Hajón fekszem öntudatlan,
testrészeim mind kihűltek.
Szívem gyomvirágos sírbolt:
holtak rég, kik engem szültek.
Sorsom kopott fedélzetén
új legénység, új a zászló,
nem vagyok önmagam többé.
Nem vagyok már Bálint László.
Tatra hágott gaz kalózok,
holmi rablelkű legények
lékelt hajóm elfoglalták.
rút reményű hitszegények.
Lobogni szűnt halálfej így,
cafatra tépve, céltalan.
Csak ő maradt a víz fölött,
de húzza mélybe tért arany.
A kincs letűnt, mit áhított
a gyereklelkű tengerész.
Homokba zárva aljzaton
hever, de arca égre néz.
Ugorni készülök, mikor
tekintetem lesütve már
fél szemembe fölragyogva
mind a kincs elébem áll.
Sorshajóm is újraindul
kormányoznom őt nekem kell
Nagy baj után, halálából
Bálint László újra felkel…