A reggel pátosza

T: Mint felvilági lények el nem enyésző ragyogású csillagai, kívánok neked oly csodás hajnal hasadást csípás szemű nyájas utazni vágyó!

K: Lelkem repes e gyönyörű szavak hallatán, ohh nemes kocsihajtó, s fáradt ajkaim rögvest szólásra is sarkallja, hogy Beyoncéhez, istenek csillogó leányáéhoz hasonlatos szépségű reggelt kívánjon íziben, habár sarkai búmtól őseim sírjai felé lankadoznak már.

T:Mily borzalmas reggelt hozott rám, Taxitoszra, a nagy loszagoló Kenőmájosz fiára a kegyetlen sors, hogy téged, szép rózsaszín nyakkendős dalia, ki sármban az éles hangú Zámbó Jimmivel egyenlő vagy, ily agóniában kell, hogy lássalak. Mi bú-bánat nyomja most mellkasod kosarának kincsét, ohh te szegény szenvedő, ki útra kelésre szívedben oly nagyon vágyol, s kinek neve még tejsűrű homályba vész?

K: Kérdésedre válaszolok is tüstént, kegyes kerékforgató Taxitosz. Nevem Katatona, a szomorú szemű iroda-katona, fiú gyermeke a jó ropitörő Korsoszoposznak, a legelső. Most, hogy nevemet tudod, recés körmű Kenőmájiádész, elárulhatom azt is, mi hulla-hoppos szenvedésem tárgya.

T: Sóvárgóan vágyakozva hallgatom minden mondatod, jó nyakkkendős Katatona!

K: Reggel, midőn két talpra állított a gonosz megszokás, hogy sűrű hálójában ma is elveszejtsen, keservesen szörnyű bánat ragadta el a szívem.

T: Vaj' mi lehet eme epés keser-bú magja? Mond el nekem azt is jó regéző Korsoszopiádész!

K: Eszembe villant, hogy dolgozni kell mennem a magasan ülve erős szigorral uralkodó, Popsiszusz fia, Arogantosz pompásan szikrázó üvegházába, melyre úgy vágyom csupán, akár egy fekélyes fekália fürdő után méhbölcsőm hordozójával mézédes nászra kelni. Ez az hát, mi a bánatok mélységes mély vedrébe vetett engem.

T: Mindenek atyjára, valóban igaz hát, hogy az embernek fátuma legnagyobb mostohája! Látom már azt, életed keserű uniqum, de fel nem foghatom mi sodorta azt szigor alatt szenvedő Sziszufusz társaságául, gonosz poklok rettentő bugyraiba, sors-jól-verte Kenőmájiádész.

K: Elmondom hát, de előbb kérlek esdeklő szavamra erősen figylemezz most, nagy szükségemben!

T: Ha minden szavad csupán kicsurranó cseppje kutyavizeletnek, elmém sárga sivatagi homokkká lesz, úgy figyelek én most te reád, fényes-matt akta harcos.

K: Füled botját nyelvem élének hangjára úgy hegyezd hát, hogy minden szisszenése mélyen silány agyadba vésődjön, mert nagy gondom rettentő kútjából merítem most a súlyos szavakat. Figyelj tehát! Csillogó szilaj géppariopádon a klotyótorlaszoló Arogantosz legeket felkarcoló tornyába kell, hogy repítsél engem, mert ő az én parancsolóm, ki lelkem és, mi még rosszabb, pénztárcám felett mindenkor uralkodik. Ne habozz hát, becses Taxitosz, kinek ügyessége és dicsősége a kemény cipőtalpú Schumecheréval vetekszik.

T: Olyat mondasz jó Katatona, mely szívemnek igen kedves, ezért nem habozok hát tovább szikraostorom az érchengerek közé csapni, s téged csillogó szilaj géppparipámon a klotyótorlaszoló Arogantosz legeket felkarcoló tornyába repíteni, mert ő a te parancsolód, ki lelked és, mi még rosszabb, pénztárcád felett mindenkor uralkodik. S miközben erős lóerőimet bőszülő buzdítással vezérelve vezéredhez viszlek, elmézetem kutyahugy óhajtó szárazsága majd még tovább növekszik, ha csak bú-bajod okának szófolyásával, roppant gátat emelve, annak elejét nem veszed.

K: Menjünk hát, s míg nem kíméled érces géped susogó ostoroddal, hogy mentünk robogása még hangosabb legyen, én elmondom neked történetem, Kenőmájosz fia, Taxitosz.

T: JÓ!