Mikor meghaltál – nyílt levél valakihez…

Haragudtam Rád!

…mert negyvennégy évesen nem hal meg az ember! erre nincs igazolás, nincs magyarázat…és nincs mentség…
Negyvennégy évesen az ember terelgeti a gyerekek lépteit, óvja az addig felépített szerény kis életet – és tovább építgeti amennyire az erejéből telik…
Minderre a feladatra Te egyedül hagytál engem…egyedül a rossz gondolataimmal, a nyomasztó éjjeli zajokkal, egyedül a zavaros álmokkal, és a jeges lepedővel ami itt terpeszkedett mellettem hűlt helyeden….aztán ahogy telt az idő, újra és újra fellobbant a kezdeti harag – na nem teljesen irántad, hanem a sors iránt – mert igenis ott kellett volna lenned, mikor Nagylányod lediplomázott…mikor a Kicsi révbe ért, aztán a Nagy esküvője…és a legnagyobb: PöttömPötty világrajövetele (TUDOD TE AZT, HOGY MÁR NAGYPAPI VAGY???) – mindezt Nélküled (de a szívemben Veled) kellett végigcsinálnom…

Sokáig úgy éreztem: itt vagy még – éreztelek, ha probléma jött – Tőled kértem tanácsot magamban…és Te segítettél – küldted a megoldást…ide a fejembe…az első gondolatot valósítottam meg hisz Te tanácsoltad – és a legtöbbször "bejött"…jól döntöttem…
Mai napig hiszem – akkor még tényleg itt voltál valamilyen szinten – vannak akik azt mondják: én tartottalak itt a hisztérikus kötődésemmel – de hát hogyne kötődtem volna…Te voltál az első (minden értelemben) valódi szerelmem, szeretőm, társam, párom…ragozzam még? Azt pedig senki nem mondta az elején, hogy még húsz évet sem kapunk egymásból – ez így nem volt igazságos!!!
Mára ez az érzés megszelídült – lehet, valahogy Te egyengeted továbbra is a sorsom, Te nyitottad ki a szemem – hogy észrevegyem: én még élek, Te küldted utamba Kedvest, hogy megtapasztaljam azt, milyen újra kamaszosan belehabarodni valakibe…olyannyira, hogy még a tinikori hóbortot, a verselést is "előbányásztam" miatta…
…és mert semmi sem történik véletlenül, talán az sem véletlen, hogy ezekkel a versekkel regisztráltam a Poetra – mert ezek nélkül nem találkoztam volna soha az én másik felemmel- Krampuszkámmal…
…és az sem véletlen, hogy Ő amint regisztrált talán egy hónap múltán elkezdett olvasni, és kommentezni nálam…
Nem! – biztos hogy nem véletlen!!!

…most nézem, hogy az írás elején bennem tomboló indulat milyen szépen lecsendesedett…mert már nem vagyok dühös…nem haragszom…

Most boldog vagyok!

…és tudom, hogy Te is így szeretnéd!