Hívtalak hosszú éjjeleken,
de gyors idő pilleszárnyán,
oly messzire szállt már,
s jól tudom, nem létezel,
mint szivárvány lebegsz
álmaim hűs tava felett.
A ki nem mondott szó,
csüng ajkaimon, mint
faágán az érett gyümölcs,
hisz rossz várni valakit,
reményt szülni az időnek,
s tudni, úgy sem jön el.
Eső verte homlokomon
mély nyomot hagy az idő,
s lábam is új útra lép lassan.
Lecsukott pillámra, fénylő,
fekete szemeket rajzol
belülről a tétova képzelet.
12 hozzászólás
Kedves Zuzmara!
Mintha helyettem szóltál volna…
Gratula!
Köszönöm, hogy benéztél, kedves Dóra!
Szeretettel láttalak: Tünde
A hiány mindig fájó, és semmi sem tölti be. Mondják, hogy a remény, de ez nem igaz. 🙁
Húúúú de mentem veled… már megint. 🙂
Szeretettel: pipacs 🙂
Zavarba hozol, drága Ilona!
Nincs semmi titok írásomban, csak az érzések gyűltek össze…
Szeretettel láttalak: Tünde
Szép ez a rímtelen, hiányos szerelem…
Kár, hogy nem létezik…
Köszönöm hogy olvastál!
Tünde
Kedves Tünde!
A várakozás mindig nehéz perceket szül,
és életünkben örökké várunk valamire…
Gratulálok nagyon szép versedhez.
Szeretettel, Judit
Köszönöm kedves Judit!
Tudod, a várakozást is el lehet unni…
Ölellek: Tünde
Szia!
Szép sorok, a hiány ha fájdalmas is, edzhet, sőt, hozzá lehet szokni, és idővel megfakul. Szépen írsz!!
Szeretettel:Marietta
Drága Marietta!
A hiány valóban megfakul idővel, de hogy el nem múlik az biztos…
Szeretettel láttalak és köszönöm szavaid!
Tünde
Szép, szomorú…Kívánom, ne kelljen sokáig várnod!:)
Szeretettel:Pityu
Köszönöm!
Aranyos vagy…
Szeretettel láttalak: Tünde