Tévedések

Van az úgy, hogy tévedünk. Sőt, egész életünkön át. Kiskoromban megesküdtem volna, hogy ha felnövök ahhoz, hogy magam válasszam, ki mit veszek fel, az biztos, hogy a harisnyához hozzá sem nyúlok. Mostanra pedig fejet hajtok az előtt, aki kitalálta. Meleg, a színesek feldobják még az unalmas szoknyámat is. Szent meggyőződésem volt arról, hogy egy mézeskalács házban fogok élni, úgy, mint a Jancsi és Juliska mesébe. Viszont kezdek rájönni, hogy jobban örülnék egy extrákkal felszerelt villának, amihez talán egy fényes sötét BMW is jár. El sem tudtam képzelni ovis koromba, hogy én valaha képes leszek arra, hogy egymagam elolvasom azokat a meséket, amiket éjszakánként annyira kedveltem. Tévedtem mindenben. Ifjú koromba szánalmasnak találtam a kocsmában koccintó embereket. Hittem, hogy az alkohol gonosz. Elhomályosít. Nagy ívben elkerültem a füstölgő társaságokat, helyiséget. Mindenről volt egy saját meglátásom. Ítélkeztem azok felett, akik drogoztak, akik ittak, akik erkölcstelen dolgot tettek. Mint a harisnyát, elhatároztam, sohasem használom. Mégis tévedtem. Az új iskola, új társaság megváltoztat. Ha akarod, ha nem. Egyszer csak összeismerkedsz valakivel, akivel iszonyú jókat tudsz beszélgetni. Megkedveled, azonban megtudod, hogy bagózik. Lejjebb húzod a képzeletbeli elvárásaidat, és tovább barátkozol vele. Lassacskán megértesz mindent. Az ember kíváncsi természete megköveteli, hogy kipróbáld. Nem divatból, rajságból, csak szigorúan kíváncsiságból, mert egy új dolog, mert tisztán akarsz látni, milyen. Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy a büfénél füstölgök, felháborodtam volna. ’Nem, mert nem akarok közéjük tartozni.’ Mégis ott voltam, vagyok, talán leszek. Lassan már gondolkodás nélkül veszem a két ujjam közé a vékony csikket és már szinte ösztönből, szívok bele egyet. Lehet az új társaság, elront, lehet, csak próbálkoznak vele. Csakhogy, minden ember megtörik egyszer, és ha engeded nincs megállás. Ahelyett, hogy észrevennéd magad, a többi ismerőseidet is belekevered a bohémabb életbe, átvéve a cigis haverok szokásait. Olyanná válsz te is. Gyorsan fertőz, észre sem veszed, amíg el nem fajulnak a dolgok. Ebben is téved az ember. Azt hiszi, egy baleset, a gyógyíthatatlan betegségek, nem várt terhesség nem történhetnek meg velünk. Tudatába vagyunk, hogy azok helyében is lehetnénk, de nem vesszük komolyan, nem törődünk velük. Csak hogy közelebb van, mint gondolnánk. Múlhat akár perceken, vagy csak figyelmetlenségen, esetleg egy rossz napon. Emlékszem 10 évesen láttam egy lányt, nagyon fiatal volt, hatalmas pocakkal. Szomorú volt, szemét lesütötte, mintha szégyellné magát. Nem értettem miért, mindig úgy gondoltam, aki nem tudja mi az a védekezés, az ne szexeljen. Ha batárnőm lenne az, megvetném ezért. Ha volt olyan felelőtlen, hogy felcsinálja magát, vállalja a következményeket. Nem tudtam felfogni, hogy miért fekszik hanyatt a pasiknak minél több tízen éves. A szülők, vagy a társadalom hibája? Talán az alkohol? Milyen felemelő érzés is, levetkőztetni gátlásainkat. Nevetni, szabadnak lenni. Igen, változunk. Én soha sem akartam inni, nem akartam olyan lenni, mint akik éjszakánként az utcán ordibálnak, és a földön fetrengenek, mert már járni sem tudnak. Azonban nem számoltam, azzal, hogy a fertőzés engem is ugyan úgy megcélozhat. Váratlan. Szombaton még a tanulni való fölött ásítozol, a következő pillanatba, pedig már egy házibuliban találod magad egy sörrel a kezedben. Iszol, mert mindenki iszik. Táncolsz egy sráccal, mert kiszemelt magának. Smároltok, mert kezded élvezni. Bemész, mert már azt sem tudod, mit teszel. Másnap bűntudattal ébredsz, mert még sem akartad. Rá jössz, hogy nem is ismered, mert még a nevét sem kérdezted. Hányingered van, mert erkölcstelen dolgot tettél. Pánikba esel, mert lehet nem is, attól van hányingered.
Haverokkal a délutáni sörözés helyett, pelenkázás? Alvás helyett, büfiztetés? Pihenés helyett, folytonos aggódás? Nem!! Még, ha egy baba csodálatos is. Egy élet, a sajátom, dőlne romba. Most, hogy a rózsaszín szobámba gubbasztok, gondolkodom. Tudom mi az óvszer, a fogamzásgátlás, tudom, mennyit illik inni, mégis. Késő, megfertőztek. A párnámat szorongatom, eláztatja pár könnycsepp. Lenézek – még szinte én is gyerek vagyok. Meghallom a rádióba a zenét – még élni akarok. Megpillantom a fényképeket – milyen csodálatos életem (volt). Az ember semmit sem tud, amíg meg nem tapasztalja azt. Most, hogy itt ülök, remeg a kezem, ahogy felemelem a terhességi tesztet. Egy halvány piros csík…..
Ha barátnőm hasonló helyzetbe lenne, már tudom, hogy, odamennék hozzá, megölelném, hagynám, hogy sírjon, majd azt súgnám a fülébe:
– Itt vagyok melletted, minden rendbe lesz!