Vízesés 19.

Elérkezett a hazautazás utolsó előtti éjszaka Ágnes számára. Már napokkal ezelőtt vásárlásra indult, mindenkinek szeretett volna venni, egy kis apróságot. Attilának egy divatos farmert nézett, és egy inget, amely fazonban nagyon vagány volt, igazán sportos. Ahogy válogatott, egyre inkább érezte, hogy a várakozás öröme átjárja testét. Holnap hajnalban indul, és ha minden jól halad, bár késő este lesz, de megérkezik. Úgy beszélték meg Attilával, semmi felhajtás, és egyebek a fogadására. Valami egyszerű vacsora, egy pezsgő, mely inkább mámorít, mint szédít. Ettől a gondolattól a tegnap esti telefonbeszélgetés ugrott be.
-Nagyon várlak-suttogta Attila a telefonba. Szeretnélek már a karjaimban tartani, érezni végre a valóságot. Az álmaimban nem érlek el, csak érintelek, és kiröppensz reggelre mint egy pillangó.
Ezek a gondolatok, most életre keltek benne. Már most röppent volna a boldogság felé. Arra eszmélt, a sok ajándék ami a szatyrokban volt, húzta a kezét. Sietősre vette lépteit, mert éppen megpillantott egy taxit, szeretett volna minél előbb hazaérni. Intett a szabad kezével, és pillanatokon
belül kényelmesen elhelyezkedett az ülésen.
-Ennyi pakkal nem csodálom, hogy nem a sétát választotta kisasszony.-elegyedett szóba vele a sofőr. A jószerencse ideküldte elém, már zsibbadt a karom.-mosolygott Ágnes, majd megadta a pontos címet.
Amikor a házhoz értek hamar fizetett, és jó utat kívánva eltűnt a kapualjban. Erna asszony az unokájával éppen kávéztak mire hazaérkezett. Gyorsan lepakolt mindent a kezéből, és melléjük telepedett. Nagy sóhaj kíséretében, boldogan, megkönnyebbülve ejtette ki a szavakat. Még egy éjszaka, és otthon, édes otthon. Legszívesebben táncra perdült volna. A kiskanállal keringőzött egyet a kávéscsészében.
Erna asszony szomorú teintettel nézett rá.
-Sajnálom, hogy elmész.
Megköszörülte a torkát, szemei kissé fátyolossá váltak, megfogta Ágnes karját, és alig hallhatóan kérdezte.
-Visszajössz? Kedves!
-Igen, ígérem visszajövök. Egy szusszanásnyi szabadság, és itt leszek újult erővel. Megtörölte a száját, leseperte a süteménymorzsákat az abroszról, és elnézést kérve elindult a bőröndjét bepakolni.
Közben eszébe jutott, lassan a váltója megérkezik, micsoda éjszaka lesz, alvás nem sok, mert el fog menni az idő, a beszélgetéssel.
…és micsoda éjszaka lesz a holnapi. Megállt a keze, maga elé merengett. Elképzelte a legelső találkozásukat Attilával, a legelső ügyetlen bátortalan csókot. Amikor megcsillant benne az érzés, szeretné, ha újból keresné, Őt. A várakozás minden pillanata utat tört benne. Érezte, most leírhatatlan vágyat érez a férfi iránt.
Talán, a távolság hozta ki belőle, majd eszébe jutott, a távolság a kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. Ő lobbanni készül, hú, de nagyon.
Feleszmélt, aztán saját magát sürgette gyorsabban szaporábban, mert az idő ketyeg.
Mire mindent összerendezett, jócskán elment az idő. Vacsoráztatni kell Erna asszonyt, majd ágyba dugni, és ezzel az Ő feladata, lejár.
Mikor mindennel végeztek, egy megható búcsúzás után, megsimogatta asszonya arcát, egy meleg kézfogás után jó éj kívánva becsukta az ajtót. Kívülről nekitámaszkodott az ajtónak, és lassan leguggolt hátát végigcsúsztatva rajta. Kezeit az arcába temette, és félhangosan mormolta. Szabadság! Majd felállt és pördülve egy nagyot, olyan boldogságot érzett ami már régen kerítette hatalmába.
Kisétált a kertbe, majd az utcára, és hinni nem akart a szemének amikor fékezett a kisbusz.
Odapenderült, átölelte a váltóját, segíteni akart becipelni a bőröndöket, de Péter leintve nem engedte.
-Majd én. Nem dolgoztál még eleget? – kérdezte kedvesen.
-De ,dolgoztam éppen eleget, de látod ott azt a dombot? Most képes lennék más helyre hordani.
-Te nagyon vágysz már haza, úgy látom.
-Nagyon, mindennél jobban. Tudsz időpontot mondani nekem, mikor indulunk reggel? -kérdezte Ágnes.
-Jól van megsúgom. Fél öt megfelel a Hölgynek?- mosolyodott el. Hú az nagyon jó! Titkon reméltem minél előbb, én hat óra körül gondoltam. Ez szuper!
-Ez mind Te érted, Te miattad van. Inkább korábban kelek, csak hogy repítselek mielőbb, mert látom már most indulnál. Viszont ennek ára van ám?
-Ára? És pedig?
-Egy randevú! -felelte Péter, de gyorsan hozzá is tette, mivel Ágnes arcán látta a meglepetést, csak vicc volt.
Pedig dehogyis volt az. Nagyon is szerette volna, ha álma teljesülhetne.
-Randevúzunk hajnalban, rendben? Igyekezett Ági finomítani.
-Reggel úgy foglak várni, mint még Téged soha senki.
Ezzel besétáltak, elköszöntek Pétertől, és magukra maradtak. Beszélgetni kezdtek, Ági átadott mindent. A telefon megcsörrent a kezében. Attila hívta.
-Szia! Tudsz már valamit ami az indulásodat illeti?- kérdezte várakozóan.
-Fél ötkor indulok, na, mit szólsz, hogy ilyen korán?
-Boldog vagyok, és nagyon várlak Kedvesem! Nagyon!
Vágyteli volt a hangja, majd egy mély sóhaj hagyta el testét. Kívánta a lányt. Minden porcikájával vágyott arra, hogy érezze illatát, bőrét, csókolhassa, először finoman, majd egyre szenvedélyesebben. Ahogy erre gondolt, ezek a leghosszabb óráknak tűntek, amelyeket mostanában átélt.