt, magáénak tudhat, egy három éves szerződést is.
– Önnek köszönhetem Mr.—illetve Edems. Ilyen előnyös szerződést soha sem köthettem volna ön nélkül.
– Nem, kedves kislány, ezt az ön sugárzó egyénisége tette lehetővé. Ráadásul nekünk éppen olyan előnyös, mint önnek, hiszen minél magasabb az összeg, annál magasabb a mi százalékunk is. Ketrin, szeretném, ha elintéznéd a repülőjegyeket Balira. Nekünk, és persze a stábnak is. Várj, majd el felejtettem, jó lenne, ha te is velünk jönnél. Eszternek most fontosabb lenne, egy megértő, kedves hölgy társasága, mint az enyém.
– Kedves Edems – szólalt meg Eszter – ön túl jó hozzám, attól tartok, nem szolgáltam rá erre. – Hidd el, ő mindig ilyen, szeret törődni másokkal. Nem bírja elviselni, ha a körülötte lévők közül valakit szenvedni lát. – Mondta mosolyogva Ketrin. Nem is hiszem, hogy képes volna bárkinek is ártani. Edems nagybátyám nagyszerű ember.
Huber arca, és fülei alig észrevehetően pirosodni kezdtek.
– Ne mondj ilyeneket Ketrin, mert még zavarba hozol, azért ez nem egészen így van.
Az átszállások miatt, csak másnap délelőtt érkeztek meg Balira. A hosszú utazás természetesen mindenkit alaposan kimerített. Ketrin, és Eszter teljesen összemelegedtek az úton. Kiderült, szinte mindenben hasonlítanak egymásra. Egyforma zenét szeretnek, hasonló sportokat űztek fiatalabb korukban, sőt, még életstílusuk, és öltözködésük is közel áll egymáshoz. Még a nyelvi akadály sem jelentett különösebb problémát nekik. Eszter a hiányos angol szókészletét, kézzel, lábbal mutogatva igyekezett pótolni. Ezen aztán időnként jókat derültek. A nevetésbe Edems is bekapcsolódott. Eszter, hosszú idő óta először teljesen szabadnak érezte magát. Mintha a lelkét gúzsba kötő béklyók, egyenként leszakadnának róla. Boldog volt Zoltán mellett, de az mégis teljesen más érzés volt. Ez viszont valami olyasmit jelentett neki, mint egy kötöttségektől, formaságoktól mentes könnyed szárnyalás. Mint amikor az ember a zárt szobából kimegy a szabad természetbe, és érzi a simogató, langyos tavaszi szellő balzsamos illatát, a tájat pedig betölti a madarak sokszínű, trillázó kórusa.
– Kedves Eszter, nagyon jó volt látni, milyen felszabadultan tud nevetni. Igazán boldoggá tett vele.
– Nem is tudom mit mondhatnék erre Edems, számomra ez olyasmi, mintha egy másik világba csöppentem volna. Itt nem kell kimértnek, vissza fogottnak lennem, nem kell semmilyen szerepet játszanom, mindenki olyannak fogad el, amilyen vagyok, és ez olyan csodálatos érzés.
– De hiszen nem lehet egy életen át alakoskodni. Az embernek úgy kell megválasztania a baráti körét, meg persze a partnerét is, hogy elfogadják olyannak, amilyen valójában. Ha nem kell szerepet játszanunk, sohasem felejtünk el nevetni. – Mondta Edems, majd hozzátette. Látjátok azokat a páváskodó modelleket? Őket is az én cégem alkalmazza. Bár együtt utaztunk, még sem csatlakoztak a társaságunkhoz. Még annyi gázsit sem kapnak, mint ön, kedves Eszter, ám az átlagembereknél jóval többet keresnek. Ettől aztán úgy érzik, sokkal különben, mint mások.
– Micsoda szamárság. A külsőm Isten ajándéka Edems, nem pedig az én érdemem.
– Ez így van Eszter. Az igazi értékünk, a bensőnkből sugárzik. Azt mi alakítjuk. Önnek csodálatos kisugárzása van.
Eszter arca alig észrevehetően elpirult. Egyre jobban tetszett neki a férfi egyénisége, karaktere, egyenes jelleme. Nagyon megkedvelte Ketrint. Úgy érezte, mély barátság kezd kialakulni közöttük. Valójában még nem döntött, de lelke mélyén már biztos volt benne, hogy nem megy vissza Zoltánhoz. Bár megbocsátott neki, de ez itt egészen más volt. A társaság, a környezet, ez volt számára maga a felhőtlen szabadság.