Egyenes derékkal

Már csak egy ócska ördög vagyok,
letépett angyal szárnyam porba hullt,
nem érdekel a jövő mit gagyog,
a múlt lassan elgyalult.
Hosszú éveim, csupán csacska percek,
kacagok, miközben könnyem csorog,
Istenné lenni? Áh! Maradtam a Herczeg,
kiben csalódás ácsorog.
S ha ma keserű vagyok, hitemmel dacban…
Optimizmusom te jó ég! – megkopott.
Harsányan, mint egy vén rikoltó kappan,
azért mégis csak itt vagyok!
Még néhányszor megemelem a fejem.
Ne nyomd le, mert gyenge a nyakam!
Mi megmaradt fenn legyen! Fenn!
-úgy tarthassam magam-,
Én embernek születtem -lenni.
Méltóságom a barikád omló létemen,
azt ne gyalázza galád mód soha, senki!
Ne csikarjon félelem!
Mi mást kérhetnék vajon tőled ott fenn?
Legyél akár földi, vagy éppen égi uraság;
Tudd! Bárkié lehet a testem, de a lelkem…?!
-amíg forog e föld; Az saját!