A doboz – V.

Tamás

Kinek is? Nem szeretek rá úgy gondolni, mint az első szerelmemre, inkább csak mint a fiúra, aki kihasználta a rajongásomat, és ellopott tőlem valami értékeset, amit már nem kaphatok vissza. Leszedtem már a fejét géppisztollyal, fűrésszel, buzogánnyal, bunkósbottal; olyan hangeffekteket nyomtam alá, hogy még az ordítását is hallottam, de egyiktől sem éreztem jobban magamat, mert az én fájdalmam – bár nem volt ennyire látványos, hisz nem lehetett a monitoron kinagyítani, színesebbé tenni – valódi volt.

Egy számítógépes tanfolyamon ismerkedtünk meg (a végzetem ez az istenverte doboz), óra közben suttyomban chateltünk, aztán amikor vége lett a kurzusnak, ő továbbra is küldözgetett üzeneteket, és randiztunk is párszor, mígnem egy házibuliban „rendesen” is összejöttünk. A nagy szerelem kábé három és fél hónapig tartott, amikor is minden előzmény nélkül küldött egy puritánul megfogalmazott sms-t, hogy vége. Egy sms, egy szó. Stílusos! Én idióta kétségbeesésemben többször is felhívtam, hogy legalább valami magyarázatot kapjak, de mindig hamar letette, csak annyit mondott, hogy egyszerűen nem akar már velem járni, nekünk nincs közös jövőnk, blabla; találkozni semmiképpen sem akar. Egyszerűen nem értettem az egészet, és ekkor elkövettem életem legnagyobb baklövését: írtam neki egy levelet, amiben teljesen kitártam a szívemet előtte; leírtam, hogy az elmúlt pár hónap milyen sokat jelentett nekem, hogy szeretem, és hogy képtelenség, hogy ilyen hirtelen, minden magyarázat nélkül véget érjen a dolog, nem tudom elhinni… És jött a válasz, aminek úgy örültem, mint majom a farkának, amikor megláttam a feladót, mert úgy hittem, végre hajlandó velem szóba állni: „Viki, ezt neked csináltam!” – ennyi volt a levélben, és csatolt hozzá egy videót is. Nekem csinált valamit! – ujjongtam – Talán még nincs veszve minden!

Ollálá, pornót küldött nekem – nézegettem -, és nem esett le rögtön, hogy a főszereplők egyikét közelebbről is ismerem. Csak azt nem értem így visszagondolva, hogy mi a fészkes fenéért néztem végig azt a gusztustalanságot, miért nem figyelmeztetett valami kis hang, hogy ne várjam ki a csattanóját a búcsúajándéknak. A hősnő a végén kiment zuhanyozni, és Tamásom odanyomta adoniszi képét a
webkamerához:
– Most már elhiszed, hogy nincs közös jövőnk?
Ó, azóta én már bármit el tudok hinni; de bőven elég lett volna, ha egyszer elém áll, és elmondja, hogy új vizekre kíván evezni. Már említettem, hogy a flegmatikusnak nincsenek erős kitörései, de ez azért még nekem is sok volt. Csoda, ha azóta nem sok kedvem volt ismerkedni? Erről a videóról senkinek sem beszéltem, mert akkor mindenki rácsodálkozott volna, hogy miért nem töröltem ki azonnal. Megkísértett a modern technika szelleme: rögzítettem a Tamás arcát legélesebben mutató képkockát, a hangot különválasztottam és elmentettem, majd a szavakat érthetetlen halandzsává torzítottam, ordítássá hangosítottam, és a képpel együtt beillesztettem a programomba. A megcsonkított videót csak a két hetes munka után helyeztem a kukába. Géppisztoly, fűrész, buzogány, bunkósbot – bizony rég elmúltak azok az idők, amikor egy beintő törpe magam elé képzelése elegendő elégtételt jelentett.

Ákos

E-móka videó beszélgetést kezdeményezett.
FlegmaTic3: Eddig sosem engedted, hogy lássam az arcodat!
E-móka: Csak fogadd el!
FlegmaTic3: Oké.

E-móka feltűnően vékony, kölyökképű srác volt, és nekem úgy tetszett, hogy az arcán több napos borosta rügyezett.

E-móka meghívott a klubbeszélgetésbe.
FlegmaTic3: Oké… Kik ezek?
Kéjgirl: Csupa ismeretlen! Mire készülsz, E-móka?
Énmindenkitmegértek: Szia, FlegmaTic3!
Banzai22: Banzááááááááj!!!
Puncsos: Mi ez a gönc rajtad?

Valóban, eddig fel sem tűnt E-móka öltözéke, annyira el voltam foglalva azzal, hogy életemben először megmustráljam az arcát. Már évek óta chateltünk, de csak annyit tudtam róla, hogy a szüleivel él, és hogy az anyja enyhén uralkodó természetű; továbbá rengeteg változatos módját ismeri annak, hogy hogyan tudná megölni magát. Általában ezzel kezdte a beszélgetéseket, hogy „most már tényleg megteszem”; vagy hogy „ma van a napja”; aztán rákérdeztem, miért, ő elmondta, én pedig írtam valami marhaságot, amin röhögött egyet, aztán elköszönt. Valamilyen focimez volt rajta kitűzőkkel teleaggatva, a nyakán egy „Bajnok” feliratú sál és egy érem lógott.

E-móka: Elköltözöm!
Énmindenkitmegértek: Végre! Hát nem ezt mondtam mindig is? Ugye, hogy ezt mondtam, FlegmaTic3?

Úgy tűnt, E-móka már el is kezdte ünnepelni a dolgot, a háta mögötti asztalon kiszúrtam pár alkoholos üveget, gyanítottam, üresek.

FlegmaTic3: Online koccintunk?
Banzai22: Várj, hozok én is valami piát!
Kéjgirl: Ez olyan izgató!
E-móka: Mi a neved, Flegmatic3?
FlegmaTic3: Most fedjem fel magam?
Énmindenkitmegértek: Én Laura vagyok!
Puncsos: Azt meg ki kérdezte???
FlegmaTic3: Végül is, ha már egymás arcát is láthatjuk…
Kéjgirl: Igen, mind együtt gyönyörködünk az Emo-bébiben!
FlegmaTic3: Viktória vagyok.
E-móka: Viktória. Szép. Győzedelmes. Mindig is bírtalak, Viktória.
Kéjgirl: Menjetek chatszobára!!!
Puncsos: Minden rendben, E-móka?

Én is kezdtem kicsit furcsán érezni magamat; talán ostobaságnak hangzik, de aki sok időt tölt el a számítógép előtt, az tudja, hogy még az elektromos üzenetekből is le lehet venni a másik hangulatát. Ha telefonálok valakivel, a hangja a támpont, ha levelezünk, a kézírása, hogy a számítógépen keresztül mi az, ami a megérzéseket táplálja, fogalmam sincs, de határozottan érezhető akár a küldött szavak jelentése ellenében is, hogy valami történik a túloldalon.

E-móka: Az én nevem Ákos.
Kéjgirl: Ákom-bákom berkenye, bájdorongját verje be…
Énmindenkitmegértek: Ez ízléstelen!
E-móka: Sxzeretlkek, Kékjguirl…
Banzai22: Hé, mi a túró van veled?

E-móka nem találta a billentyűket a klaviatúrán, mert remegett a keze, aztán egyszer csak oldalra dőlt.

Énmindenkitmegértek: Emo! Ákos!!!
Énmindenkitmegértek rezgést küldött.
Puncsos: Buta tyúk, szerinted ebből mit lát? Ismeri valamelyikőtök E-mókát?
Banzai22: Negatív! Sosem találkoztunk.
Kéjgirl: Csak chatszexelünk… Mi van vele?
FlegmaTic3: CSESSZÉTEK MEG; NEM MONDJÁTOK, HOGY ITT EGYIKŐTÖK SEM ISMERI IGAZÁBÓL???
Énmindenkitmegértek: Ő E-móka…
FlegmaTic3: Csináljatok már valamit, nem tudja senki, hogy hol lakik?
Puncsos: A rohadt életbe! A szülei nincsenek otthon? Vakarják már össze!
Banzai22: Oké, nyugi, biztosan csak ájulásba itta magát. Látjátok a flaskákat!
Kéjgirl: Emo, ne csináld…
Énmindenkitmegértek elhagyta a beszélgetést.
Puncsos: Patkány a süllyedő hajóról!
Kéjgirl: Nekem is elegem van, kapjátok be mind!
Kéjgirl elhagyta a beszélgetést.
Banzai22 elhagyta a beszélgetést.
FlegmaTic3: Fenomenális.
Puncsos: Kapcsold ki a kamerádat, FlegmaTic3.

E-hírek

Családi tragédia – az özvegy fia öngyilkos lett

Az ötvenkét éves Sz. István tegnap délben vett örök búcsút feleségétől, aki egy hete hunyt el szívelégtelenségben. A délutánt és a koraestét otthonától távol töltötte, majd hazaérve a bekapcsolt számítógép előtt, a földön elvágódva talált rá fiára, a huszonkét éves Sz. Ákosra, aki a jelek szerint halálos mennyiségű gyógyszert vett be. Az őrjöngő Sz. Istvánhoz a szomszédjai hívták ki a mentőautót, azóta a Benkő Ideggyógyintézetben kezelik; fián a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni. (Részletek a 23. oldalon)