Rejtőzve

Feledés homályába merül lassan,
nincs lánc, nincs szükség, nincs bűvös térerő.
Felszabadult az érzés, felemelő,
minden teher a járdakőre pattan.

Felesleges garas jó helyre kerül,
éhséget szomjazó tekintet, ha nincs,
a kék égbolt, a megnyugvás is nagy kincs,
s a szív húrja is másképpen hegedül.

Asztalod sarkán mégis töltésre vár,
egybeolvad vele immár a légtér.
Kiszámolni, hogy nyereség-e vagy kár,

hiábavaló, mert melléütöttél.
Lédús csend öli a zajt s ablakot tár
a világra, de te már elrejtőztél.