Egyszer volt… vagy mégsem?
Nem is oly rég, egy álmos reggelen…
Kint még sötét, s odabent,
Nyitott ablakon lágy szellő lengedez.
Kincseket vigyáz, dédelget…
Álmokat… vidám képeket…
S Őt ki mindezt látja…
Egy lányt, kit betakar szárnya.
Csendesen szuszog, s nem tudja…
Az angyala mindig mellette van…
Ha szomorú vidítja… ha haragos csitítja…
Ha fáradt álomba ringatja…
Percek percek után telnek…
Közeleg a hajnal, s eső ered…
Álmos lustasággal kél felhők mögül a Nap…
Szórva szét a szobában megannyi fénysugarat…
Eljött az idő, mennie kell…
Egy utolsó finom éritéssel…
Cirógatja arcát, csal elő halvány mosolyt…
Búcsúzóul dob apró csókot…
S ahogy jött úgy száll… szél szárnyán el…
El a messzeségbe, s onnan figyel…
3 hozzászólás
A versek, amiket eddig tőled olvastam, mind nagyon csendes, mélázgató és szép! Ez se kivétel!
Kalliope
Nagyon szép! Gratulálok!:)
Finom, mély érzések amik átjöttek a versedből. Tetszett!