"Megéltük a képek erejét."*
Hallucinogén neurózisba ágyaztuk létünket,
fogtuk egymás kezét és úgy zuhantunk
bele a kimondatlan boldogságba.
Csukott szemmel lebegtünk valahol egy
határmezőn, nem éreztem a fák illatát,
de tudtomra adtad, hogy ez már a kenderföld.
Nem értettem, honnan volt a megérkezés
benyomása, mégis öntudatlanul lényegültem át.
Miattad.
Aztán egyre több és több világot fedeztünk ott fel,
egyre élénkebben mozogtak az elferdült színek,
összemosódott a látható a láthatatlannal,
szaporábban lüktetett bennünk az óramutató
és fülsiketítően éles hangok vágták
keresztül köztünk a kommunikációt.
Kergetőztek egymás után a számok,
de egyszer csak lelassultak és belesüppedtek
abba a pontba, amikor már az utazás is
tovább tartott, kevés volt az elhanyagolható
mozzanat és mindinkább hosszan telt el az az idő,
amikor félelem nélkül tágíthattam ki a pupillám.
Akkor mondtuk ki azt, hogy most már
elég lesz ezekből a mesékből.
A könyvlapokon túl is ugyanolyan volt
minden, a Tök ász az utcalámpa előtt
integetett az estelek után, amikor meztelenül
szaladtunk le a közértbe egy kis kenyérbélért.
Vertikálisan csíkos zebrákon rohangáltunk,
ha rosszul léptünk, felnyüszítettek,
olyankor erősebben tapostunk beléjük
és félelmetes remegések közepette váltak köddé.
A behúzott függönyöket fellebbentette
a víziók vértől csöpögő hulláma,
az ajtón kívül pedig folyton-folyvást
kopogtatott egy bűntudattól bűzlő patkány.
Minden üvöltésétől összerezzentünk,
a szúette padlón át igyekezett hozzánk,
és egyre hangosabban szólt az "elég!"
Bárhogyan is, de nem akartuk beengedni.
Miután felrobbant a szoba és a padlón
üvegtörmelékek hada takarta be
a boldogságforrásunkat, megelégelted
az egészet és lelőtted a betolakodót.
Azóta van hiánycikkünk mindenben
és a patkány helyett most már csak az
őrület kopácsol a falakon.
Fehér volt a tér, azt mondták, de én
sötétnek láttam minden apró pontot.
És a feketében ott volt még egy kis mégsötétebb
és időnként végigmászott rajtam a fuvallat.
Nem féltem nagyon, hisz ott voltál velem,
néztelek, követtem tekinteted nyugodt mozgását.
Mégis "szorongva és rettegve nyújtottunk
kezet minden kísértetnek."*
*Mérei Ferenc: "…vett a füvektől édes illatot"
2 hozzászólás
Szia! Ez az életforma, az egyik legveszélyesebb. Jól írtad meg ami ezzel jár. Sajnos!
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Sajnos vagy nem sajnos én igazán örülök, hogy jónak találod a versemet!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdv: Mandragoria