A bérgyilkos 2. fejezet

Nagyon értelmes képet vághattam, mert kérdésemre nevetésben tört ki. Ezen újra berágtam, és jobb kézzel, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, újból megütöttem. Ököllel sikerült eltalálnom az orrát, amire már Ő is dühös lett.
– Hé! – kiáltott fel, miközben kezével arcát dörzsölgette. – Mondta az apja, hogy maga nem könnyű eset, de azt nem említette, hogy ennyire verekszik is.
– Na állj! Mi van az apámmal? Mire szerződtette magát?
– Arra, hogy megvédjem. De úgy veszem észre, hogy inkább engem kell megvédeni magától.
– Mit süketel itt nekem? – kérdeztem még mindig értetlenül.
– Hívja fel, ha nem hiszi el – mondta erre kissé dühösen.
A férfi még mindig a fájó orrát tapogatta. Nem hittem neki, ezért tényleg felhívtam apát. A húgom vette fel a telefont, mire türelmetlenül szóltam neki, hogy hívja ősömet a telefonhoz.
Amíg vártam, hogy végre apám beleszóljon a kagylóba, félig oldalra fordulva kérdeztem meg tőle.
– Hogy hívják magát?
– Paul… Paul Smith.
– Milyen hülye neve van! – szörnyülködtem el. – Szia apa. Figyelj csak, te béreltél fel egy Paul Smith nevezetű ürgét arra, hogy megvédjen?
Apám megerősítette a férfi elmondását, de arra a kérdésemre, hogy miért, csak annyit mondott, hogy menjek haza, majd személyesen megbeszéljük. És persze még azt is hozzátette – mintha csak látná a történteket –, hogy ne dobjam ki a férfit menet közben a kocsiból. Miután letettem a telefont, indítottam, és elindultam Coloradóba, szüleim házához.
– Kösse be magát – figyelmezettem a fickót, és kerekek éles csikorgása közepette indítottam. – Ja, és ne szóljon hozzám egész úton. Megértette?
– Persze, hogy megértettem.
– Mondtam, hogy kuss! – kiáltottam rá. – Én beszélek. Tudja, csak egyet nem értek, ha az apám arra bérelte fel, hogy a testőröm legyen, akkor miért szórta tele rózsával a házat? Mivel erre most válaszolnia kell, így engedélyezem, hogy röviden, tö-mören elmagyarázza.
– Véletlen egybeesés volt – válaszolta tényleg röviden.
Vártam, hogy folytassa, de hüvelyk és mutatóujjával egy láthatatlan zipzárt húzott el a szája előtt, jelezve, hogy nem engedélyeztem számára a beszédet.
– Egy mondat, semmi több – adtam meg neki az engedélyt.
– A meccsen megláttam, megtetszett, kilestem, hogy hol lakik, vittem magának virágot, az apja csak utána hívott, hogy felfogadjon – hadarta el egy mondatban a történetet.
Egyelőre beértem ennyi magyarázattal. De valami nem fért a fejembe. A stadionból taxival mentem haza. Ha meg is leste, hol lakom, a nevemet nem tudhatta meg, mert sehova nem volt kiírva, csak a barátnőmé. Csak néhány hónapja, tavasszal költöztem hozzá, amíg nem találok munkát a városban, amiből ki tudom fizetni az albérletemet. Apa ugyan segített, de nem szerettem rajta élősködni. Hébe-hóba dolgozgattam az elmúlt pár hónapban, de igazán jó állást még nem találtam.
Nem értettem, hogy mi az, ami annyira zavart ezzel a férfival kapcsolatban. És mitől kellett megvédenie?
Órák múlva, amikor elértem az útkereszteződésig, letértem a főútról. Nemsokára megláttam a házunkat. A férfi a hátralévő úton meg sem szólalt mellettem. Láttam, hogy néha rám nézett, de nem foglalkoztam vele. Jobban elfoglaltak a gondolataim.
Megálltam a ház előtt, mely mellett egy hangulatos kis vendéglőnk volt. Először oda mentem be. Odabenn, kora délután még csak lézengtek a vendégek. Anyám az egyik asztalnál vette fel éppen a rendelést, húgom meg kávét főzött a pult mögött. Odamentem anyához és átöleltem.
– Szia anya. Megjöttem. Apa hol van?
– Szia drágám – ölelt át ő is, és egy csókot nyomott a homlokomra. – Hátul van az egyik lovásszal, a kaput javítják.
– Oké. Kösz.
A hátsó kijárat felé indultam, közben húgomnak dobtam egy puszit. Abszolút nem érdekelt, hogy az a Smith nevezetű fickó mit csinált, követett-e vagy sem.
Apa éppen a karám kapujára szögelte fel az új deszkát.
– Sziasztok. Várom a magyarázatod – mondtam minden bevezető nélkül.
– Nem is érdekel, mit csinálunk? – kérdezte, de közben nem is nézett rám.
– Különösképpen nem. De azért mondhatod. Csak röviden.
– Táltos megint szétrúgta a kaput. Már nagyon hiányzol neki. – Mutatott fejével a lovam felé, aki nem vette észre, hogy megjöttem, mert a karám másik felén legelt.
Füttyentettem a lovamnak, mire az felkapta a fejét, megrázta összefont sörényét, hátsó két lábára állt, és víg nyerítés mellett az első kettő lábával rúgott párat a levegőbe, majd újra négy lábra ereszkedett, és vágtatva megindult felém. Mikor közelebb ért, lelassított. Közvetlenül előttem állt meg. Táltos, a gyönyörű, izmos, nyolcéves fríz ló lehajtotta a fejét, és orrával meglökte a kezemet. Erre lassan kinyitottam az öklöm, és szájába adtam a kockacukrot, amit kifele jövet csentem el a pultról. Miután lenyelte, fejét felemelte arcom magasságába és hatalmas barna szemeivel szinte könyörgött, hogy simogassam meg. Átöleltem a fejét, miközben beletúrtam a sörényébe, majd kedvesen meg-paskoltam a farát. Erre hatalmas első patáival dobbantott párat. Meghitt üdvözlésünket „testőröm” zavarta meg.
– Jó napot uram – rázott kezet apámmal, és úgy üdvözölte, mintha ezer éve ismerné már.
– Na jól van – mondtam türelmetlenül.– Ha már így együtt vagyunk, akkor halljam, miről nem tudok. Miért kell engem megvédeni?
Idegesített, hogy mindenki tudott mindent, csak én nem, aki, mint köztudott veszélyben voltam. Apám átadta a kalapácsot Jacknek, hogy folytassa tovább a munkát. Arra lettem figyelmes, hogy Táltos mérgesen fújtat, a fejét rázza és nagyokat dobbant mellső lábával. Majd futott egy kisebb kört, és nyerítve két lábra ágaskodott. Így akkor szokott viselkedni, amikor valami nem tetszett neki. Hirtelen vágtatva elindult Paul Smith felé, aki mel-lettem állt, a karámon belül. Rögtön kapcsoltam és gyorsan kilöktem a férfit, majd becsuktam a kaput. Bár megérdemelte vol-na, hogy Táltos megrúgja. Nem tetszett neki a férfi. Nem csoda, valahogy nekem se. Vagyis külsőre igen, de valami furcsa érzés kerített mindig hatalmába, amikor ránéztem. Éreztem, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráförmedtem a férfira, hogy menjen messzebb, mert Táltos nem bírja a szagát. Megnyugtattam a lovamat, majd csatlakoztam hozzájuk a lakás előtti teraszon. Leültünk az asztalhoz, és apám belekezdett.
– Most biztos dühös vagy Liz. Ne haragudj, amiért nem szóltam, hogy felfogadtam melléd egy testőrt. De tudom, ha szólok, akkor ellenkezni fogsz, és eltűnsz.
– Még most is eltűnhetek apa.
– Előbb hallgass végig – mondta nyugodtan apám. – Tegnap kaptam egy levelet, amiben megfenyegettek, hogy megölik az állataimat, a családomat, és felgyújtanak mindent, ha nem adom el a birtokot.
– Ki fenyegetett meg? – akkor már én is kezdtem aggódni. – Ki akarja megvenni a házunkat, és miért?
– Már régóta fenik rá többen a fogukat. Évek óta zavarom el a vevőket. Soha nem adnám el. Ez az otthonunk. Még nem tudom ki az, mert azt elfelejtette közölni a levélben.
– Akkor honnan tudod, hogy komolyan beszél-e? Lehet, hogy csak egy őrült, aki csak meg akar ijeszteni, és így akar rávenni az eladásra.
– Igen egy őrült. De komolyan beszél. Tegnap éjjel négy tehenünket lőtték le. Egy üzenet volt az egyik hátára írva.
– Mi?
– Az, hogy ez csak a kezdet, ha nem adod el a házat.
A hír teljesen lesújtott. Akárki lehetett az, tényleg nem viccelt. Valamit tennem kell, gondoltam. Nem veszíthetjük el a birtokot.
– Szóltál a sheriffnek? – kérdeztem apámtól.
– Igen. De nem tesz semmit. Azt mondta, hogy nincsenek nyomok. Magunkra vagyunk utalva Liz.
– Miért nem szóltál azonnal?
– Szóltam volna, de előbb azt akartam, hogy épségben hazajuss.
– Most komolyan beszélsz? Na, jó. Most már mindegy. Ak-kor mond mi a terved.
– Igazából még nincs tervem. Éjjel felváltva fogunk őrködni. Paul Smith-et azért fogadtam fel, hogy hazahozzon és vigyázzon rád és a húgodra. Nem tudom, mire készülnek még.
– Szóval azt akarod mondani, hogy ő is itt marad? – kérdez-tem felháborodottan, miközben lenézésemet nem titkolva mutattam a férfi irányába.
Apám bólintott. Mivel úgysem tudtam volna meggyőzni, hogy felesleges egy olyan ember, akit nem is ismerünk, így más oldalról próbáltam megközelíteni a dolgot. Arra gondoltam, hogy talán még hasznát vehetjük. Majd jó lesz tehénpásztornak. Mást nem nagyon néztem ki belőle.
Megbeszéltük, hogy kilovagolok, amíg be nem sötétedik, és körülnézek. Legnagyobb sajnálatomra apa nem engedett ki egyedül. Ragaszkodott hozzá, hogy a „bébicsőszöm” is elkísérjen, aki az állította, hogy tud lovagolni. Na majd meglátjuk, gondoltam. Jack adott neki másik ruhát, és felnyergelte számára az almásderes kancát. A legszelídebb ló volt a ménesben, de egyben a leglustább és leglassúbb is.
Én is átöltöztem, és a biztonság kedvéért magamhoz vettem a pisztolyomat és a karikás ostoromat. Először a tehenek legelője felé vettük utunkat. Smith könnyedén ugrott fel Alma hátára. Felsőteste póznaként magasodott fel a nyeregből, de tartása könnyed volt. Izmos lábszára erős szorítására, és nógatására a ló elindult. Természetesen messze lemaradt mögöttem. Táltos, mint a szél száguldott velem a mezőn át. Nagyon jól ismerte az utat, irányítanom sem kellett. Régen élveztem már, amikor a szél a hajamba túrt vágta közben. Lovam megérezte boldogságomat, még nógatnom sem kellett, hogy gyorsabban vágtasson.
A két tehenészlegényt apa reggel már ellátta fegyverekkel. Elmondásuk szerint, azóta nem vettek észre semmi gyanúsat. Nappal nem számítottak hívatlan vendégekre. Megvacsoráztak, majd felváltva őrködtek éjszaka.
Körüllovagoltuk a mezőt, a szántót, de nem találtunk mi sem olyan nyomot, ami aggodalomra adott volna okot. Már visszafelé tartottunk, amikor úgy döntöttem, hogy meglátogatom még kedvenc helyemet. Már kezdett sötétedni, de időnk bőven volt még egy kis pihenésre. Átgázoltunk a patakon egy kiugró szikla felé. Megállítottam Táltost, és leszálltam. Onnan gyalog mentem tovább.
Gyönyörködve néztem az elém táruló látványt. A lemenő nap ott piroslott a hegyek mögött. A szikla szélén álltam, ahonnan mindig is imádtam lenézni a mélybe. Alattunk volt a völgy. Kislánykoromban sokat játszottam odalenn a szomszéd birtokos gyerekeivel. Közben Smith is utolért, és követte példámat. Ahhoz, hogy közelebb érjen hozzám, el kellett jönnie a lovam mel-lett.
Táltos nyugtalan fújtatására lettem figyelmes. A férfi a köze-lébe ért. Megfordultam és láttam, ahogy próbálja megsimogatni, mire a lovam idegesen megrázta a fejét, és már készült felágas-kodni. Rákiáltottam a férfira, hogy menjen távolabb tőle, és el-indultam a ló felé, hogy megnyugtassam. Furcsa érzésem tá-madt. Ismertem jól Táltost. A ménesben született, és kiscsikó kora óta mellettem volt. Eddig még sosem tévedett. Mindig megérezte a bajt. Leakasztottam az ostort a nyeregről, megfordultam és egy lendítéssel a férfi dereka köré tekertem, és lerántottam a földre.