(Gyimesi Rékának)
Piros. Déli naplemente színét megszégyenítő
Csak a mi büszke szívünkben folyó, lüktető,
Rajongva szerető, vagy ősi dühvel gyűlölő
Szívünkbe festett vér: ha jő, erőtől vöröslő.
Fehér. Felhők fölött libbenő angyal-lelkek
Szelíd sugaránál milliószor is fényesebb
Lelkek laknak ezen a végső, szent helyen
És méla csendjük takarja be nesztelen.
Zöld. Nehéz-édes hazai illatokkal terhelő
Friss, de máglyák füstjével telt levegőtől
Rezdít örök zöld levelekként egy tölgy,
S alatta marasztalva nyugszik az anyaföld.
2 hozzászólás
Szia! Szerintem mindenhol van alany..csak ki kéne bogarászni 🙂 Lehet, hogy nem sikerült egyszerűre.
Az első versszakban a vér, talán érthetőbb, ha még egy vesszőt teszek a gyűlölő után.
Második versszak: ha átolvasod, a lelkekre vonatkozik, hogy csendjük betakarja e szent földet. Tehát ez a tárgy.
A harmadik versszak lehet, hogy nem annyira egyértelmű, de a rezdít értelmezhető úgy is, hogy ránk vonatkozik, akik a levelei vagyunk, vagy pedig grammatikai metafora. Nem hiszem, hogy gondom lenne a magyar nyelvvel.
Utolsó sora nagyon szép….de maga az egésznek a szerkezete is nagyon tetszik, mindegyik olyan tárgyszerüen kezdődik, mintha elkezdenél felsorolni valamit, és aztán mégsem…csak a színt mondod ki és utána tódulnak az érzelmek. Jó ez a kettőség(monotonitás és érzelem), erőt sugároz. Nagyon tetszik ez a versed, örülök hogy olvastam.