3. fejezet/1.- A vér szava
– Értse meg, nem mehetek el nélküle! Tartozom neki. Megmentette a becsületemet és talán az életemet is!- Nicholas a színpad oldalsó szélére nézett a bársonyfüggönyök által rejtett kis helyre. Egy csinos, érettebb nő állt ott kétségbeesetten és kilátástalanul bámulva a világba. A makacs álla szenvtelen természetre utalt és Nicholas nem szívesen, de úgy döntött magával viszi őt is. Ha már egyszer olyan fontos a lánynak, akit megvásárolt.
– Szó sem lehet róla, Nardin kisasszony, mister Myltford védelme alatt áll! Vissza kell térnie a Vörös Rózsába még virradat előtt. – A játékmester megpróbált olyan hangot megütni, amely nem sértő, és kellőképpen hatásos. Alacsony homlokán az idegesség verítéke ütközött ki, nehéz volt szót érteni a felsőbb tízezer tagjaival! Egy elkapkodott pillanat, egy rossz mondat vagy tett és mehet az utcára!
– Azt mondtam, hogy a kisasszony ragaszkodik a társaságához, az első időszakban! Ígérem, a hölgy pár nap múlva visszatér Myltford szárnyai alá. Vagy talán kétségbe meri vonni egy lord szavát?
– Nem, dehogy, akkor hát vigye kíséretül a hölgyet is! Tudom, lord Dreake, hogy ön megtartja a szavát!
Nardin alig hitte el, hogy igaz. A díszes kidolgozású hintó gyorsan száguldozott London macskaköves főutcáján. A lovak patái keményen csattogtak, majdnem oly annyira, ahogyan a szíve vert. Ez az új lány, egy vámpírtestbe bújt angyal! Nem hagyta, hogy őt vádolják estleg Myltford meggyilkolásával, megmentette az életét! A Vörös Rózsában már bizonyára észrevették a tulajdonos, szörnyű halálát. A mészárszékhez hasonlatos szoba felfedte a rejtélyét. Istenem segíts! Most, hogyan tovább? Sosem mehet vissza arra a helyre, az élete keresztúthoz érkezett. Azt sem tudja, mit hoz a holnap!
A Londoni utak tele voltak kátyúval, és a főutca kivételével, esős időben merő sártengerré változott az egész város. Minden egyes döccenésnél Nardin mellei szemérmetlenül előreestek és Donald le sem bírta venni a tekintetét a csodás látványról. Kezdte azt hinni a szerencse mellé szegődött, mert ez a kis kísérő hölgyike bizony nagyon is megfelelt az ízlésének. A tekintetében néha kéjvágyat látott megcsillanni, amelyet mindig szende mosollyal próbált palástolni. De Donald tudta. Pontosan tisztában volt vele, hogy a lány mit tud nyújtani a férfiembernek. És ő bele fog kóstolni, ez egészen biztos! Nardin idegei pattanásig feszültek, azt sem tudta hová mennek pontosan. Az idegen lány ott reszketett mellette, velük szemben, pedig ott ült az a gazdag és fiatal nemes, Lord Dreake a barátjával együtt. Micsoda pompás férfi ez a lord! Nardin nem bánta volna, ha a karjai közt tölthetett volna pár órát, de az rá sem nézett, csak a reszketeg szépséget bámulta. Nem úgy a lord barátja a szőke Donald! Érdeklődő tekintete többször is rá tévedt és az, hogy min is járt az esze vele kapcsolatban, kétségtelenül egyértelmű volt. Donald sem látszott szegénynek és férfiasságban sem maradt el sokban Lord Dreaktől. Talán ez a férfi lehet a jövője! Csak meg kell ragadnia a megfelelő pillanatot!
A csend kezdett súlyos köpenyként a négy emberre nehezedni, ám amikor már túlzóan kínossá vált volna, a hintó lelassított és nemsokára egy pompás kastélyhoz is beillő épület előtt szálltak ki. Shara tüdejében a levegő is bennrekedt, amikor a lord egy pillanatra átfogta a derekát s akár egy pihét, leemelte a kocsiról. Nardint Donald segítette le, aki azt egy elbűvölő mosollyal köszönte meg.
Csak egy kicsi pillanat volt, amíg a teste a lányéhoz ért, de ez a kis idő is elég volt Nicholasnak ahhoz, hogy a szíve hevesebb ritmust vegyen fel és a melegség erőteljesen átjárja a testét. Hónapok óta, most érezte magát újra annak, ami mindig is volt. Ízig-vérig férfinak!
-A vacsora tálalva van!- A komornyik mély meghajlással, és rezzenéstelen arccal nyitotta ki az ajtót előttük és az oly késői vacsora minden fogása igen ízletes és kiváló volt. Nicholas figyelte a lányt evés közben. Hamar megállapította, hogy az finoman és úrinőhöz méltóan eszik, de a legjobban a rózsabimbóra emlékeztető vaskos ajkak bűvölték el, amelyek ki-ki, nyíltak, hogy beengedjék az újabb és újabb falatot.
-Nardin kisasszony!- Elvárom, hogy a hölgy minden kívánságát teljesítse! Amolyan szobalány és társalkodónő szerepét fogja betölteni miss…miss – szóval neki! –intett Nicholas, Shara felé.Nardinnak majdnem a torkán akadt a falat, de kis köhécselés után, újra szabadon vette a levegőt, és sikerült kipréselnie egy gyors választ.
-Igen uram, ahogyan kívánja. – Nicholas most a másik székre pillantott.Nem tudta, nem –e játszik vele a lány, nehezen hitte el, hogy amnéziában szenved. Túl átlátszó, bizonyára kitanult ribanc. De bánja is ő! Tüzes estéket fog vele eltölteni és minden más, csak másodlagos!
-Nem szeretnék egyedül lenni a vendégszobában, kérem, Nardinnal kívánom megosztani a szobám magányát. – Nardin csodálkozva nézte újdonsült barátnőjét és a hálája a lány iránt nőttön-nőtt. Bár, egy kis félelem is költözött a gyomrába, eszébe ötlött vajon a lány nem –e változik át majd újra. Mindenesetre, mielőtt nyugovóra tértek a selymek és bársonyok közé, Nardin leszökött a konyhába és addig kutatott a sötétben, amíg a szoknyája mélyére nem rejtett egy füzér fokhagymát. Feszületet is megpróbált keríteni, de talán elég lesz az a kicsiny arany kereszt, amely a nyakában lóg.
– Sokszor? Többször is volt már rohamod?- Nardin enyhén reszketett a tetemes takarók sokasága ellenére is.
– Nem tudom. Azt hiszem ez volt az első… átváltozásom. Bárcsak tudnám mi okozta! Csak kétségek vannak bennem és kérdések. Jó lenne tudni legalább, hogy hívnak. – Sharából az elmúlt órák visszafojtott feszültsége kitört, egy hatalmas sírógörcs formájában. Nardin magához húzta újdonsült barátnőjét, és egészen addig simogatta annak a haját, miközben dúdolgatott, amíg az álom rájuk nem talált.A hajnali nap rézsútos sugarai rávetültek a két nőre, akik ujjaikat összefűzve és egymás felé fordulva aludták kimerült és lélektelen álmukat. Az utcanő és a vámpírlány sorsa összefonódott, kétségtelenül, az élet könyvében meg volt írva a furcsa találkozásuk.
Londonnak létezett egy egészen másik arca is. Egy olyan, amely nem ismert társadalmi rangot sem pénzt. Csak, és kizárólag a vér szavát. Az ízét, az illatát, a melegét.
Vér, vér, és vér. A legfontosabb dolog a földkerekségen. Az anyag, amely konzerválja a szétesett szöveteket, a nedű, amitől nem öregszenek tovább, a vér, aminek köszönhetően hallhatatlanul élhetik az évszázadokat. A vámpírtársadalom legalapvetőbb eleme! Mert -e most felvilágosodni kezdő korban még mindig csendben és elrejtőzve élték a mindennapjaikat, amióta csak először megjelentek a földön. Annak pedig már több évezrede is megvan.
A csatornák mélyén ősi katakombák őrizték a régről származó csontokat. Azon túl pedig, létezett egy másik világ. Ahol a nap soha nem kelt fel.A halál angyala itt nem tudta elvégezni a munkáját, nem tudta átadni a testeket a földnek. Itt olyanok éltek, akik azért haltak meg, hogy élhessenek. Vámpírként.
De, csak azok az emberek válhattak hallhatatlan vérszívókká, akikben ott rejtezett egy különleges gén, amely a legősibb királynőtől származott. A közönséges egyedek simán meghaltak, vagy elfelejtették, hogy valaki lakmározott belőlük. A vad, aljas vámpírok végeztek kiszemelt áldozataikkal, de szerencsére ez volt a ritkább eset. A legtöbb hallhatatlan megelégedett az ivással a gyilkos ösztönt elnyomva magában.
-A királynőnk nemsokára tudatra ébred-amire újra felkel a hold, már közöttünk kell lennie! A kiválasztottjával együtt. -A hangos morajlás sziszegésben halt el. Több száz sápadt bőrű és szemfogakkal rendelkező vámpír állt a trón körül. A király terme hideg volt és fagyos, akár a lehelet, amelyet a király árasztott magából. Szikár teste talpig feketében, fején sötét drágakövekkel díszített ezüst korona, kezében halálfejes jogar. Felállt és a majd kétméteres testét tiszteletet parancsolóan feszítette meg. Amikor felemelte a jogarát és a levegőbe lóbálta azt háromszor, a tömeg egy emberként kiáltott fel.
– Éljen a királynőnk, éljen az eljövetel!-A vért, amivel ünnepelni készültek, a Tower rabjai szolgáltatták, a kristálypoharak oldalán lassan és sűrűn lötykölődött a vörös folyadék. A muzsika felhangzott és a vámpírok megkezdték az ünnepüket.
– Mikor avatod fel a kicsikét?- Nicholas elmosolyodott a kérdés hallatán, az aranyszín folyadékot nagy kortyokban nyelte. Olyan tűzforrón égette, mint a kandallóban égő, sercegő hangokat kiadó, vidáman lobogó lángok. A kristálypoháron keresztül bámulta a lángnyelveket, miközben hanyagul terpeszkedett a zöld bársonnyal borított karosszékben. Elégedettséget érzett, és ez örömmel töltötte el, hiszen hasznos napot tudhat maga mögött! Amikor Donald felé fordult szikrázó tekintetében ott bujkált az életkedv.
– Nemsokára az enyém lesz a virágszál!Bár eléggé titokzatosan viselkedik, és túlon – túl, ártatlannak tűnik. De azt hiszem barátom, hogy nagyon nagy színésznővel van dolgom, majd meglátjuk, a teste miképpen reagál az enyémre. Tudod? Élvezi –e, majd az együttlétünk örömeit! – Donald kajánul mosolygott és külön örült annak, hogy Nicholason már nem látszott az a fásultság, amit ideérkezésekor tapasztalt.
– Egyáltalán nem bánom, hogy végül is te vetted meg, ez a Nardin is, egy valóságos gyöngyszem! Azt hiszem, tetszem neki! Holnap közelebbről is megismerkedek vele, ha jól sejtem nem fog visszautasítani!
A két férfi még egy ideig beszélgetett, régi dolgokról és ujjakról is, ám a hajnal már üresen találta a lord dolgozószobáját, mert mindketten nyugovóra tértek.
Nicholas szemére nem jött álom. A teste égett, feszítette a kielégületlenség. Az oly régóta visszafojtott vágyak, a remete élet pangással teli időszaka miatti kielégületlenség, most egyszerre tört elő a testében. Őrülten kívánta a nőt, akit alig pár órája vásárolt. Hihetetlen, hogy pont egy bordélyban akadt rá arra, aki újra előhozta a testében a vágyat.Nick mindig meztelenül aludt, nem érdekelte az etikett se a szolganép. A keze lassan, centiméterről-centiméterre haladva siklott le a férfiassága felé, és amikor ujjai a forró hímtagjára kulcsolódtak, lehunyta a pilláit. A lassú mozdulatok hamar türelmetlenné váltak, teste veszettül követelte a gyors orgazmust. Alig telt el pár perc és visszafojtott nyögés hagyta el az ajkait, teste ívben megfeszült, átjárták a gyönyör hullámai. Ám amikor végzett, szinte ugyanannyira vágyott a fiatal lány után, mint előtte. Nagyon várta a másnapot, mert elhatározta, sietni fog a hódítással. Az a nő lenyűgözően kívánatos és meg kell, hogy kapja tőle azt, amiért fizetett!
Shara álmodott. Furcsa és ijesztő képeket látott, mintha nem is ezen a földön járt volna. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy részesévé vált –e képeknek, ott lélegzett valójában, az orrába különös szagok és illatok áramlottak. A bőrén érzett hűvöstől és nyirkostól, valóságosan kirázta a hideg.A felszín alatt, sötét, áporodott szagú katakombákban lépkedett, talpai alatt száraz, hústalan csontok zörögtek.
A gyakran felbukkanó koponyák egy része még egészben volt, hatalmasnak tűntek, az üresen tátongó szemgödrök. Némelyik koponya pedig kettérepedve és szétszúzva feküdt, egy-egy halom tetején. A csonthalmaz néhol dombbá magasodott, míg máshol kitaposott ösvény két szélét alkotta. Furcsa és kíméletlen műalkotásként hatott a különböző csontokból álló különleges út. Akár egy futószőnyeg, amelynek a végén maga a pokol kapuja vár a vándorra.
Érdekes módon Shara nem félt. Nem is sikoltott, ismerősként lépkedett e hátborzongató helyen. Néha felnézett a járat tetejére, ahol hatalmas pókhálók, lebegtek a feje felett, és denevérek hada alkotott lelógó csipkefüggönyt. Időnként egy-egy patkány futott keresztül előtte, és ő elegánsan rúgta tova a szőrös és utálatos állatokat.Sehol nem volt rés a felszín felé. Mégis, útját világosság kísérte. Mindent látott, pontosan úgy, mintha a nap, aranyló sugarai kísérnék az útját. Pedig sötétnek kellett volna lennie! Tök sötétnek. És az is volt. A világosságot ő maga szolgáltatta a vérvörösen izzó szembogaraival.
Az út végéhez érvén egy hatalmas terembe került, ahol már vártak rá. Pontosan tudták, hogy jönni fog.Tükrök sokasága verte vissza az ezerszínű káprázatot. Itt volt neve, és mindenki tudta ki ő. Egy birodalom királynője volt álmában, amely titokzatos és veszedelmes volt. Magas, sápadt bőrű alakok vették körül, hegyes szemfogaik hófehéren villantak ki ajkaik közül. Álmában fekete, pókháló finomságú ruhát viselt, fején ezüstszínűen csillant a korona. Ujján kígyó alakú gyűrű csillogott, amelyet tökéletesen dolgozott ki a készítője. Szinte várta, hogy sziszegő hangot adjon ki az alakzat, vagy belemarjon a kézfejébe.
Hideg trónon ült és ezrek kiáltottak, hogy dicsőítsék őt. Ekkor emelte magasra a serleget, amelynél szebbet még sosem látott. A rajta lévő rubintok vérvörös csillogtak, belül pedig örvénylett a meleg, vörös színű vér. Ekkor felállt, és a szájához emelte a serleget. Az óriási teremben néma csend lett, mindenki várakozás telien tekintett rá. Talán ezer szempár is rászegeződött ebben a pillanatban. A legfinomabb illat csapta meg az orrát, mindennél kellemesebb és kívánatosabb. A vér illata. Lehajtotta az éltető folyadékot, és a tömeg felkiáltott.
-Éljen az eljövetel! Áldás a királynőnkre!
A teste a megivott vértől, egy sűrű, különös örvénybe került, ahol szétesett egészen pici darabokra.Akár a harmatcseppek, ott keringett milliónyi kis darabra hullva, mégis egyetlen létező tudatként.Ahogy az örvény lassult, a cseppek kezdtek egymáshoz közelíteni, míg a végén lassan, újra felvették az eredeti egyetlen formát. A királynőjét, aki immár a föld leghatalmasabb és legerősebb vámpírnője volt.
Csak egy valaki maradt csendben, a sarokban lapulva és dühösen izzó szempárral. Egy nő, aki magának követelte a trónt. Évszázadokig késleltette az eljövetelt, s íme, a küzdelmes munkája semmivé lett! Szemei sárgállottak a haragtól és szinte senki, nem mert rá tekinteni. Féltek tőle és féltették ifjú királynőjüket is. Mert ők tudták, hogy Delinda, a vámpír boszorka bosszúja sosem téveszt célt!