A gyermek

Anita minden álma egy gyermek volt. Férjével, Tamással régóta próbálkoztak, sikertelenül, így a kapcsolatuk is lassanként megromlott, majd teljesen tönkrement, és végül elváltak. A nő nagyon nehezen dolgozta fel az őt ért csapások halmazát. Napokig csak ült az udvaron, és bámulta a játszótéren visítozó gyermekek kavalkádját. Egyszer csak megakadt a szeme, egy szülő-gyermek pároson, akikre már többen is felfigyeltek rajta kívül. A nő dühösen kiabál a gyermekével:
– Akkor sem kapsz édességet!
– De anya! – pityeredett el a kis lány.
– Amit mondtam, megmondtam – felelte mérgesen az anya, mire a gyerek elpityeredett. Ekkor többen elfordultak, s néhányan el is oldallogtak. Anita viszont tovább figyelte őket, és valami mély együttérzés kezdett kialakulni benne a kicsi iránt. Nézte jellegtelen, koszos ruháját, ápolatlan haját, szomorú arcocskáját. Nem mert odamenni hozzájuk, de figyelemmel kisérte minden mozdulatukat, a távozásukig.
Attól a naptól kezdve mindennapos látogatója lett az udvarnak, és már nem az elkeseredésében járt le. Mindig vitt valami kis édességet, amit eleinte nem mert odaadni a lánynak, így az masszává olvadt a zsebében. Majd a későbbiekben, mikor többször hagyta egyedül az anyja, odalépett hozzá, és barátságos mosollyal a kezébe nyomta.
A lány először rémülten tekintett rá, majd később hozzászokott a jelenlétéhez, és végül minden nap mosolyogva várt rá. Tudta, hogy miután anyja eltűnik, jön a kedves néni és hoz neki finom édességeket.
– Hogy hívnak kicsim? – kérdezte egy nap Anita, miközben végigsimított a haján.
– Bettinek – felelte, és hagyta, hogy a (már nem annyira) idegen nő az ölébe ültesse, gyengéden kibontsa a copfjait, majd egy kefével kifésülje a haját. Megfigyelte, hogy sokkal gyengédebben csinálja, mint az anyukája szokta. És azt is észrevette, hogy sokkal jobban érzi magát annak a nőnek a jelenlétében, mint a szülőjében.
Mikor Anita végzett a fésüléssel, és leakarta őt tenni, a gyerek átölelte a nyakát, és zokogva így szólt hozzá:
– Ne hagyj itt, nem akarok anyával menni! Vigyél magaddal! Ő nem szeret engem!
A nő először elcsodálkozott, majd két hatalmas könnycsepp buggyant ki a szeméből. Átölelte ő is a kicsit. Aztán óvatosan körülnézett, s mikor látta, hogy nem figyel rájuk senki, nyugodtan felemelte a gyereket – mintha csak az övé lett volna -, s felvitte a lakására.