Ezer forintos mese

Egyszer volt, hol nem volt. Talán nem is olyan régen. Talán, innen egy saroknyira. Egy friss ezer forintos papírpénz szállingózott ki egy fess fiatalember szűk farmer zsebéből, mikor az újságárusnál egy kis aprót keresett elő. Mint, aki minél messzebb akar szökni jelenlegi tulajdonosától, egy autó indította szellőbe belekapaszkodott. Megpördült párszor, majd mint, aki megnyugodott szép ráérősen lehullott a fagyos macskaköves útra. Egy járókelő épp arra ment, és szemet szúrt neki. Vállig érő zsíros haja volt, ruhájára ráfért volna egy kiadós mosás, de szikrázó tekintete, és hamvas arca olyan bájos volt. Vastag bő gatyája törékeny alakjára tapadt az erős szembe szélben. Egy ideig még figyelte az ide-oda járkáló értéket, majd kissé szégyenkezve felemelte a földről. Elsüllyesztette mély zsebébe, azonban a talált pénzt újra és újra megtapintotta. Mint ha attól félne, hogy csak képzelődött. Mosoly ült arcára, de közben bűntudatot érzett. Mennyire hiányozhat, annak, aki elvesztette. – futott át az agyán. Mikor haza érkezett, nagy meglepetésére, fiát otthon találta. A pénzt hirtelen elfelejtette.
Mi történt kicsim? – hajolt le a kis szőkeséghez, és selymes haját megsimította.
Csak haza akartam jönni! – mondta lesütött szemmel.
Az anyuka kihúzott egy széket és gyermekét ölébe ültette. Szorosan átölelte, majd adott egy puszit a kerek arcára.
Bántott valaki? – emelte fel gyengéden a kis állacskáját.
Nem szeretem a Karácsonyt! – mondta azon a vékony sírós hangján, ami anyja szívét megszorongatta.
Minden áldott évben kezdődik, előröl. Szó szoros értelemben kirázza a hideg, ha belegondol, ismét fel kell keresnie azt a felfújt hólyagot, aki oda sem figyel rá. Mobilján pötyög, olykor felpillant, mikor illedelmesen közli vele, hogy az idén is a mézeskalácssütésnél a kisfiát csúfolták. Hiába sorolta fel mi mindennel kell megküzdeniük, csak a telefon kötötte le a nő figyelmét. Végül be kellett érnie egy halvány mosollyal, és egy nem túl biztató ’ahan’-nal.
Ne mond ezt… – ejtette ki nehézkesen, hisz hangja hirtelen elcsuklott. A könnycseppek sietősen gurultak végig az anya orcáján. – Most más lesz! – törölte meg nyirkos arcát, és ez egyszer komolyan is gondolta.
Másnap reggel boldogan lépett ki az utcára. Csak az ezer forint járt a fejébe. Egyszer hallotta, hogy a talált pénz szerencsét hoz. A kirakatokat hosszan megszemlélte és közben arról álmodozott, milyen csodás is lenne, ha az a kiskocsi a karácsonyfa alatt lehetne. Kisfia mosolygós arcát maga elé képzelte, ahogy szorongatja az ajándékait, és mákos gubát majszol. Mikor kilépett ebből a csodás álomvilágból, nem szomorodott el, hisz tudta, ezen a karácsonyon nem csak a parketta lesz a fa alatt. Csokoládét vett a sarki kis boltba, és egy aprócska plüss mackót. Félretett pénzéből egy alig fél méter műanyag fácskára még épp futotta. Otthon a fára feltették a csuhéból készített angyalkákat. Estefele, mielőtt elindultak volna sétálni, a nő belopózott a nappaliba, és a fa alá szórta az édességeket, a kis ajándékot, majd óvatosan becsukta az ajtót. Kézen fogva csúszkáltak a város utcáin, és alig tudtak betelni a pompában tündöklő várossal. Nemigen volt mozgás, csak a templom előtt nyüzsögtek páran. Az emberek ölelkeztek, szerették egymást. Az egész környék fehér volt, olyan békés és nyugodt.
Kicsim, mintha valamit hallottam volna a nappaliból. Megnéznéd mi lehetett? – fordult oda kisfiához.
Pár perccel később a fiú izgatottan rontott ki anyjához és ölelte át derekát.
Anya, nálunk járt a Jézuska!! – nézett fel szikrázó szemekkel, mint akinek beteljesül egy rég várt álma.
A nő arcára őszinte mosoly ült, és leguggolt kisfiához.
– Szeretlek Kicsim! – nyomott egy puszit pirospozsgás arcocskájára.

II.
A szépen megterített asztalnál, mindenki figyelmesen hallgat. Néhány rokon szürcsöl egyet a minőségi borba, mások bekapnak egy snacket. Csak egy kisfiú bámul unott tekintettel.
– A mi időnkben… – sóhajt a legbölcsebb. Közben a gyerek az asztal alatt gyűrögeti a szalvétát, és vet oldalpillantásokat a fa alatt fekvő színes ajándékokra.
– Nem volt ilyen fényűzőség. Ajándék se nagyon, csak a jómódú családoknál. Mi a kis parókiába, néhány baráttal. Gyertyafénynél. Énekeltünk. Szeretet volt…- türelmetlen dobogás zavarta meg a mesélőt.
– Kicsim! – szólt rá fiára egy elegáns Chanel kosztümbe öltözött hölgy.
– Drága, fiam! Ma, mikor épp a megfelelő ajándékot kerestem, szerencsét találtam. Azon a kis utcán sétáltam, tudod, ahol azt a finom mousse-t kapni. A szél eljátszadozott egy ezressel, majd elém fújta. Valahol azt hallottam, hogy a talált pénz szerencsét hoz. Ezért is gondoltam úgy, hogy a szerencse többet ér bármennyi ajándéknál is.
’Nem viccelt, 1000 forint!’ – állapította meg magába a fiú, mikor mohón feltépte a borítékot – Egy ezres? Az osztálytársaknak mit mondjak? Azt fogják képzelni, hogy olyan szegény vagyok, mint az a piszkos gyerek a sütésnél. Mert távirányítós kiskocsi helyett, kaptam egy kis csokira való pénzt.’ – bosszankodott magába. Nagypapája elszomorodott, mikor meglátta unokája csalódott arcát és lesütött szemmel motyogott valamit orra alatt.
– Igen, a mi időnkben teljesen más volt.
A fiút már nem érdekelte. Felállt az asztaltól és közelebb lépett az ablakhoz, mikor egy ismerős fekete autó parkolt le az út másik oldalán. Izgatottan kirohant az útra, azonban apja helyett a sofőr szállt ki.
– Apád nem tudott elszabadulni, de ezt küldi neked. – nyomta a kisember kezébe az ízlésesen becsomagolt dobozt. Vélhetően a távirányítós kiskocsi lapult benne. Még is letette a földre és a fekete BMW-t figyelte.
Behunyta szemét és maga elé képzelte, ahogy a kocsi felé rohan, és apját pillantja meg. Majd elered a hó és a csipkés hópelyhek erősen, belekapaszkodnak szőke hajába. Néhányat lefúj a szél, a többi szép lassan elolvad.
A kocsi motorhangjára kinyitotta szemét és egy duci könnycsepp gurult végig a fiú pirospozsgás arcán.