Édes lidércek

Minden éjjel,
Mikor fejem tudatlan álomra hajtanám,
Egy arc tűnik fel elmém rejtett zugából.
Édes kísértet, mely messze tűnően
mosolyog vissza reám.
Emlék, de oly szép, hogy feledni képtelen
mutatvány.
Kedves lidércem! Hagyj békét lelkem
vékony húrjainak…S nem! De mégse!
Maradj még, hadd szívjam magamba nyugodt arcod
mosolyát, hadd csodáljam csak egy pillanatig
ahogy semmivé válik lényed
a nyugvó Nap karmai között.
Rég láttalak, s mégis oly elevenen
él arcod képmása bennem, mint csak
szerelmesben élhet így szeretőjének arca.
Mintha mindennap titkon érintenéd kezem,
egy meleg, de képtelen érintéssel.
S álmaimban ismét felbukkansz…
Ahogy ülsz, s mosolyogsz némán.
Maradj ma, csak egy perccel tovább,
Ne tűnj el mint fájdalmasan szép
ábránd, nézz utolszor szemembe, amíg én elsuttogom:
"Szeretlek!"