Idegen alkony

Újra a kanyon pereménél állok,
A kék napnyugtát egyedül nézem,
A dűnéknél Rád már hiába várok
A szelíd, rózsaszín hóesésben.
Ágyamban fekve még minden éjszakán,
A fél órában, mit nem mér idő,
Vad fájdalmat érzek a szívem táján,
Hogyan lehettem ilyen esendő?
Miért is hagytam, hogy a vén Föld fia
Vörös bolygó lányát megszeresse?
Miért is hagytam, hogy sok kedves szava
A különbségeket feledtesse?
Mert hisz hiába hívna, nem mehetek,
Földjén véle együtt nem lehetek…