Felmásztam a magasba,
Ahogy egy gyermek tenne
S most buta módon
rettegek!
Itt állok,enyém a világ-teteje
De mit ér,ha nincs itt kit szeretek!
Itt állok s rettegek,
Nincs ki megfogja a kezemet.
A lelkem szárnyal,
A testem rabságban.
Ha ugrok ugye elkapsz majd?
A félelemben szerelmed vigasztal,
Ha zuhanás közbe ölelő karjaidra gondolva,
Feledem majd,hogy félek a magasba.
Ha ugrok,ugye lenn leszel?
Elkapsz kedvesem és átölelsz?
Kapj el,s vigyél magaddal,
Hidd el,hogy félek a magasba…!
Ugrok mindjárt megígérem,
Csak te itt legyél lent,
Nem fogok félni mert
tudom lenn leszel,
Elkapsz,szeretsz s nem hagysz el!
Legnehezebbek az utolsó pillanatok,
Mikor tudom,hogy nem sokára ugrani fogok,
Pár lépés az öntudatlanság,
A vég nélkül,örök zuhanás.
Ha ugrok ugye elkapsz majd?
A félelemben szerelmed vigasztal,
Ha zuhanás közbe ölelő karjaidra gondolva,
Feledem majd,hogy félek a magasba.
Ha ugrok,ugye lenn leszel?
Elkapsz kedvesem és átölelsz?
Kapj el,s vigyél magaddal,
Hidd el,hogy félek a magasba…!
2 hozzászólás
Kedves Dominika!
" Vég nélkül, örök zuhanás" ez a szerelem.
A versed csodálatos, nagyon élveztem.
Köszönöm:)Igen….Ez szerelem:)