Odakinn, rég túl az Óperenciákon
Hazugság testtel és szmog-lábon
Járja táncát egy város-álom
A megváltást miért tőle várom?
Lárvaként nyüzsgő tudatlan életek
Lelket rohasztó szürke gyártelepek
Vérlüktetés, aljasan araszoló magány
Ide születtem, ismerős e táj
A kínálat fojtogat, bármi a tied lehet
Az élet csupán emberöltőnyi élvezet
A tudomány elhozza a szebb jövendőt
Csak játékból eregetnek gombafelhőt
Ragadálylelkű szörny kacagja
Kétfejű gyermeknek nem volt anyja
Vérünk hizlalja e söpredéket
Magányunk tölti színig kelyhüket
Hazugság-testük hamar elillan
De petéikből új nemzedék villan
Sötét békémben neonfénybe vonnak
Reklámszörnyek rámrohannak
Lelketlen, zakóba bújt rém tudatja:
“Hölgyem, Önnek lejárt a tagságija “
Ez a szabadság leked lánca
Ez itt a város magány-tánca
Lassún lüktet közönyt, rettenetet
Kábítva, szétzárva embereket
Léptem tétova: sírás szaggatja
Éltek hullnak emlék-darabokra
S kételyem hullaszürkére mossa át
A legszentebb perc vakító diadalát
Füldobbanás halálpillangót lebegtet
Idegkaszabolás reszketteti testemet
Egyre merevül, kékül
Igaz hit melege nélkül
El városból, messze az embertől
De visszaűzve a félelemtől
Jő az új holnap, vár örök harc
S kacag rajtam ezer rideg arc
Forog a fájdalomköszörű
De ki tudja honnani derű
Cirógatja arcom reggel
Így dacolok e sereggel
Nem térve rideg aszfaltútra
Mélységes álmokat visszaálmodva
Mesébe, álomba, s erdő-honba
Indulok tovább büszkén bolyongva