Az est

Hideg fuvallat simította arcát,sétált a sötét és magányos utcán. Egyedül volt, de nem azért mert nem volt más körülötte. Voltak és éltek. Éltek, mert szerették az életet, tudták hova és miért mennek. De ő nem tudott már semmit. Nem látta a fényeket, nem érezte a talajt, a levegőt, mely oly gyöngéden simogatta. Csak legbenső fájdalmát vitte magával. Némán és tétován ballagott. Nem értette miért megy és hová. S talán mi magunk is ezt tennénk, ha elvesztenénk valamit. Valamit, ami egyértelmű és nyilvánvaló. Nem szerette senki. Már nem. Meghalt, s nem létezik. Nincs többé az ,mit eddig természetesnek hitt, de már késő. Eltűnt. Most ő sincs, csak van. Mozog, levegőt vesz, néz,de semmi nem számít neki. Nem kell, nélküle is el van. Értelmetlen és oka vesztett lett élete.
Mit eddig tudott, már nem ér semmit. Hiányérzete és a mérhetetlen űr, az mit most érez. Mást nem. Az est maga volt az élet, mindent megengedett mit csak lehet. Engedte a szelet, a lámpák fényét, a kócos kis kutyus vakkantását. Még egy kocsi dudaszólója is belefért. Energia volt, maga az édes ölelés, mellyel körül vett mindent. Mégis nyugalom, türelem, béke. Egy kicsit csapzott, fura alak lépett hozzá, miközben az egyik sarokhoz ért.-Legyen szép az estéd!- szólította meg, egyenletes és nyugodt hangon. – Kö-Köszönöm. – mondta kicsit zavarodottan. -Ismerjük egymást ?- kérdezte a férfit. – Nem.- vágta rá azonnal. -Miért kellene ismernem ahhoz, hogy jót kívánjak?-Hát.. nem tudom.- És közben kérdően nézett rá.-Meg kellett szólítsam, mert láttam, most erre lenne szüksége. Arra ,hogy felébresszem azt aki alszik. Aki bent van, ott bent, a testén belül. Amit mi, léleknek nevezünk. Mert láttam azt, aki. Láttam a szívet, mely ragyogna de nem lehet, mert a fájdalom eltakarja, sűrű szövésű durva vászonnal borítja be. – Mit tud rólam? Mit is tudhatna rólam!- Válaszolt hirtelen haraggal a békét árasztó férfinek. -Most vesztettem el azt, mi eddig éltetett! Mit fényeskedik itt nekem,összetört szívemen! Mennyen boldogítson mást! Küldte el magától durván. – Csak annyit mondanék, még ha lehet! Nem életét vesztette, csak a múltját, s a holnap még itt van! Hát éljen és engedje az életet közel, még közelebb!- Majd el fordult tőle és eltűnt egy pillanat alatt az estének adta magát.