Vedd el, ami neked jár!

Klapec Jenő utált várakozni.
Proaktív. Ez volt ő. Mindennek elébe menni, mindent előre kitalálni, másokat beterelni az ő utcájába, az ő érdekeltségeibe. Ettől lett euró- és dollár milliárdos, pedig még nem volt harminc éves sem. Türelmetlenül elővette az infobézt a zsebéből és beleszólt:
– Idő?
Egy kellemes férfihang válaszolt:
– Két óra negyven.
Belevetette magát a panoráma ablakkal szemben álló extra felszereltségű székébe, és a karfáján megnyomott egy gombot. A székkel nem történt semmi, de a szoba kezdett lassan körbe fordulni. A panoráma ablak előtt lomhán siklani látszottak a budai hegyek a szabályos rendben álló műfáikkal. A műfák közül kikandikáló tornyocskákkal és teraszocskákkal. Majd beúszott a képbe a fekete vizet hömpölyögtető folyó a tetején sodródó szeméthalmokkal, a rozsdás hidakkal, és a túloldalán a barna füstbe burkolódzó város. Türelmetlenül megnyomott egy másik gombot, mire elsötétült a panoráma ablak és egy ötven évvel ezelőtti kép vetült rá. A folyó ezüstös kéken csillogott, fehér hajók úsztak rajta, és a város egy szeles, napsütéses napon fehéren, sárgán, pirosan, zölden ragyogott a képen. Az illúziót csak a régi autók rontották rajta.
Itt szeretett lenni, ebben a körbe forduló panoráma házban, amilyenből számtalan volt neki a világ sok nagyvárosának egy-egy kiemelkedően magas pontjára építve. Utazásai során ezekben szállt meg. Utálta a szállodákat a mások által használt, összefogdosott berendezésükkel, a nem elég tiszteletteljes személyzetükkel. Innen szemmel tudta tartani a népséget, amit ő irányított már szinte az egész fejlett világban.
Itt születtek meg a legremekebb reklám ötletei.
A sok-sok reklám közül két nagyon sikeres reklámkampánynak köszönhette az óriási vagyonát, az óriási vagyonának pedig, a népeken és törvényeken felüli hatalmát.
Az első reklámkampánya még kicsiben kezdődött, a fiatalok öltözködési problémáján volt hivatott segíteni. A műanyag ruháktól egyre többen bőrallergiában szenvedtek közülük. Miközben az öregek ruhásszekrényeiben ott álltak a rég nem használt pamut, vászon és gyapjú cuccok. „Vedd el, ami NEKED jár!” ezzel a mottóval reklámozta az öregek szekrényeinek a kifosztását. A reklámokban kitárultak a régi ruhásszekrények a kincset érő ruhákkal. A fiatalok rávetették magukat, és trendivé alakították az értékes alapanyagú régi holmikat. A reklámban csattogtak az ollók, tekeredtek a ruha ragasztók csíkjai és az öregek üdvözült mosollyal nézték, az üresen tátongó ruhás szekrényeik előtt, az allergia mentes, trendi gyerekeiket. Dőlt a jutalék a ruharagasztó gyártóktól és vették a reklámot, mint a cukrot.
Aztán kiderült, hogy a szlogen egy aranybánya kulcsa. Remekül lehetett reklámozni vele a fiatalok sikereihez szükséges bármely dolog megszerzését az ősöktől..
A „Vedd el, ami NEKED jár!” szlogenhez kapcsolódó következő reklámblokk már csak a harminc év alattiak infobézén jelent meg, ha kézbe vették a használathoz. Az ezüstkorúak otthonának pici kapszula szobáiba örömmel bevonuló szülőket mutattak, akik boldogan integettek az egykori lakásaikba, házaikba hazatérő gyermekeik után. Az ezüstkorúak otthonainak kapszula szobái pedig, példátlan gyorsasággal kezdtek megtelni.
Aztán már magától jött a többi „Vedd el, ami NEKED jár” reklám. Addigra már pénze is volt, sok-sok pénze, hogy megkenje a szükséges kerekeket. Engedélyezték a ”Vedd el, ami NEKED jár” céljaira – a tiltott kábítószernek minősülő – MSD használatát, minden ügyvédnek, aki kapcsolódott valamelyik akciójához. Csak el kellett csalni a szülőket informálódni, egy „Vedd el, ami NEKED jár!” kampányos ügyvédhez. Ott aztán már minden ment a maga útján. Az ügyvéd megkínálta az öregeket egy kis frissítővel, amibe MSD volt keverve. Ha nem kértek frissítőt, arra is megvolt a kidolgozott formula. „Ne sértsen meg! Csak a barátság kedvéért egy kortyocskát! Bio frissítő, nem kell aggódni!” Ha szerényebben öltözött öregeket hoztak a gyerekeik, akkor még tetszés szerint hozzá lehetett tenni: „Ilyet máshol úgysem isznak!” Az öregek pedig, jól nevelten belekortyoltak a pohárba, és a kellemes ízű, azonnal felszívódó szer megtette a hatását. Mind kiitták, kivétel nélkül. Voltak olyanok is, akik még kértek. Persze a második pohárban már csak tiszta víz volt.
Az MSD gondoskodott róla, hogy az öregek megbékéljenek a kapszula szobákba költözéssel, a gépkocsijuk, a bankszámláik, a részvényeik átengedésével. A gyárak, bankok odaadásával a fiaiknak, lányaiknak. Azonnal belátták, hogy ez így jó lesz! Így helyes, a fiatalok csak elveszik azt, ami úgyis nekik jár. Az öregek nyitottak lettek ezekre az igényekre, örömmel átengedték javaikat, higgadtan néztek szembe azzal, hogy élemedett koruk alkalmatlanná teszi őket ezeknek az élvezetére, amitől nem is akarták megfosztani szeretett gyermekeiket, akikkel mérhetetlen szolidaritást és azonosulást éreztek. Az ügyvédeken keresztül dőlt Klapec Jenőhöz az átengedett javak utáni jutalék.
Néha ugyan némelyik fiatal aggályoskodott és értetlenkedett, de addig kapta az infobézére a reklámokat, amin egymás közt nevetgélő öregeket látott boldognak az ezüstkorúak otthonában, amíg jobb belátásra tért, és elvitte informálódni egy „Vedd el, ami NEKED jár!” ügyvédhez a szüleit.
A másik reklámkampánya legalább ilyen sikeres volt.
Az ötlet – mint általában a legjobb ötletek – véletlenül jött. Az ezüstkorúak kapszula szobái kezdtek vészesen megtelni, és csak hozták, egyre hozták a gyerekek a szüleiket. Újakat építeni nem volt érdemes, mert a kifosztott öregek úgysem tudtak sokáig fizetni az ellátásukért. Megpróbálták ugyan felemelni az ellátás díját olyan magasra, hogy ne teljen rá az öregek nyugdíjából, vagy a még megmaradt ékszereik, festményeik eladásából, és akkor kitehessék őket az otthonból. Ám az első kitett öregekkel a gyerekeik azonnal megjelentek az ügyvédeiknél és követelték vissza a kifizetett jutalékot. Az ügyvédek megnyugtatták a fiatalokat, hogy ez csak egy fatális félreértés és azonnal visszavitették az öregeket az otthonba.
Akkoriban egyre többet lehetett olvasni a világban felhalmozódó műanyag szemétről. Innen jött egy fantasztikus ötlete. Műanyagból készült étel. Kifejezetten ezüstkorúaknak. Kitalálta hozzá a reklám szlogent is: „Neked ez lesz a jó!”
Na persze nem az egész volt műanyagból, csak ez-az benne. Az élelmiszergyártók már jó ideje alkalmazták ezt a technikát, Jenő csak éppen egy kicsit felfuttatta a dolgot. Kijelölte a célcsoportot, megkente a kerekeket, bevetette a reklámokat, és ment minden, mint a karikacsapás. Két legyet ütött egy csapásra. A mérgező ételektől szépen ürültek az ezüstkorúak otthonaiban a kapszula szobák, befogadva az újabb és újabb lakókat. Akik meg eddig nem adták be a derekukat a gyerekeiknek, hogy informálódjanak egy „Vedd el, ami NEKED jár!” ügyvédnél, – vagy a gyerek volt túl mimóza – azok is örömmel fogyasztották a kifejezetten ezüstkorúaknak való ételeket. Ahányszor csak a kezükbe vették az infobézüket, mindjárt megjelentek rajta a célzott reklámok. Amiben az egészségtől kicsattanó, teniszező, vagy síelő idősek itták boldogan a műanyag vizet, ették a műanyag kaját. Rengeteget kaszált a műanyaggyártóktól befolyt, megspórolt környezetterhelési díj utáni jutalékon. Még többet a műanyag élelmiszergyártók eladásai után. Szépen kiegészítették egymást az időseket célzó projektek.
Egy valamit azonban sajnált. A tudást. Mindazt a megszerzett tudást, ami az öregeké volt. Egyesek rengeteget tanultak, sok-sok tudás birtokában voltak. Ezek a szellemi javak mind elvesznek az öregek halálával. Tisztelte a tudást. Nem mintha ő szorgalmasan tanult volna gyerekkorában. Hamar rájött, hogy azzal nem lehet rengeteg pénzt keresni, ha valaki sokat tanul. Ő pedig, sok pénzt akart! Rengeteget!
Na most már van elég pénze, rengeteg pénze. Ezt a célját elérte. Most már új célok kellenek!
Most megszerzi a tudást is! Na nem, nem fogja elölről kezdeni a tanulást… nem fog leérettségizni. Ez még viccnek is rossz. Persze, majd magol, meg hagyja, hogy az okos tojás tanárok cikizzék… Áh képtelenség!
Mindjárt három óra és meghozzák a tudást.
Nubousi Kuharát, aki egész életében csak tanult. Az Amerikai Űrügynökségnél kutatott egészen a múlt hétig, amikor a gyerekei elvitték egy „Vedd el, ami NEKED jár!” ügyvédhez, és bedugták egy ezüstkorúak otthonába. A Mars kutatás volt a szakterülete, ott is a terraformálás. Egy folyamatot dolgozott ki, hogy hogyan hozhatnák létre a Marson a földi légköri viszonyokat, és népesíthetnék be földi növényekkel a Mars felszínét. Na, ez ám a jövő! Pont ez a tudás kell neki! Ez a Föld már úgy is egy szemétdomb.
Majd megitatják az emberei Nubousit MSD-vel, már elő van készítve az alagsorban a tudás átömlesztő. Óriási összegeket emésztett fel, amíg a világ legjobbjai kikísérletezték a technikát és megalkották hozzá a laboratóriumot. De megvan! Ma az övé lesz mindaz, amit az öreg tudós valaha tanult, gondolt, alkotott és elképzelt. Micsoda lehetőség! Ő lesz a Mars terraformálója, ő fogja ezt az üzletet lebonyolítani, ő fogja megszabni kik, és mennyiért költözhetnek oda.
Kopogtak az ajtón, és belépett az egyik embere, tisztelettel meghajolt és így szólt:
– Uram! Meghoztuk a tudóst. Minden rendben van. Már elő is készítették. Várják Önt a laborban.
Klapec Jenő felpattant az efullszékéből és beszállt a liftbe, ami levitte az alagsorba. Vidáman fütyörészett. Ez lesz élete legboldogabb napja. Övé lesz a nagy tudós minden tudása.
Nem tartott sokáig, egy óra múlva már túl is volt rajta. Visszatért kedvenc helyére, a panoráma szobába. Már nem fütyörészett, rosszallóan hümmögve kikapcsolta a működő panoráma képernyőt, leállította a ház forgását. Elővette az infobézét, utasította a titkárát, hogy készítsék elő felbontásra az összes eddigi vállalkozásában a szerződéseit.
Beszünteti az egész hihetetlen, brutális tevékenységet, amivel eddig összeharácsolta a vagyonát. Majd a meglévő összes pénzét átutalta az Amerikai Űrügynökségnek. Aztán rendelt egy repülőjegyet Amerikába. Sietnie kell! Még sok a dolga. A légkörgyár terveit kell befejeznie, hogy új egészséges élőhelye legyen a Marson az emberiségnek, öregnek és fiatalnak egyaránt !