Nádja virágoskertje

Nádja ott ült az ablakban, és gondolkozott valamin. Anyuka odalépett a copfos kislányhoz, és kérdezte:
– Mi baj, kicsi szívem?
– Semmi baj nincs, anyukám! Csak gondolkodtam – felelte mosolyogva. Tekintetét nem vette le a kertről, ahol nem nyíltak még virágok, pedig már majdnem vége volt februárnak, s a hó is elolvadt. Nádja aranyszőke hajfonatát egy piros szalag rögzítette, bájos arcát kiemelve.
– És min gondolkodtál? – tette fel a kérdést anyuka.
– Azon, hogy miért nem nyílnak már a virágok? – Tűnődő, tudományos tekintettel vizslatta a kertet, s mély áhítattal várakozott, hátha történik valami.
– Kicsi szívem, és milyen virágokat szeretnél? – faggatózott anyuka mosolyogva.
– Hát, nem is tudom… Szeretem a tulipánokat, de a rózsát is, az ibolyát is! – Némi bizonytalanság után már sorolgatta is a különöbző virágok
neveit Nádja. – De a liliomokat is, és az íriszeket! Írisz, mint a kistestvérem!
– Lassabban, nádja! Nem gondolod, hogy ez így túl drága lesz? – puhatolózott anyuka, Nádja meg töprengő arcot vágott.
– Talán. De anya, miért nem nőnek még a virágok? – érdeklődött Nádja, s valamit forgatott fejében.
– Tudod, még nem ültettük el a magokat, azért – válaszolta bölcsen anyuka, a kislány pedig tágra nyílt, csodálkozó szemekkel nézett rá, miután fejét felé fordította. Aranyszőke copfa követte minden mozdulatát.
– Hát akkor ültessünk! – lelkesedett a kislány, s már le is pattant az ablakpárkányról, és rohant a szobaajtaja felé.
– De hát hogyan, ha nincs magunk? – csóválta fejét anyuka.
– Nincs magunk? Ez nem igazságos! – adott hangot csalódottságának Nádja. Duzzogva összefonta karjait maga előtt, és beleuppant a karmazsinvörös kárpitú fotelébe. Kék ruhácskája gyűrötten terült szét körülötte. Alatta fehér harisnyát, s fekete lakkcipőcskét viselt, no meg fehér blúzt.
– De van egy hely, ahonnan lehet szerezni – javasolta anyuka.
– Igen? Hol? Menjünk, menjünk! – A kislány szemei felcsillantak, s már el is tűnt a szomorúsága.
– Úgy hívják, hogy kertészbolt. Ott lehet magokat is venni pénzért. De csak akkor tudjuk megvennni, ha apa hozott haza pénzt – válaszolt anyuka mosolyogva. Ők ugyan keveset kerestek, de annyira elég volt, hogy hárman megéljenek. Apuka gyümölcsösében ami termett, annak egy részét eladták, anyuka pedig kisállatkereskedésben dolgozott. Nádja sokat szokott segíteni az állatok körül, de szívesebben segített apukának leszedni az érett, és zamatos gyümölcsöket. Úgy mászott a fákon, mint egy fiú.
– Akkor még sokat kell várni! – szontyolodott el Nádja, és visszabattyogott a szobájában. Apuka azt mondta, hogy csak jövő hónapban lesz pénze, mait második munkájával tud szerezni postásként.
Nádja már nyolc éves kislány volt, alacsony és vézna alkatú. Úgy döntött, ha már virágot teremteni nem tud, mert ő sose lesz olyan jó, mint az Úr, hát akkor rajzol! Így hát leült az íróasztalához, fogott papírt és ceruzát, és csak serénykedett szép lassan, gondosan. Került arra a feér papírra srága tulipán, piros rózsa, kék írisz és ibolya, de még hó- és harangvirág is. És liliom is, amiket Nádja szeretett. A végén pedig rárajolta anyukáját, igaz, kezdetleges volt, de egy ilyen pici lánytól ez is jó teljesítmény. Pálcikaemberkéjére rárajzolta anyuka tejfölszőke haját, majd kiszínezte a képet. A képen anyuka ült egy virágosrét köepén, a felhőtlen kék ég alatt, és a virágokat csodálta. Rá is írta gyöngbetűkkel: anyunak Nádjától.
– Háj te mit csinyálsz, nővéjkém? – lépett be a szobába a kicsi Írisz, aki még csak négy éves volt.
– Rajzoltam anyának képet – vágta rá Nadja nagy büszkén, s kihúzta magát.
– Megmutatyod nyekem? – Ártatlan kiskutyaszemeket meresztett Írisz, csakhogy láthassa a rajzot. Úgy tekintett testvérére, mintha egy angyal lenne.
– Na jó! De csak ha nagyon vigyázol rá! – egyezett bele Nádja, és kezébe vette a rajzot.
– Ígéjem! – pislogott ártatlanul Írisz, majd Nádja a kezébe adta rajzát. – De széjp! – visongott örömében, és elrohant vele. Nádja azt hitte, hogy sírba viszi felelőtlen kishúga. Hát hogy megígérte, hogy vigyáz a képre! S lám, most rútul át lett verve.
– Nahát, ezt Nádja rajzolta nekem? – mosolyodott el anyuka, aki kisebbik lányával az ölében ült a nappali kanapéján.
– Csúnya lett? – Nádja búskomor arccal figyelte, hogy képe még egyben van. Na de meddig? Mellesleg, ő akarta átadni anyukának. Micsoda dolog volt ez Írisztől!
– Nem, épp lelenkezőleg. Csodaszép! – Nádja örömében ő is odaült anyuka ölébe, és puszit nyomott az arcára. Most már ő is boldog volt, hiszen volt egy virágoskertje, ami ugyan csak papíron díszelgett, de az övé volt, ő csinálta! Ez Nádja virágoskertje. Meg az anyukájáé.