Szomorú és hosszú nagyon,
egyedüllét éjszakája.
Fogva tart és el nem enged
magányodnak vak homálya.
Kinn az éjben csillag ragyog,
szórná reád szép sugarát,
Hold is lágyan bemosolyog,
kedvesen, mint hű jóbarát.
De ettől te fel nem engedsz,
nem érzed mily meleg e fény…
Szorosan ölel a magány,
nem engedi, hogy boldog légy.
És a sötét, vak homályban
alig várod már a reggelt,
örülsz majd a hajnalfénynek,
s hogy végre az éj is eltelt.
8 hozzászólás
Kedves Judit!
A versed nagyon szép, de van "hibája", szomorúságodat érzem belőle. Szabb napokat, ja és éjszakákat.
Szeretettel üdv.Vali
Kedves Vali, hol ilyen, hol olyan…
Nagyon köszönöm, Judit
Szia Judit! 🙂
Mit is mondhatnék…
Teljes mértékben átérzem. Jobban, mint hinnéd!
Kiválóan éreztetted! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kankalin!
Szeretettel, Judit
igen, Judit, azt hiszem ilyen egy magányos éj. Szépen leírtad!
Barátsággal panka!
Kedves Panka, örülök hogy olvastad!
Köszönöm, Judit
Megfogtál kedves Judit!
"Szorosan ölel a magány" s ennek minden hátrányát éreztetted nagyszerű versedben.
Átéreztem, azt is mondhatnám "sajnos". :)))
Szeretettel: pipacs 🙂
Köszönöm Pipacs!
Egyszer csak magunkra hagy…
Szeretettel üdvözöllek, Judit